Várható volt, számoltunk is vele, hogy egyik tegnapi cikkünk címe – Hitler kedvenc zsidó pszichiátere, Szondi Lipót negyven éve halt meg – feltűnést kelt, netán tiltakozást vált ki. Annál is inkább, mivel a cikkben egyetlen utalás van a furcsa társításra: „Sorsanalízise, mely a családi múltra koncentrált, még Adolf Hitler figyelmét is felkeltette.” A szerkesztő könnyen mondhatná, hogy a cikket a FüHü oldaláról megváltoztatott címmel (vagy pláne cím nélkül) nem vehette (volna) át, de ez nem lenne érdemi válasz. A kifogásra azt válaszolhatná, hogy természetesen mindössze a sorsanalízis volt a Hitles „kedvence”, amellyel alátámaszthatta mániákus fajkarakterológiai nézeteit – viszont az igazi érdemi válasz az, hogy kissé utánanézünk, mi is a sorsanalízis lényege és utóélete, mit jelent ma a tudományban.

A 1930-as években kidolgozott híres Szondi-teszt egy úgynevezett projektív személyiségteszt, amelyben a vizsgált személy pszichiátriai betegek arcképeiből választ „rokonszenves” és „ellenszenves” arcokat. A kiértékelés alapfeltevése Szondi sorsanalízis-elmélete, miszerint az ember választásait (párválasztás, barátság, hivatás, betegség) öröklött ösztönkésztetések irányítják. A teszt lényege, hogy a páciensnek ösztönbetegségekhez (szexuális deviációk, pszichózisok stb.) tartozó arcokról kell kiválasztania a legszimpatikusabb és legantipatikusabb képeket, amelyek a tudatalatti ösztönkényszereit, elfojtásait és sorsszerű tendenciáit tárhatják fel. Bár elméleti alapjai és pszichometriai érvényessége kritikát kapott, még ma is használják bizonyos pszichoanalitikus és diagnosztikai körökben. hangsúlyozni kell, hogy a modern genetikai tudományos felismerések és eredmények megszületése előtt született pszichológiai vizsgálati eszközről, tesztológia mérési módszerről van szó.

Szondi Lipót magyar származású svájci idegorvos az 1930-as évektől kezdett behatóan foglalkozni a mélylélektannal és az örökléstannal, s ezeknek a tudományoknak a kísérleti módszereként jött létre. A tesztet a laboratóriumi munkájába 1937-ben vezette be, végleges változata 1939-re alakult ki. Lényege, hogy a vizsgálati személynek 48 pszichiátriai kezelés alatt álló ösztönbeteg arcmásáról készült fekete-fehér fényképből kell kiválasztania – hat sorozatban – egyenként nyolc képből a két legszimpatikusabb, illetve a két legellenszenvesebb arcot. Szondi a képeket a korabeli német és svéd szakkönyvekből gyűjtötte ki, mindössze négy kép származik tőle magától. A hat képsorozatban mind a nyolc ösztönfaktor képviselteti magát, oly módon, hogy minden ösztönfaktorhoz tartozik egy kép. Az egyes ösztönfaktorokat a képsorozatokban összesen hat fotó képviseli. Szondi elméletében az elmebetegek elsődlegesen ösztönbetegek, így annyi ösztönnel foglalkozik, ahány önálló géncsoportokhoz kötött, öröklődő ösztönbetegség van: I. Szexuális ösztönbetegek köre (homoszexualitás, szadizmus); II. Paroxizmális öröklődési kör (epilepszia, hisztéria); III. Szkizoform öröklődési kör (katatónia, paranoia); IV. Cirkuláris öröklődési kör (depresszió, mánia).

Mind a Szondi-féle sorsanalitikus ösztönrendszert, mind a ráépülő tesztet számos elvi és módszertani kritika érte az idők folyamán. A molekuláris biológia és a számítástechnika fejlődése lehetővé tette a génállomány módszeres kutatását. A hibás gének szekvenciájának meghatározásával, a mutációk feltérképezésével lehetővé vált a genetikai betegségek diagnózisa. Ennek ellenére a Szondi-teszt – a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola klinikai pszichológusainak véleménye szerint – megbízható és hasznos segédeszköz a diagnosztikus folyamatban. Van olyan vélemény is, hogy a Szondi-teszt sokkal inkább kultúrtörténeti érdekesség, s mint tudományos vizsgálati módszer komolytalan, inkább pszichológusok dolgoznak vele, és nem a pszichiáter szakorvosok.

[A fentiek forrása: Wikipédia.]

*
Néhány kérdésre az AI segítségével kerestük a választ. Íme, vázlatosan.

A mai tudományos megítélés (főáram)

Empirikus érvényesség A Szondi-teszt reliabilitása és validitása a modern pszichometriai sztenderdek szerint gyenge vagy nem igazolható. A választások nem reprodukálhatók stabil módon. A teszt eredményei erősen vizsgálófüggők (szubjektív interpretáció). Emiatt végül is a Szondi-tesztet ma már nem tekintik tudományosan megalapozott diagnosztikai eszköznek.

Genetikai alapfeltevések Szondi öröklésfelfogása megelőzte a modern viselkedésgenetikát. Ma már tudjuk, hogy nincs „pszichiátriai ösztön-géncsomag” ilyen formában, a személyiség poligénes + környezeti konstrukció. A „sorsgének” elmélete tehátnem állja meg a helyét.

Etikai és módszertani kritikák A teszt stigmatizáló (társítás „pszichiátriai arcokhoz”), kulturálisan erősen kötött (20. század eleji európai arcok, tipizálás). Ezért diagnosztikus célra egyszerűen nem ajánlott.

Hol és mire használják mégis?

Oktatás és pszichológia-történet A Szondi-teszt klasszikus példa a projektív módszerek történetében. Szondi mint gondolkodó: a Freud–Jung–Adler vonal sajátos szintézise.

Klinikai beszélgetésindító eszközként Néhány (főleg közép-európai) terapeuta nem diagnózisként, hanem önreflexiót kiváltó ingeranyagként használja, hasonló szerepben, mint a rajzteszteket, narratív technikákat, szabad asszociációs feladatokat.

Kultúr- és eszmetörténeti jelentősége

Szondi a sors, a választás és az öröklés kapcsolatát tematizálta, megelőlegezett későbbi kérdéseket: determináció vs. szabadság, biológia vs. identitás, tudattalan döntések. Végül: Szondi Lipótot ma már inkább filozófiai-antropológiai gondolkodóként értékelik.
*

Végül egy rendkívül fontos történelmi mozzanat, idézzük itt a Zsido.com Magyar pszichológus vizsgálta meg Eichmann rajzait című cikke alapján.

Amikor 1961-ben megkezdődött a náci hóhér, Adolf Eichmann pere, a bíróság Kulcsár István doktort kérte fel Eichmann elmeállapotának vizsgálatára. Ennek során tanulmányozta a vádlott rajzait is, amelyek eredetileg hét darabból álltak, de Kulcsár még kettőt készíttetett a tárgyalások idején. 
A pszichiáter arra kérte Eichmannt, hogy rajzoljon egy kezet, illetve valamit, amit szívesen rajzolna – utóbbi egy indiánfej volt. Kulcsár saját elemzései mellett a korszak számos külföldi kiválóságát is felkérte véleménynyilvánításra – természetesen anonim módon, vagyis a szakértők nem tudták, hogy kinek a rajzairól mondanak véleményt, csupán annyit tudtak, hogy egy ötvenöt éves, valamikor ismert férfitől származnak.

Dr. Camilla Kempl az alábbiakat írta a kézrajzról: „A köröm nélküli ujjak azt érzékeltetik, hogy rabló, tolvaj, orgyilkos rajzolhatta ezeket az ujjakat. Rémes kéz, szinte halhatatlanul látni, hogy meg akar valaki, vagy valamit markolni, szorongatni.” Egy másik rajzot pedig, mely egy csupasz karácsonyfára emlékeztető fát ábrázolt, így ítélt meg: „Magába zárkózó ember műve. Valaki, akinek lelketlenségét még pszichoanalitikus sem gyógyíthatná meg. Barátai nincsenek, az otthon melegét nem érzi. Kegyetlen ember.”
Dr. Florena Miale azt írta: „A kéz támadó, a lerajzolt férfi zsebre dugott keze pedig azt mutatja, hogy kegyetlenségét igyekszik elrejteni.”
Az indiánfejről a tudósok egyöntetű véleménye a következő volt: „Az előreugró orr, az erőszakos áll, az egész fej azt árulja el, hogy aki rajzolta valószínűleg ideges, gyilkos ösztönű, mindenkihez bizalmatlan, igazságtalan, egocentrikus, barátságra képtelen, hideg ember lehet.”
A tárgyalások után Kulcsár feleségével és Szondi Lipóttal közösen publikálták a zsidók egyik legelvetemültebb gyilkosának pszichológiai eredményeit Eichmann in the Third Reich in Crime, Law, and Corrections címen.
*
Végül biztos forrásból tudjuk, hogy a Szondi-teszt eredményét Kulcsár István elküldte Szondinak is, Svájcba, de nem közölte, hogy az kivel készült. (Ez akkor történt, amikor Eichmann izralie elrablása még titok volt, tehát Szondi sem tudhatott róla.) Szondi értékelése: „Kedves kolléga úr! Én elvből nem szoktam vakteszteket értékelni, de attól, ahogyan erre csak rápillantottam, megijedtem. Vigyázzanak ezzel az emberrel, mert potenciális tömeggyilkos.” (Ezt Kulcsár István később publikálta.)