Elöljáróban két villámtréfa: 1. Egy műemlék-városban fiatal útitársam fáradhatatlanul és szakértő megjegyzések kíséretében fényképez. A harmadik tekercs filmet kattintgatja el, amikor figyelmeztetem, hogy képei élesebbek lesznek, ha a lencse elől a védőkupakot eltávolítja. Ő kivörösödik s a továbbiakban már nem arról szól a vita, hogy egy fényátnemeresztő fémlemezen keresztül mennyire éles felvételek készíthetők, hanem engem bírálnak, hogy szabad-e gunyoros megjegyzésekkel kedvét szegni egy fiatal, de nagyon tehetséges fotóművésznek? 2. Egy tárgyaláson az ügyvéd annyira belebonyolódik az álláspontok ismertetésébe, hogy a bíró félbeszakítja: „ügyvéd úrnak tulajdonképpen a két fél közül melyik a védence?” Az ügyvéd zavartan lapozgatni kezd az iratcsomóban, rámered a felekre s így szól: „Izé, azt hiszem, ez! Vagy a másik!”.
Fülöp G. Dénes az alsósófalvi rovásbotról szóló vitacikkében szintén bizonytalanságban hagy: mit is állít, mit is cáfol, s mindezt mire támaszkodva?
Először afelé célozgat, hogy a parajdi múzeum lassanként híressé vált rovásos botját egy leghívőbb túlbuzgolkodó „begyűjtötte“. A begyűjtést idézőjelbe téve érzékelteti, hegy ezt ő nem hiszi, bár kereken kimondani nincs bátorsága. Közli, hogy a rovásboton 1785-ben szereplő Petrás János nevét egy 1799-es összeírásban nem találta. Azt is közli a nyomaték kedvéért, hogy egy 1602-es és 1701-es kimutatásban sem találta. Azt nem közli, hogy juhászokként rendszeresen alkalmaztak nem odavalósiakat is. Ellenben ő ezt a Petrás Jánost ismerte ezelőtt pár évtizeddel, az viszont analfabéta volt (pláne az lehetett 1785-ben). Mint mondja, a tény, hogy egy padlásról kerültek elő rovásbotok, nem bizonyíték arra, hogy padlásról kerültek elő, mert hiszen ugyanazon a padláson ő is kapott, s be is adta néhai jó tanárjának; de az nem olyan volt. A továbbiakban nem érdekli, hogy Haáz Ferenc hogyan dolgozta fel a leletet – s még másokat is, melyek tudomásom szerint kezéhez jutottak –, de megnyugtatja magát, hogy annak most is ott (Udvarhelyen) kell lennie. Íme, könnyebb egy tudományos vitacikkben erősködni, mint a reggeli busszal beugorni a szomszéd városkába s utánanézni.
Fülöp gyanúsítása nem áll meg a leghívőbb túlbuzgolkodó „begyűjtőnél”, a leletszolgáltató Szekeres Lajos bányásznál, hanem a továbbiakban szó szerint ezt mondja: „a tudományos felfedezés megtervezésével szerkesztett boton”. Ez már súlyos dolog, mert előre megfontolt szándékú szervezett bűncselekményt tételez fel: valaki egy leendő elmélet igazolására előre szerkeszt egy tárgyat, azt becsempészi a múzeumba, majd négy évet vár s aztán kijön az elméletével. Miután Kabay „elméleteivel” foglalkozik, eszerint a tudatos hamisítás vádja is Kobayt érinti!
Hát ebben a dologban tanúskodhatom én is. Az Előre 1974. június 7-i számában Sóvidéki legényes című riportomban én írtam először e leletekről. („S egy nagyjából kétszáz éves rovásbot: a juhosgazdák elszámolásaival a gazdák neveinek kezdőbetűi, gyönyörű, tisztán vésett rovásírással. Oly remek darab, hogy szinte kételkedik az ember az eredetiségében, pedig minden arra vall, hogy az”.) A cikkel a kezemben, hosszasan, én beszéltem rá Kabayt, hogy menjen ki, fényképezze le és közölje, s így hozzáférhetővé tegye a tanulmányozás számára és segítse hitelességének eldöntését. Ez meg is történt, csak kár, hogy a fényképek kis méretekben közöltettek, s kár, hogy Kabay a leletkörülmények és a bot ismertetésén kívül elméleti feltételezéseket is hozzáfűzött. Annyi azonban bizonyos, a rovásbotról ő – tőlem hallott először, tehát az orvul nekiirányzott súlyos vád („a tudományos felfedezés tervével megszerkesztett bot”) megalapozatlan.
A legsajátosabb azonban, hogy Fülöp végül is nem veszi le rovásírás-tudományáról a védőkupakot, s így az általa nyújtott képen semmi sem látható abból, hegy akkor ez végül is miféle írás; betűk és számjelek milyen ismert hiteles lelethez vagy hamisításhoz hasonlítanak; a rovás grafológiai szempontból a formanívó alapján mint viszonyul Szekeres Lajos Parajdon látható rovásos felirataihoz – és egyáltalán? Nem tudni például, hogy vegyelemzéses vizsgálatai a bot anyagáról milyen eredményt adtak? Pedig hangereje s utolsó mondata alapján azt kell hinni, hogy ő e vizsgálatokat megejtette, s a botot ezek alapján „tavalyelőttinek” találta.
Fülöp G. Dénes elég nehezen követhető gondolatmenetében ez a legfurcsább, hogy Kabayt azért marasztalja el, amiért nem veszi tekintetbe Csallány Dezső kutatásait s nem igazodik „rendszerelméletéhez”. Sajnos, Kabay cikkének legsebezhetőbb pontja éppen a Csallányhoz való kritikátlan igazodás. II. Szilveszter pápa állítólagos rovásírásra vonatkozó rendeletéről van szó. Hogyhogy Fülöpnek ez fel sem tűnt, pedig ő a Székely Oklevéltárat lám betéve tudja?
Erre vonatkozólag Forrai Sándor, aki a rovásírásban – közleményei alapján ítélve – valóban szakértő, hozzám intézett levelében így tudósít; „A II. Szilveszter pápának tulajdonított rendelet a Szilassy család levéltárában van meg, igaz, hogy az eredeti latin szövegnek egyelőre nyoma veszett, ez annak magyar fordítása. Nekem még kb. 15 évvel ezelőtt került birtokomba, de már nem tudom megmondani, kitől kaptam. Egy másolatát megküldtem Csallánynak is. Pár évvel ezelőtt Püspöli Nagy Péter járt nála és megmutatta neki. Utána Püspöli engem is meglátogatott elsősorban azzal, hogy erről bővebb felvilágosítást adjak. Válaszom természetesen nem elégítette ki, azzal távozott, hogy… utána néz a dolognak… Kértem, hogy az eredményről engem is értesítsen, ami mai napig sem történt meg. Közben Csallány… rám való hivatkozással leközölte az egész szöveget, amit most Kabay is idéz.” Ebből csak az derült ki, hogy a Fülöp által mértékül és támpontul előírt „rendszerelmélet” talán még nem is eléggé kidolgozott, és ellenőrzött, ugyebár…
Szóval a csipeszkedés közben nem árt egy kissé körül is nézni…
Hogy a parajdi rovásbot mennyire hamis vagy hiteles, azt én sem merem eldönteni. Mindenesetre van – és nagyon szép, mutatós darab. Forrai levelében figyelmeztet, hogy a hitelességet csak alapos kollektív vizsgálat tisztázhatja.
Fülöp G. Dénes azonban kupak alatt még sokat sejtet: nemcsak az évét, de hónapját is megjelöli a hamisításnak!
(1970 június!) Ugyanakkor azonban, amikor Kabay szerzőségére céloz, elmarasztalja azért, hogy valamit – az írás irányát egy helyen – rosszul értelmezi… ezt hogy kell érteni? Hogy kell érteni – jól?
Véleményem szerint akármikorról származik és akárki gyártotta, olyan hozzáértéssel készült, olyan kitűnő a formanívója és kidolgozott a „könyvelési” rendszere, hogy még ha hamisította is valaki, annak is feltétlenül követnie kellett valamilyen példát; – és ekkor az honnét származott? És hol van? Fülöp G. Dénes, aki saját állítása szerint Petrás magyarázatai alapján jegyzeteket és rajzokat készített, igazán betekintést adhatna e titokba!
Eddig szinte valamennyi rovásirásos lelet heves vitákat váltott ki; ez természetes is. Sok hamisításról is tudunk – annak idején Fadrusz Jánost is behúzták –, azonban a hamisítások és a körülöttük kavart viták célja nem mindig azonos volt. Egyesek azért hamisítottak és vitatkoztak, hogy mint Fülöp mondja, „történelmi-illuzionista idvezitést” eszközöljenek, mások meg, mint Fülöp nem mondja, azért, hogy rossz hírbe hozzák, kompromittálják az egész kérdést és elvegyék kutatók és szerkesztők kedvét a rovásírással való foglalkozástól
Pillananyilag az a helyzet, hogy Fülöpnek be kellene mutatnia a vád érveit, bizonyítékait. Rejtélyes célzások helyett konkréten elő kell adnia bizonyítékait, mint játszott össze Szekeres Kabayval, hogyan tervezték meg e tudományos felfedezést, s Kabay miért nem tudja jól olvasni saját koholmányát… vagy ez is egy trükk? S nem utolsósorban érdemben is hozzá kell szólnia a rovásbothoz, miféle jelek azok rajta, miféle jegyek, hogyan viszonyulnak a többiekhez s ezt mind minek alapján állítja? Ha már annyira ért hozzá…
Megjelent A Hét VI. évfolyama 15. számában, 1975. április 11-én.