A narancs az új fekete, jut eszembe egy morbid humorú könyv és filmsorozat címe. Nem tudom miért, hiszen egészen más fogantatású és hangulatú az a néhány mű, amelyeket ma ajánlok az érdeklődők figyelmébe. Talán az ezeket uraló fekete és arany meg sárgás árnyalatok terelhettek ilyen irányba. Jobb tehát, ha másképp kezdem. Esetleg így: Főszerepben a geometria. Nem kétséges, de mint az igazi művészet esetében legtöbbször, itt is a fantáziáé a legmeghatározóbb szerep. A szemlélőé épp olyan fontos, mint az alkotóé. A művész számít rá, bár tudja, hogy a kettő némiképp eltérhet egymástól. De ha a mű a nézőben elindított egy gondolatot, megpendített egy érzelmi húrt, felidézett egy emléket vagy hangulatot, nyert ügye van. Simó Enikő textilművész ennek tudatában engedte szabadjára a képzeletét több mint fél évszázada, és próbálta ki tehetségét többféle műfajban. Textilgyári tervezőként, ami nyilván kicsi mozgásteret adott neki, de később szabad akaratából alkotó, bátran kísérletező kárpitművészként, alkotótáborok festő, grafikus vendégeként, mindenekelőtt pedig gyermekszínházi bábtervezőként, díszlettervezőként, ami az alkotó fantázia korlátlan felszabadítását feltételezi.
A gyermeki képzelet határtalan, bármilyen kis jelzésre, utalásra jól reagál, a ma már hosszú ideje Sepsiszentgyörgyön élő művésznő brassói munkahelyén ezt több mint negyedszázadon át megtapasztalta, de következtetéseit nem csak a gyermekszínházi produkciókban, alkotómunkája egészében alkalmazható elvként érvényesítette. Ma is életkortól függetlenül bízik a közönség empátiájában, fogékonyságában, értő, érző képességében. Ezt az év elején a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban rendezett sikeres, nagy egyéni kiállításán is bizonyította. Közel egy évtizede a marosvásárhelyi Bernády Házban sajátos geometriai meg szabadabb formakultúrájú textíliáiból adott ízelítőt, a gyergyószárhegyi, borospataki, bucsini, bálványosi művésztáborokban inkább pasztellek, grafikák tükrözték foglalatosságait. Sepsiszentgyörgyön sok olyan textilalkotása tűnt fel, amik az utóbbi egy-két esztendőben születtek. Kérésemre ezekből küldött néhány reprodukciót, látványosan szemléltetve, hogy a fehér, okkeres, vöröses, barnás beütésekkel ötvözött fekete különböző tónusok, színhatások érzékeltetésére is képes. Persze nem csupán arra.
Textilkompozíciói, ezek a furcsa, de tetszetős, mértani alakzatok, a makro- és mikrokozmoszban létező jelenségeket idéző művek kiben-kiben talán más-más információt, tudást, élményt, emléket mozgósítanak. Egyeseket csendre, meditációra, befelé fordulásra intenek Simó Enikő alkotásai, mások éteri szférák hangjait vélik megcsendülni a négyzetes, romboid vagy körkörös formák világából.
A világűr sötétjéből előkígyózó hatalmas csóvák, talán a Földünket is fenyegető üstökösök, fékezhetetlenül száguldó kozmikus töredékek látomásává válhat a négyes osztatú, nagy, dinamikus forgatag. Haldokló, kihunyó napkorong, táguló fekete lyuk a másik kozmikus látomás? Vagy fokozzuk le hétköznapi, földi tárggyá, hisz fantáziátlanul akár szalmakalapnak is nézhetnők a tömötten csavarodó, mozgalmas felületet? Igen, e művek formálása, a textilművészi lelemény és a grafikai sugallat irányából is megközelíthetők ezek a kompozíciók.
A négyzetes keretben fejre állított világos négyszög látható, föléje megcsavart, sötét szalagokat feszített a művész, szimmetriájuk és eltérő szélességük nyugtalanító vibrálást kölcsönöz az egész szerkezetnek. A másik két négyzet, akárcsak a hullámcsóvás, elsőként ismertetett munka, négy részre osztva teremt olyan dekoratív hatást, amilyet általában az op-artos műveknél észlelünk. Egymásba font, sima szalagokból tevődnek egymásra a síkok, hatványozott, megsokszorozott, vízszintes illetve függőleges, vagy elferdített, színesen díszített elemekből lényegül át szép és emlékezetes egységgé a teremtett, mozgó világ.