A Népszavában, Gál Máriának nyilatkozva a MÚRE elnöki minőségében, politikai okokat tételezel a Magyarország pénztámogatásával működő erdélyi nyomtatott sajtó megszüntetése mögött. Persze, ha úgy vesszük, politikai ok az is, hogy a magyar kormánynak egyszerűen elfogyott a pénze. De talán inkább politikai oka volt a nagy támogatásnak, pontosabban a nagy ígéreteknek, nem gondolod?
Igazából arra utaltam, hogy a számos lapot érintő, ezek nyomdai változata kiadásának felfüggesztéséről szóló döntést minden bizonnyal nem csak kiadói, hanem politikai szinten hozták. Nyilván más hatása, üzenete van egy havi megjelenésű női magazin, egy hirdetési hetilap vagy egy országos napilap megszüntetésének, ahogy jelentősen eltérőek ezek kiadásának anyagi vonzatai is. Politikusi döntést sejtet az is, hogy több kérdésre az eddigi közlemények nem adnak választ.
Most a MÚRE tiltakozhat úgy, ahogyan a Szatmári Friss Újság felszámolásakor tiltakozott? Remek állásfoglaló szövegedben, példátlanul erős hangnemben, a hazai írott sajtó szomorú jövőjét előrevetítve… Ha állásfoglalást nem is, de véleményt nem kellene mondani?
Mindkettőt kellene, szándékozunk is. A kivárás oka éppen az, hogy ebben a percben nem tudni: valóban átmeneti leállásokról van szó, vagy sem, illetve ami ugyancsak fontos, miképpen érinti mindez a munkavállalókat, hányan veszíthetik el az állásukat az év végén. Számomra szakmailag a Krónika megjelenésének a felfüggesztése a legnagyobb veszteség.
Tudom, hogy Magyarországon más a helyzet, erőteljes az ellenzék hangja (amivel persze az ismert okok miatt nem egyenesen arányos a hatása, hatékonysága), Erdélyben még a legszélsőségesebb sajtó sem annyira nyíltan és alázatosan NER-propagandista, mint odaát. Azt is tudjuk viszont, hogy a legnagyobb magyarországi újságíró-szervezet, a MÚOSZ nyíltan ellenzéki. Milyen a MÚRE kapcsolata most a MÚOSZ-szal?
Nem rajtunk múlóan sajnálatosan esetleges.
Ha már itt tartunk, nem átallom megkérdezni – „örökös elnökként”, vagyis elnökségben is kollégaként, nem csak annyi egyebekben pályafutásunk során –: hogy van az, hogy a MÚRE Alapszabályzatában, a legelején „alapító tagokként” a következők szerepelnek: Ambrus Attila, Karácsony Zsigmond, Mózes Edith, Vajda György. Eszembe jutnak azok a lelkes „kilencvenes” idők; neked is ennyire romlik a memóriád?
A memóriám nekem is romlik, de itt nem erről van szó. A fenti öt név azokat jelenti, akik az egyesület jelenlegi hivatalos román nevének – Uniunea Jurnalistilor Maghiari din Romania – bírósági bejegyeztetésekor jelen voltak. Biztos népesebb volt az akkori Igazgatótanács, feltehetően annyi történt, hogy az akkori elnök mellett a Marosvásárhelyen könnyen elérhető tagok működtek közre a bejegyeztetésnél. Tehát nem arról van szó, hogy 90-ben ők alapították volna az egyesületet.
A legújabb fejlemény a mi kis szakmai és érdekvédelmi szervezetünk életében az, hogy sikerült közhasznú alkotói társaságnak nyilváníttatni a MÚRE-t. Hogyan? Mi volt a folyamat?
A dolog fontosságával szerintem korábban is mindenki tisztában volt, tudomásom szerint a múltban kaptunk olyan jelzéseket, hogy esélytelen lenne a próbálkozás. Én három éve megígértem a tagságnak, hogy mindent megteszek a folyamat lezárása érdekében, ám igazán szűk egy éve kezdtem elhinni, hogy meg tudjuk csinálni. Sokfelől segítettek, például abban, hogy pontosan mit kell tartalmaznia az iratcsomónak, s nyilván volt mit felmutatnunk, szakmai programokat, intézményi kapcsolatokat. És igen, kellett politikai támogatás is, amiért köszönetet mondok mindenkinek, akinek ebben bármilyen szerepe volt. Persze a formai és tartalmi szempontból megfelelő dosszié is sokat számított, amiben több kollégám munkája van benne. Ez megjárta a kormányfőtitkárságot, a művelődési tárcát, megfordult az igazságügynél is, majd miután ez utóbbiak sem emeltek ellene kifogást, akkor visszakerült a kabinet asztalára. Tisztában vagyok azzal is, hogy maga a közhasznúsítás egy lehetőség, tovább kell dolgozzunk azon, hogy éljünk vele.
Mi hát a fontossága? Kihat esetleg arra is, hogy megszűnik a tagság lemorzsolódása?
A fontossága kettős, egyfelől érinti közvetlenül a tagjainkat, továbbá érintenie kell az egyesületet. Alkotó tagjaink számára, remélem, a nyugdíjkiegészítéssel valamelyest ellensúlyozni tudjuk az újságírók anyagi megbecsültségének a hiányát. Ám ugyanilyen fontos tenni a szakma társadalmi megbecsültségének a javításáért is. Részben ezt a célt szolgálta az október eleji szárhegyi kerekasztal beszélgetésünk a romániai magyar sajtó lehetséges jövőképeiről, elsősorban a nyomtatott lapokra vonatkozó stratégiáról. Erről szeretnénk később párbeszédet folytatni a támogatáspolitikai intézmények képviselőivel is. Tervekben nincs hiány, remélem ezekhez sikerül a kellő anyagi hátteret is biztosítani.
Mit tartasz még fontosnak elmondani? Tudod, kissé elszakadtam…
Ma olyan helyzetben van a sajtónk, amikor sokkal több szakmai szolidaritásra lenne szükség. Három éve úgy fogalmaztam, a tőlem nézeteiben legtávolabbi újságíró kollégát is közelebb kell érezzem, mint a nézeteiben hozzám legközelebb álló politikust. Ma különböző, nem feltétlenül politikai vonalak mentén megosztott a média is. Ezen túl kellene lépni, értéknek tekinteni a szerkesztőségeinket, visszanyerni a szakma megbecsültségét, azt a megítélést, amit 1989 után, ha rövid időre is, de kivívott magának. Segíteni kell a döntéshozó politikusoknak is felismerni azt a szerepet, amit a sajtómunkások betöltenek. Írva, nyomtatva, sugározva, látva, hallva.