Mit csinálnak Magyarhonban? Ezt kérdezgetik tőlem, akárhol lépek fel mostanában pénteki ráolvasásaimmal a nagyvilágban. Ezzel a kérdéssel provokálnak a magyar szuverenitás ellenségei, amióta csak kezdetét vette nálunk az egészséges, jobbító szándékú társadalmi vita a közélet átláthatóságáról benyújtott törvénytervezet körül, és a patrióták baseballütő-keménységű érvekkel estek neki a hazátlanoknak, hogy örökre pontot tegyenek a népi-urbánus vita végére.
A Költő kérdésével kezdtem, a Költő válaszával folytatom: Mit csinálnak? „Esznek, isznak, hadakoznak. / Szörnyüség! − No nem kell félni, / Csak szavakkal kardlapoznak.” Én sem mondhatok mást: nem kell félni. Akinek nincs félnivalója, pláne rettegnivalója, aki nem él kettős állampolgári, pláne kettős ügynöki életet, aki nem folytat honellenes felforgató tevékenységet, pláne külföldi megbízók zsoldjában állva, annak nincs mitől félnie, pláne rettegnie. Kardlapozhat szavakkal tovább, serényen, ahogy eddig. De aki veszélyezteti Magyarhon szuverenitását, aki a magyaremberek biztonságára tör és a biztonságukról gondoskodó államhatalomra kezet emel, nos, annak mostantól jaj. A Szuverenitásvédelmi Hivatal fogja megvizsgálni és letörni azt a kezet, ha kell. Ne feledjük: „gyakran a szó dolgokat szül, / Gyakran a szó éles fegyver”. Éles, azaz veszélyes. Ölni is lehet vele. Elvágni a Nemzet torkát. Hátulról a Haza hátába döfni. Mert erről van szó, hölgyeim és uraim, nem másról! A szavakból fegyvert kovácsoló Ötödik Hadoszlopról, a Külföld zsoldjában álló merénylőkről, puccsistákról és terroristákról, akik harminc guruló ezüstért árulják a Hont a globális háttérhatalom piacain, és akik mindig kaphatók egy kis gyalázkodásra, rágalmazásra, hátba döfésre, ha a Haza becsülete forog kockán. Éppen ez az − idegen befolyásolás, liberális véleménydiktatúra, felforgatás −, aminek a tervezett törvény véget akar vetni.
Ideje felébredni: veszélyben a Haza! Sőt, talán már a Hon is! A Hatalom Hona! Nem beszélve Honoluluról, a Maldív-szigetekről és a bordeaux-i szőlőbirtokokról! A Honvédőket lassan, alattomosan kezdi körbevenni − circumdederunt − az árulás, a luxizás, a végzet. Vészhelyzet van. A vészhelyzet különleges jogrendért kiált, a különleges jogrend kivételes állapotért, a kivételes állapot pedig rendkívüli biztonsági intézkedésekért. A nagy magyar honvédő polgárháború nulladik fázisában vagyunk. Egy a jelszónk − a béke! Békés megoldást keresünk a polgárháborúra. Úgyhogy fegyverbe! A mi fegyverünk is a szó, de a Törvény Szava, mely kérlelhetetlenül lesújt a Haza biztonságát veszélyeztetőkre. Előre, ország népe, ne hátra! De semmi baj: a kormány a helyén van, én pedig a kormány helyén. A hatalom nehéz terhe alatt. Burden of Power. Mert ez ad biztonságot a magyaremberek 99%-ának. És a magyaremberek 99%-a nekem. A maradék 1%-ot meg a hátamon is elviszem.
Most azonban első a stratégiai nyugalom! Ne hamarkodjuk el a nagytakarítást, amit régi időkben nagy tisztogatásnak – csisztkának − neveztek. Várjuk meg, amíg a törvény elveszti törvényjellegét, és vasdoronggá válik a végrehajtó hatalom kezében. Várjuk meg, amíg a törvény mögül előlép a nemzetmentő vezéri akarat, és a közélet szürkezónájából semmi nem marad a digitális állam minden zugba és résbe behatoló vallatólámpájának totális reflektorfényében. A közélet mocsarának lecsapolása nem fáklyásmenet. Nem meglepő, hogy a mocsár lakói – külföldi ügynökök, fizetett brávók és szabotőrök – máris micsoda világraszóló lármát csaptak a lecsapolási törvény miatt, jóllehet a Hongyűlés még el sem fogadta. Újabban ellehetetlenítési törvényként próbálják lejáratni, kiforgatni, rossz hírbe hozni. Pedig ezzel is maguk ellen tanúskodnak. Hiszen pontosan ezért − a mocsár ellehetetlenítéséért − alkották meg. Hogy külföldi ügynökök ne tehessenek föl többé olyan alattomos, kártékony, ártó szándékú kérdéseket a törvényes hatalomnak, amilyet a minap is saját fülemmel hallottam tőlük: „És ki fogja átvilágítani az átvilágítókat?” Hogyhogy ki, szörnyetegek?! A Törvény fogja! Én magam! Ha kell, még saját magamat is átvilágítom, és ha ne adj’ isten ellenségre – ártalmas gondolatokra − bukkanok, ne gondolják, hogy elnéző leszek velük: ezzel a két kezemmel fogom kirángatni őket és kitekerni a nyakukat.
Nincs mese, hölgyeim és uraim, a Haza biztonságának veszélyeztetőit móresre kell tanítani. A haza biztonsága mindent felülír. És mivel a Haza egyedül az államhatalom kezeiben van biztonságban, azért az állam biztonsága még a Haza biztonságát is felülírja. Az állam biztonsága mindent visz. Különösen most, hogy nyakunkon a brüsszeli veszedelem! Az ellehetetlenítési törvény nem más, mint orvosság brüsszeli áfium ellen. A biztonság a tét. Magyarország biztonságiasítása. Így mondják magyarul azt, hogy Securitization! Röviden: szeku! Véget kell vetnünk a biztonságunkat veszélyeztetők rémuralmának, el kell venni tőlük a teret, ahol idáig szabadon gyalázhatták a nemzetet, következmények nélkül káromolhatták a Haza biztonságán őrködő hatalmat, éltethették a két polipot: Brüsszelt és Ukrajnát. Ha nem védjük meg biztonságunkat, akkor az, aki ma még csak körmei alól szedegeti ki késével a piszkot, holnap a kést a hatalom szívébe mártja. Aki pedig ma még csak azt mondja: „Szlava Ukrainye”, holnap azt fogja mondani: „Hadd legyünk ukránok mi is!” Ennek veszélyét fojtja el csírájában a törvény azzal, hogy minden közéleti szereplőt átvilágít: ki áll mögötte? ki bízta meg nemzetrombolással? ki pénzeli nép- és államellenes propagandatevékenységét?
Nem szeretnék prejudikálni, de élek a gyanúperrel, hogy még az ilyen ártalmatlannak látszó, de a közéletet befolyásoló pénteki ráolvasások, mint ez is itt, az átláthatósági törvény hatálya alá tartoznak. Végére kell járni, ki áll a ráolvasások mögött. Milyen külföldi ügynököt takar a „szilakos” fedőnév? Munkatársaimtól úgy tudom, hogy egy Szilágyi Ákos nevű szerző áll mögötte, ami őszintén meglep, mert idáig úgy tudtam, Szilágyi Ákos New Yorkban él, virtigli patrióta, az ottani polgári kör megalapítója, akire biztosan számíthattam. De már semmin sem csodálkozom. Amikor a hajó süllyedni kezd, gyakran a leghűségesebb gályázók térde is megremeg, elhajítják az evezőlapátot, és az egérutat keresik. Lehet, hogy tévedek, az is lehet, hogy egy másik Szilágyi Ákos – egy külföldi ügynök – akar megtéveszteni, de a lényegen ez mit sem változtat: a pénteki ráolvasásoknak ideje véget vetni. Ha életbe lép a törvény, a SZUVÉHÁ listájára alighanem ez a „szilakos” álnevű NGO is felkerül, és megnyugtatóan tisztázódni fog, ki áll mögötte, ki finanszírozta idáig, hogy ráolvasás tárgyává tegye pénteki rádiós ráolvasásaimat, közröhej tárgyává a közröhej tárgyát, kifigurázzon, és ezzel is rombolja a vezéri állam tekintélyét, végeredményben: veszélyeztesse a Hazát. Mindenesetre már most szeretném tisztázni, hogy én nem ismerek semmiféle szilakost, ezekhez a ráolvasásokhoz semmi közöm, soha nem adtam semmiféle szilakosnak megbízást paródiák írására, a közélet befolyásolására. De a törvény − törvény. Rám is vonatkozik. Kerüljek csak fel a SZUVÉHÁ gyanúsítottjainak listájára, nem bánom. Járjanak el velem szemben is a törvény teljes szigorával, vessenek alá a legszigorúbb vallatásnak, fülembe forró ólmot öntsenek, legyek az új, az énekes Vazul, tiltsanak el a pénteki rádiós ráolvasásoktól, akkor sem mondhatok mást: szilakos nem én vagyok! Je ne suis pas szilakos! Keressétek tovább az átkozottat! Hajrá, Ellehetetlenítési Törvény! Hajrá, Pénteki Ráolvasások!
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 21. számának Páratlan oldalán 2025. május 23-án.
