Azért hagytam mostanra a miniszterelnök október 23-i beszédének kommentelését, mert hát vannak fontos és kevésbé fontos dolgok. Ez, a megszűrt közönség előtt tartott szabad pártnap az utóbbi kategória.
Már az elején, hogy el ne felejtsem: a kirohanások „Brüsszel” ellen annak tudhatók be, hogy hiába a pozitívnak tűnő hírek: nincs és nem is lesz pénz. Az Európai Parlament el fogja gáncsolni. Erről Hungaroführert, gondolom, már tájékoztatták. (Egyébként mire föl szavaznák meg? Egyetlen föltétel sem teljesült. Semmi.)
Minden megszálló birodalom sírjánál ott álltunk, mondja. Ilyenkor mindig csodálkozom, hogyan mehetett át a történelem érettségin, az egyetemi felvételről nem is szólva. Ugyanis nem emlékszem, hogy egyetlen magyar is állt volna Batu vagy Dzsingisz kán sírjánál, a törököt is az osztrákok zavarták ki, a Monarchia azért esett szét, mert elvesztette a világháborút, a nácik ellen, rémlik, mintha nem harcoltunk volna – sőt, és arra sem, hogy részünk lett volna a Szovjetunió szétesésében: maga a Hungaroführer mintha kimondottan sajnálná.
És végül, ez a bohózat-hasonlat. Hallott valamit a gyerek. Ugyanis persze összevissza fejéből pontatlanul idéz: minden izé kétszer lép a színre, másodszor mint bohózat. A pontos szöveg könnyen föllehető, bármelyik félhülye tintanyaló a Karmelitában rábukkant volna, sőt, szerintem az egészen hülye is. „Hegel megjegyzi valahol, hogy minden nagy világtörténelmi tény és személy úgyszólván kétszer kerül színre. Elfeledte hozzáfűzni: egyszer mint tragédia, másszor mint bohózat.” (Karl Marx: Louis Bonaparte Brumaire tizennyolcadikája)
A magyar miniszterelnök szerintem már nincs abban az állapotban, hogy akár a címből is megértene bár egy szót is.
Rovat: VÉLEM ÉN