Hadd kezdjem a pénteki ráolvasást ma egy kis történettel: Trump elnök nem megy a hegyhez. A Denali hegyhez. A Denali hegy megy hozzá. Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa letérdel előtte, és megkéri, adja vissza neki korábbi amerikai nevét a még ennél is korábbi helyett. Nevezzék a McKinley-hegycsúcsot újra McKinley-hegycsúcsnak. Ha Amerika megint csúcson van − a mélypont csúcspontján −, hadd vegye ki a részét ebből a csúcson levésből legmagasabb hegycsúcsa is!
Hasonlóképpen járult Trump elnök elé nemrég a Mexikói-öböl azzal az alázatos kéréssel, hadd lehessen újra Amerikai-öböl, nem is tudja már, mikor nevezték őt utoljára így, pedig nagyon jólesne neki. A felséges uralkodó ovális tróntermében kegyesen meghallgatta a kéréseket, eunuchjaival megtanácskozta, mit tehet a panaszosok ügyében, és − a tanácskozás végét meg sem várva − azonmód elrendelte átnevezésüket. Azóta már így is hívják őket az örök időben.
Nem fogják elhinni, pedig úgy igaz, ahogy mondom: nekem is elég régóta jár a nyakamra a Tisza folyó azzal, hogy nincs nyugta, mióta volt igazságügy-miniszterem férje elragadta becsületes nevét, és valamilyen Brüsszelből pénzelt pártocska politikai kalózlobogójára tűzte. A Tisza szerint ez nem járja, folyó létére hovatovább már abban sem egészen biztos, lefelé folyik-e, vagy visszafele. Ezért arra kér, terjesszem sürgősséggel − lehetőleg még ma éjjel − az országgyűlési kétharmad elé névváltoztatási kérelmét, hogy levethesse magáról a bemocskolt, lényétől idegenné vált Tisza nevezetet, és felvehesse a jelenlegi amerikai elnök makulátlan nevét – a Donaldot. Mint a „Tisza” név régi tisztelője, a Nemzeti Ellenállási Mozgalom nevében biztosítottam a Tiszát a magyaremberek megértéséről: mégiscsak tűrhetetlen, hogy egy szuverén magyar folyó nevét valamilyen Brüsszellel szövetkező magyarellenes pártocska bitorolja el! Biztos vagyok benne, hogy a kétharmad helyt fog adni a kérésnek, úgyhogy nemsokára − hej, halászok, halászok! − Donaldnak hívhatjuk a Tiszát. Értelemszerűen a Tisza menti helységnevek is változni fognak: Donaldlök, Donaldsüly, Donaldeszlár, Donaldzug és így tovább. De ez már legyen a helyi főispánok, alispánok, kasznárok, tsz-elnökök és nagybirtokosok gondja.
Rendkívüli állapotban élünk, úgyhogy nincs ebben semmi rendkívüli. Helyek és intézmények nevének lecserélése újakra, utcák, terek, települések átnevezése, régi nevek törlése, még régebbiek visszatérése a száműzetésből – minden nagy átalakulás, forradalom, háborús megrázkódtatás, migránsválság kísérőjelensége. Hadd emlékeztessek most csak a Múzeum körút átnevezésére Mehmed szultán útjára a Nagy Háború kellős közepén, 1915-ben, vagy az 1936-ban Mussolini térre átnevezett Oktogonra, az 1938-ban Hitler Adolf térré átváltozott Köröndre és az 1950 és 1956 között Sztálin nevét viselő Andrássy útra. A nevek előre-hátra-vissza cserélődése újult erővel folytatódott az 1989-es első, majd a 2010-es második rendszerváltást követően, különösen pedig napjainkban, amikor a harmadik rendszerváltásra készülődünk, mert Brüsszel keresztes hadjáratot indított a szuverén magyar demokrácia ellen, lábbal tiporva illiberális vívmányait, a magyarembereknek járó milliárdokat pedig kitalicskázva Ukrajnába.
Innen kell tehát nézni a nevek és elnevezések cserélődését, gúny- és ragadványnevek születését, a névosztásokat és névfosztásokat, névbitorlásokat és névtelenítéseket. Hallom, egyesek – tudjuk, kik! − azon gúnyolódnak, hogy nem vagyok hajlandó számra venni a névbitorló brüsszeli pártocska bitang vezetőjének a nevét. A Tisza Párt van, de vezetője mintha nem is létezne. Pontosan erről van szó! Már a régi rómaiak azt tanácsolták, ne mondjuk ki ellenségeink nevét: nomina sunt odiosa. A nevek említése veszedelmes. Hogyne lenne veszedelmes, ha a név felidézésével viselője személyét is felidézzük. Mintegy életre galvanizáljuk, erőt lehelünk belé. Igazi létezést tulajdonítunk a tulajdonképpen nem is létezőnek, súlyt a súlytalannak, jelentőséget a senkinek. Régi, sokat próbált rádióhallgatók bizonyára emlékeznek még rá, hogy a mentálisan teljesen leépült Kádár Jánosnak utolsó beszédében is gondja volt rá, nehogy kiejtse Nagy Imre veszedelmes nevét: „Az azóta elhunyt ember” – így írta körül őt. Szép megoldás. Nem olyan szép, mint a „volt igazságügy-miniszterem férje”, de azért szép.
Az áruló szégyent hoz nevére, amely így már nem egy személy neve, hanem a szégyen allegóriája. A személyt elnyeli a nemlét. Aki a tisztátalan nevet valamilyen okból mégis kénytelen lenne a szájára venni, inkább körülírással kerüli meg, vagy gúnynévvé torzítva fejezi ki iránta megvetését. Gondoljanak a kereszténység legnagyobb árulójának a nevére. A „Júdás” nem a törölt és így tizenharmadikká vált apostol neve, hanem a Gonosz ezer nevéből az egyik: más néven ő a Kárhozat Fia. A politikai Gonosznak sincsen neve, legfeljebb ragadványneve, gúnyneve: „Brüsszel Peti”, „Ukrán Peti”, „Kicsi”. Nem valóságos személy már ő, hanem hiedelemlény: az áskálódó Brüsszel bábja, háttérhatalmak arctalan kiszolgálója, Ukrajna talpnyalója, aki akkor boldog és elégedett, ha betehet a jónak, ha megakadályozhatja, hogy a magyaremberek számára kórházak, iskolák, bölcsödék, ingyenkonyhák és hajléktalanszállások épüljenek. Olyan ő a hatalom világában, mint az ókori Egyiptomban Napisten ősellensége, Apophisz volt a mindennapokban: minden rossz, minden ártó szándék, veszély, baljós erő, betegség, halál gyűjtőneve. Az egyiptomiak rituális ráolvasással és megsemmisítéssel védekeztek ellene: papírra vetett nevét elégették. Pontosan úgy, ahogy most mi is tenni fogjuk, hölgyeim és uraim! Kérem, tegyék, amit mondok.
Először is keressenek egy képet az Ellenségről, a kép alá pedig nagybetűkkel írják oda nevét: „Magyar Péter”. Ezt a képet mentsék el egy mappába, és innen mindennap egyszer nyomtassák ki. A papírlapból csináljanak hengert, egy madzaggal jó erősen kötözzék össze, és vessék tűzbe. A pernyére tapossanak rá bal lábukkal, és köpjenek rá négyszer. Így, mindennap egy teljes héten át. Mikor a tűzbe vetik, ezt mondják négyszer: „Igazhangú Turul-Isten − veled szemben Brüsszel!” Majd ezt: „Igazhangú Csurkaistván − szemben veled a New York – Tel-Aviv tengely!” Ezt is négyszer. Végül: „Igazhangú Donald Trump fáraó − szemben veled ellenségeid, Grönland, Kanada és az EU!” Négyszer ezt is. Végül rögzítsék külön fájlban a magyaremberek mindazon ellenségeinek – férfiaknak és nőknek – a nevét, akik a Haza elpusztításán munkálkodnak, legyenek bár holtak vagy élők, írják föl az apjuk és anyjuk nevét, és összes leszármazottjaik nevét is. Ezt is nyomtassák ki, és ha a listát leadták a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, vessék egy példányát a tűzbe, miután elhangzott Apophisz-Peti neve, és Turul-Isten védőszárnyait kiterjesztve megjeleníti önmagát. Ennyi. Mást nem kell tenniük. Térjenek nyugovóra, és álmodjanak szépeket. Másnap arra fognak ébredni, hogy a rendkívüli állapotnak vége, a jogrend helyreállt, győzött a szabadság, az Ellenségnek se híre, se hamva… Állj! Ki beszél? Ki mondja ezt? Milyen nevet írtak maguk arra a papírlapra?
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 19. számának Páratlan oldalán 2025. május 9-én.