Brüsszel nem ért a szóból. A szankciók és kvóták nyelvét beszéli. Nem mondom, szép nyelv az is, de mi azért maradjunk a jól bevált magyarnál. Nyilvánvaló, hogy ez a két nyelv nem kompatibilis. Ez az oka, hogy nem tudunk szót érteni egymással. Mi citálunk neki pár mondatot gendermarháskodás-ügyben Hitvalló Trump Patrióta Evangéliumából, ő meg bíróság elé citál bennünket a magyar gyerekvédelmi törvény miatt. Mi megnyerjük az európai választást, Brüsszel meg migrációs bírságot vág a nyakunkba. Mi védjük a magyar demokrácia szuverenitását, Brüsszel meg eljárást indít ellenünk jogállamisági deficit miatt… Napestig sorolhatnám: büntetőeljárás, szankció, per, ultimátum, kvóta, büntetés. És mindig csak egynek, csak nekünk, krahácsiaknak − a globális bégetőknek semmi! Pedig huszonhatan bégetnek! Jó, ebből egy már nem béget, inkább mekeg. De akkor mért mindig mi húzzuk a rövidebbet? – szorul ökölbe a felháborodott krahácsiak Brüsszel felé barátságos kézfogásra kinyújtott keze. Nincs mit csodálkozni – Trump doktor is megüzente már Disneylandből: az EU csak azért jött létre, hogy kicsesszenek Amerikával. Pardon, tenném hozzá gyorsan: és Magyarországgal! E kettővel, hölgyeim és uraim! De nem baj, olyan amerikai védővámokat kap nemsokára a nyakába Brüsszel, hogy még mi, krahácsiak is arró’ kódulunk tőlük. Amerika kiveti a vámokat, mi meg csak ámulunk és bámulunk: „Micsoda pompás védővámok! Nincsenek még egy ilyen nagyszerű védővámok szerte a világon!”
Egyelőre azonban ott tartunk még, hogy a pufajkás Brüsszel nem nyugszik. Jogszabályokon lovagol. Paragrafusokon rágódik. Kvótákon görcsöl. Kötni akarja a szuverén magyar ebet – hede gyere Bodri kutyám! − az uniós jog karójához. Hogyan? Szankciókkal zsarolni egy szuverén országot? Hát hol élünk, kérem tisztelettel? Talán a dzsungelben? Vagy már az Európai Egyesült Államok falanszterében? Tébolyda, hölgyeim és uraim, tébolyda! És ezt nevezik ők szabadságnak! De a magyaremberek nem a szabadság tébolydájában akarnak élni, hanem a rend és normalitás zárt osztályán. Talpig nehéz hűségben – velem.
Nehogy azt higgyék, hogy a brüsszeli tortúráknak a szankciókkal és kvótákkal vége van! Dehogy! Még különféle ajánlásokkal is idegeire mennek a normális embereknek. Ajánlásnak azt nevezik, amikor a magyaremberek orrát olyasmibe akarják beleverni, amit talán el sem követtek – és ha elkövették, akkor mi van? −, hogy ne is merjék elkövetni. „Tartsd be a játékszabályokat, tiszteld anyád és apád uniós jogait Európában, ne bántsd a menekülteket, még ha migránsok is, fizesd be határidőre a kiszabott pénzbírságot” és a többi marhaság. „Megőrültetek? – emelik fel erre már az uniós tébolyda szuverén zártosztályának lakói is a szavukat. − Nem tartunk be semmit! Nem tisztelünk semmit! Köpünk a migránsokra! Nem fizetünk egy petákot sem!”
Amikor aztán a századik ilyen aljas ajánlás, kvóta, szankció után kiborul a bili, és – közismert visszafogottságom dacára – kiszalad számon, hogy „Fuck Mesdames et Messieurs! Fuck Empire!”, akkor a lélektelen brüsszeli gépezet kattogva megindul felém, és büntetőszankciókat kezd köpdösni magából: „Kétszázmillió euró büntetés az uniós menekültjog megsértéséért, plusz napi egymillió, ha nem fizeted be a kétszázat” – kattogja egyfolytában. Hát a szív és a lélek hol marad? Keresztényisták vagytok ti egyáltalán? A szankciók már eddig 4000 milliárd forintot vettek ki a magyaremberek zsebéből! Meg is mondtam a szankcióknak, kerek perec, hogy ha így folytatják, rosszban leszünk. De hát beszélhet ezeknek az ember! Átgázolnak mindenen, ami szent, ami magyar! Persze, ha mi is lábbal tipornánk a normalitás alapjait, mint a lengyel bábkormány teszi újabban, akkor mi sem szankciókat, hanem simogatást és sok-sok guruló eurót kapnánk. De ezen az áron nekünk nem kell! Még mindig kifizetődőbb napi egymilliót leperkálni – mellesleg, perkálja a halál! −, mint föladni a magyaremberek büszke szuverenitását, amely úgy mered ki a nihilizmus óceánjából, mint egy katedrális! Mi az Uniótól egyet akarunk csak: hagyjon nekünk, normális, rendszerető, békére-biztonságra vágyó magyarembereknek békét! Követeljük még, hogy az uniós káposzta maradjon a kecskék szuverén nemzeti hatáskörében! Olyan nehéz ezt megérteni?
Úgy látszik, olyan. Egyelőre azonban még egy csónakban evezünk Brüsszellel. A csónak korhadt, lyukas, és tele van elfakult fejű idiótával. Huszonhétből ez jelenleg huszonöt. Jó, huszonöt és fél. Idióta az, aki nem lát tovább az evezőlapátjánál. Mi annyival látunk messzebbre, hogy már nem evezünk. De akkor sem szállunk ki a csónakból – azt már nem! –, viszont kilökni sem hagyjuk magunk. Megvárjuk, amíg magától szétesik és elsüllyed. Akkor jön el a mi időnk! Soha többé nem fogunk csónakba szállni. Minek a csónak annak, akinek kompja van?! Újabban pedig már bárkája is: Trump elnök − az új Noé − Amerikája ez a bárka. Fölveszi az érdemeseket, és nem veszi föl az érdemteleneket. A magyaremberek fölvételét én intézem.
A Második Eljövetel megvolt. Most a Második Partraszállás következik, de ezúttal nem Normandia, hanem Grönland partjainál. Akkor fog Európa felszabadulni Brüsszel igája alól. Vége lesz a szankciók és kvóták nyelvének, a szuverenitás kákáján csomót keresők parlamenti kekeckedésének, a bizottsági zaklatásnak és a pereskedésnek. Elég volt! Instanciák, szubsztanciák, szankciók, francba véletek! Az idők végére értünk. A hegeli Világszellem befordult a Történelem főutcájába, ahol most már a magyarok laknak. Trump the Great − így hívják a Világszellemet − már a lovát csutakolja Kanadában. Amikor majd újra bevonul Jénába, együtt fogjuk nézni Hegellel és Nick Landdel a Végidők ablakából.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 14. számának Páratlan oldalán 2025. április 4-én.