Beszélgetés a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökével.
Miért vállaltad el a MÚRE elnökségét? Vagy egyenesen nyomultál? Nem volt előtted elődeid példája? Ilyen helyzetben?…
Most is vállalom, komolyan gondolom azt, amit a megválasztásom utáni percekben mondtam: szeretem az újságírókat. Harminc év alatt nagyon sokat romlott a sajtóban dolgozók erkölcsi és anyagi elismertsége, aminek nyilván egyaránt vannak szakmán belüli és szakmán kívüli okai. Természetesen messze meghaladja a MÚRE lehetőségeit, hogy ezen érdemben változtassunk, de a figyelmet folyamatosan fel lehet erre hívni, beszélni róla, foglalkozni ezzel. Elárulhatom, jobban éreztem magam a korábbi években igazgatótanácsi tagként, alelnökként. Közelebb áll hozzám az, hogy a munkában segítsek, mintsem segítséget kérjek. Elődeim példája bizony előttem van, hiszen valamennyiüket ismertem, valamennyiükkel munkakapcsolatban voltam, akár az Igazgatótanács tagjaként, akár az Ady Endre Sajtókollégium munkatársaként, amelynek formálisan a MÚRE volt a fenntartója. Valamennyietektől tanultam, valamennyien hatással voltatok rám.
Ami pedig a mostani helyzetet illeti, nyilván nem erre számítottam, nem így terveztem, hogy március óta sorra le kell mondanunk a rendezvényeinkről, elmaradnak azok a személyes találkozások, amelyek szerintem az egyesület életében a legfontosabbak. Remélem, jövő tavasztól nem csak online terekben tudunk összefutni. Például bepótolhatjuk az Egyesület alapításának 30 éves évfordulójára tervezett találkozónkat Csíkszeredában. Most a járvány okán megtapasztaltam, a legvacakabb dolog népszerűtlen döntést hozni. Amikor bő egy hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy a szárhegyi őszi szakmai találkozót halasszuk el. Többen a szememre vetették, hogy úgymond nem vagyunk bevállalósak. Pedig akkor még nem is sejthettük, hogy Hargita megye az elsők között éri el a három ezrelékes piros határt. Márpedig figyelembe kellett vennünk azt is, hogy a résztvevők között sok idős kolléga jött volna el. Nem vállalhattam, hogy bármelyikük is esetleg kórházba kerül. Azt azért a döntést bírálók védelmében hozzáteszem: mezei MÚRE-tagként magam is a megrendezést szorgalmaztam volna.
Milyen ma a romániai magyar újságíró társadalom? Lemorzsolódás, kiöregedés… Tudunk újságíróról, akiről a kora miatt mondtak le… (Igaz, tényleg öregszik, alig hetvenöt éves, de már hatvannak néz ki…)
Azt kell mondanom, nem ismerem eléggé a romániai magyar újságíró társadalmat. Sok újságírót ismerek, van, akiket több évtizede, van akiket csak pár hónapja, de ez messze nem mindenki. Lemorzsolódás korábban is volt, ma is van, a kiöregedés pedig ugye bekövetkezik, ha akarjuk, ha nem. De nagyon sok idős kolléga hetvenen túl is űzi az ipart, olykor anyagi kényszerűségből, olykor hivatástudatból, leginkább függőségből. Pedig a napi taposómalom elhasználja az embert. Nem ritka, hogy a kolléga évekig nem vagy alig tud szabadságra menni, mert nincs aki helyettesítse. A lapok sokkal kevesebb emberrel dolgoznak, mint negyedszázada. Leginkább a napilapoknál látni leterhelt, fáradt munkaközösségeket. Aztán ott vannak olyan megválaszolatlan kérdések is, hogy ki számít újságírónak, mi számít médiaterméknek, milyen a média és a politika kapcsolata, s miért olyan…
Érzékelhető-e a tagságon belül megosztottság politikai szempontból? Egyesületünk a domináns közvéleményben hová, melyik táborba sorolódik be?
A közélet, a politikum megosztottsága nyilván hatással van az újságírókra, temészetes, hogy nem gondoljuk ugyanazt a világról, nem azonosak a politikai nézeteink. meg is enné a fene, ha valamennyien ugyanazt gondolnánk mindenről. Ugyanakkor azt se felejtsük, hogy a kollégák túlnyomó többsége nem politikai újságírással foglalkozik. Természetesen az egyesület sem buborékban működik. A baj ott kezdődik, ha a politikai nézet a szakmai szempontok elé tolakszik. Ha mondjuk elmegyünk egy tucatnyian egy riporttáborba, engem egyáltalán nem érdekel, hogy milyen nézetű kollégák vannak jelen. Azokról, akiket jobban ismerek, tudom, hogy sok alapvető dologban egyetértünk. Ahogy azzal is képben vagyok, hogy miben tér el a világképünk. Egy szerkesztőségnek sem tesz jót, ha az ott dolgozók újságírók mindenről ugyanazt gondolják. E tekintetben szerintem a valódi közszolgálati médiumok működési szempontjai követendőek.
Nagyon nagy baj, hogy a média elvesztette nálunk (is) azt a szerepét, hogy a politika kontrollja legyen. Hogy is tehetné, ha anyagilag teljesen kiszolgáltatott neki? Nemrég belelapoztam a kilencvenes évek közepi Bihari Naplóban megjelent anyagokba. Akkoriban sokaknak nem tetszett, hogy kiírtuk a lap fejléce alá: független napilap. A megsárgult cikkeket újraolvasva most érzem át igazán, mélyen, hogy mit is jelentett ez. Ne feledjük, akor még nem létezett támogatáspolitika, nem lehetett pénzekre pályázni sem Budapestre, sem Bukarestre, sem Kolozsvárra. Az is igaz, hogy nem volt internet, nem indult még be a kereskedelmi televíziózás, közösségi oldalak helyett voltak olvasói levelek, a megyei napilap tekintély volt, intézmény, ugyanúgy a közszolgálati rádió és televízió is, lásd Magyar Adás. Emlékszem, éles polémiába keveredtem az RMDSZ akkori Bihar megyei elnökével, de nem dőlt össze a világ, egyenlő felekként küzdöttünk, a lapban a minket bíráló hangnak természetesen teret adtunk, s a bíráló hang miatt nem lettünk RMDSZ-ellenesek. Azóta is jó a kapcsolatunk.
Jól teszitek – gyanítom, az elnök fő érdeme –, hogy közleményekben foglaltok állást közügyekben, persze főleg nacionalista támadásokat követően. Gondolom, ezt az olvasók is szeretik. Van foganatja is?
Igen, az idén kijutott közleményekből, állásfoglalásokból, ennek egyik oka, hogy a járvány miatt ez lett az egyik fontos megnyilvánulási formánk. Másrészt olyan időket is élünk, amikor az élet tálcán kínálja a témákat. Bizony, lett volna még több alkalom is állást foglalni, de ha túl gyakran szólalsz meg, akkor inflálódik a figyelem. Az átlagolvasó nem nagy állásfoglalás-fogyasztó, de azért a szakmához eljutnak ezek a szövegek, s számomra már az is foganat, ha elgondolkodnak a mondandónkon. És igen, voltak visszajelzések, eddig majd minden ilyen pozitív volt az idén. De még jobb lenne ezeket egy szakmai találkozón, közgyűlésen megvitatni. Remélem, hogy a járvány csillapodásával a szervezeti élet is újraéled.
Jelen van-e, és mit tehet a MÚRE, hogy a hazai magyar kiadványokban, felületeken jobban jelen legyen a kritikai, problémafelvető, oknyomozó újságírás? Vagy bizonyos “tényezők” ezt nem tartják kívánatosnak?
Anyagi kiszolgáltatottságban ezek nehezen működnek rendeltetésszerűen. Pedig hosszú távon a politikának is az lenne az érdeke, hogy normálisan működő sajtója legyen, színvonalas, független, korrekt. Hiszem, hogy a politikának is hasznosabb a szakmai szabályokat betartó, hiteles média, ha bírál is, ha tényfeltáró is, mint az interneten tobzódó álhírek, összeesküvés-elméletek, abszolút kontrollálatlan információk tömege.
Tapasztalatom szerint a hazai magyar nyelvű sajtó viszonyulása a magyarországi, illetve romániai valósághoz, közélethez teljesen más. Nincs is remény annak a szabálynak az érvényesítésére, hogy a demokráciában az ellenzék bírálja a hatalmat (a kormányzatot), az autokráciákban meg fordítva vagyon?
Lehet, hogy halvány vigasz, de én úgy érzem, több tekintetben a romániai magyar sajtó sok bajunk mellett még ma is átlagosan szabadabb, mint a magyarországi, átlagosan etikusabb, mint a román. Úgyhogy, ha az illúzióimat el is vesztettem, a reményt a hazai magyar újságírás jobb jövőjében még nem. Emlékszel, mivel kezdtem: szeretem az újságírókat.
Emlékszel talán, elnök koromban pont Váradon írtuk alá az első együttműködési megállapodást a MÚOSZ-szal. Most hogyan viszonyulunk hozzá?
2014. augusztus 29-én Nagyváradon fogalmazott meg és írt alá a két szervezet akkori vezetője, Rácz Éva (MÚRE) és Tóth Károly (MÚOSZ) közös nyilatkozatot az Együttműködési megállapodás megújításáról. Ami az utóbbi években érdemi fejleménynek tekinthető, az a Média Önszabályozó Testület létrejötte, általában médiaetikai ügyek közös kezelése, informális egyeztetések, ezekben természetesen a többi médiaszervezet is jelen van. Én ugyanezt az együttműködési megújítást szorgalmaznám, hat év után meg lehetne vizsgálni, mi az, amiben valóban lehetnének közös dolgaink. Én néhány héttel múlt év őszi megválasztásom után fel is kerestem Budapesten a MÚOSZ elnökét, Hargitai Miklóst, s jeleztem neki, mi nyitottak vagyunk az együttműködésre. Amikor majd túl leszünk ezen a járványon, újra próbálkozom. Ez nekem azért is természetes, hiszen mindkét szervezetnek a tagja vagyok.
Egyetértek, hogy meg kell újítani, több okból is. De mondj néhány szót a MÚRE honlapjáról!
Mondom például, hogy az imént említett 2014-es közös nyilatkozatot is megtalálhatod rajta. Az idén tavasszal szerkezetében és külalakjában is megújult a honlap, Vicsi Judith öntötte formába az elképzeléseinket. Megtalálható az oldalon a friss anyagok, egyesületi hírek mellett az érvényes Alapszabályzat, tagnévsor, díjazottak nevei, tagfelvételi tudnivalók online kitölthető tagfelvételi kérelemmel. Továbbá egy folyamatosan frissülő médiacímtár, ahol immár az Új Hét is helyet kell kapjon, továbbá az Etikai kódex, a Médiajogi kalauz, valamint külön rovatban Magyari Sára sajtónyelvi írásai. A honlap hamarosan egy új, függetlenül megjelenő oldallal bővül, úgy május óta dolgozunk a Sajtólexikon.ro oldalon, szeretném, ha november első napjaitól már ez is elérhető lenne. Folyamatosan frissül majd ez is, várjuk a kollégák szócikkeit, továbbá elsősorban az idősebb pályatársaktól segítséget kérünk azon újságírók szócikkeinek megírásához, akik már nincsenek közöttünk, s nem találni sem nyomtatott sem online formában elegendő információt a szócikkük elkészítéséhez.
Végezetül arra kérlek, beszélj arról, mit gondolsz az Új Hét indulásáról?
Úgy hiszem, ez egyaránt nagy lehetőség és nagy felelősség is. Az utóbbi években a romániai magyar sajtót illetően leggyakrabban lapok, médiaműhelyek megszűnéséről, megszüntetéséről értesülhettünk. A minőségi újságírás szorul vissza, nem beszélve azokról a médiumokról, amelyek függetlennek, mindennemű politikai, gazdasági befolyástól mentesnek mondhatják magukat. A függetlenséget ma már csak a teljes pénztelenség tudja szavatolni, szól belőlem a keserűség. Az Új Hét igényességben, szemléletben, tradícióban viszont elég biztos alapokon áll, fontos gondolatok közvetítője lehet. Jó esélyt látok a megkapaszkodására, ha tényleg tud új is lenni, elemző, problémafelvető, fontos vélemények közvetítője. Úgyhogy magunknak, olvasóknak kívánok izgalmas anyagokat, a lapnak pedig, hogy váljon tényezővé a magyar nyilvánosságban.
Köszönjük.