Drága Gyurikám, gratulálok az ÉS-beli cikkedhez, helyettem írtad, nevemben írtad, én is zsidó vagyok, épp úgy, mit Te: az én családomban senki nincs, aki ne lett volna az: nincs is családom, soha nem is volt szüleimen és anyai nagybátyámon kívül. Viszont neveik rajta vannak a listán: a Yad Vashemben az áldozatok listáján. Eszem ágában sincs, hogy objektív legyek. Akinek hatmillió meggyilkolt és állati módra feldogozott ember van a háta mögött, az nem lehet objektív. Ne is legyen.
Neked a nagyszüleid, nekem a szüleim berzenkedtek kimondva-kimonatlanul, hogy nem zsidó lányt vettem feleségül, most már vagy ötvennégy éve vagyunk házasok békében, békétlenségben, jóban és haragban, aztán megint jóban, és épp annyi konfliktusban, mint, gondolom, mindenki más, vagy az átlag, és szeretetben, mint annyian mások.
Jut eszembe: konfliktus. Talán olvastad a FB-bejegyzésemet, amit erről a szóról írtam, Tőled teljesen függetlenül. Ugyanis engem is irritál a „konfliktus”. Volt is vitánk ezért Lattmann Tomival, végül belementem abba, amit Te is írsz.: a „konfliktus” 1948 óta van, ez a borzalom pedig most van/volt.
Mindazonáltal kétségeim vannak, hogy „konfliktusnak” lehet-e nevezni az a szándékot, hogy 1948 óta a tengerbe akarják fojtani Izrael lakosságát annak ellenére, hogy mint ottjártamkor tapasztaltam: nincs boldogabb arab, mint az izraeli arab: lám, ők nem is tüntetgetnek, sőt, ott vannak a harctéren és fegyvertelen, vagy épp fegyveres szolgálatukkal segítik az IDF-et. Láttam is őket minden nap a szállodánkban étkezni: csupa vidám, magát jól érző arab fiatal, egy teremben a géppisztolyt a szék támlájára tevő zsidó katonalányokkal. Még konfliktusnak sincs semmi nyoma.
De azért az, ami 1948 óta, szóval az állandó terrorfenyegetettség – talán még az sem nevezhető konfliktusnak.
Talán nem egyszerűen „konfliktus” a tel-avivi buszok felrobbantása, a járókelők megkéselése, repülőgépek és autóbuszok elrablása.
De legyen. Ha ezt konfliktusnak nevezik azok, akik nem érezhetik át, mert nem képesek átérezni egy több ezer éve üldözött nép szenvedését – hát legyen. Ennyi engedményt, jószívűségünk alapján igazán tehetünk. Legyen ez egy kétezer éves „konfliktus”, nevezzük konfliktusnak a pogromokat, az olimpiai mészárlást, azt, hogy egy emberi fej gurul a tel-avivi utcán, legyen mindez 1948 óta tartó konfliktus.
De, azért engedtessék meg egy mondat a korán elfeledett kiváló publicistától, Hámos Györgytől, amit az olimpiai mészárlás után írt, legalább ezt tessék nekünk megengedni, jó? „A halottak velünk menetelnek”.
Ölellek.
A szerző Facebook-bejegszése 2023. október 29-én.
