Ráolvasás a nemzeti konzultációra
Hogyan akarja megvetni a kormány a nyolcvanöt évre szóló „Tegyünk mindenkit milliárdossá” gazdaságvédelmi akcióterv fundamentumát? Miért tőlem kérdezi ezt, amikor a választ a kétéves gyerekek is tudják: nemzeti konzultációval. Aki ennél szilárdabb fundamentumot tud, az hazudik.
Természetesen egyfolytában konzultálunk a Nemzettel: konzultálunk reggel, konzultálunk délben, konzultálunk este… A kérdőíves konzultálás csak kihangosítása az örök, néma, angyali konzultációnak, mely szavak nélkül zajlik a Kárpát-medence szívcsakrájában − Köztem, a Nemzet és a Magyaremberek között. A Szuverén három személyi valósága, három arca vagy három hüposztázisa ez. De e hajnali órán nem szívesen bocsátkoznék politikateológiai kérdések taglalásába. Hagyjuk meg ezt Carl Schmittnek és a Szuverén angyali ügyintézőinek, a rendkívüli állapot repdeső napszámosainak: Nagy Mártonnak, Hankó Balázsnak és Gulyás Gergelynek. Ők hárman mindent tudnak, mindent mernek, és mindent tesznek is. Ők a Nemzet mindenesei.
A kívülállók, az ellenfél csapatának szurkolók, a kétely és a konkoly ügynökei persze még ma is a szemüket forgatják – szemforgatásból jeles! −, úgy tesznek, mintha nem tudnák, mi az a nemzeti konzultáció. Mi az, mi az, hát a nagy semmi − az! Hahahaha! De félre a tréfával! A nemzeti konzultáció, gyerekek, kisfiúk és kisleányok, pontosan az, amit mi folytatunk most itt, a rádió mikrofonja előtt: ön kérdez, a Nemzet pedig válaszol. Miféle demokrácia az, ahol úgy gyakorolják a hatalmat, hogy semmiről nem kérdezik meg a Nemzetet? Megmondom, miféle: sehonnai bitang demokrácia. Tüdőn lőtt demokrácia, gyomorszájon rúgott demokrácia, egyszóval brüsszeli demokrácia, ahol csak a szavazatok számát nézik, a szívekét nem! Szomorú dolog ez. Krokodilkönnyeket csal a szemembe. A népszavazás hanyatló nyugati intézményét próbálják szembeállítani a mi friss hajtású, organikus nemzeti konzultációnkkal.
Kutyafajzatok! Hisz a nemzeti konzultáció nem más, mint a szuverén demokrácia méltóságával egyedül összeegyeztethető népszavazás! „Több mint népszavazás – nemzeti konzultáció!” – nem ez áll a szavazásra buzdító plakátokon is? Ugye! Több, mert szuverén! Nem szólhat bele kívülről senki! Még a megkérdezettek sem! Mihelyt valaki bele akar szólni, azonnal kívül találja magát. Szinte katapultálja őt a szuverenitás önvédelmi rendszere. De mondják már meg nekem, hogyan lehetne valaki kívülről szuverén? Meddig tűrné ezt a Nemzet? A magyaremberek? Hát nem sokáig, ahogy én ismerem őket.
Ezért van az, hogy a konzultációs kérdőívek hosszú kérdéseire adható válaszok csattanósak, mint a maszlag, rövidek, mint a tőrdöfés, szinte hallani, ahogy a válaszadók kórusa egy emberként vágja rájuk az egyetlen helyes választ: „Jawohl!”, „Úgy van!”, „Hajrá!”, „Csak így tovább!”. Ahány válasz, annyi közfelkiáltás. Téged kérdeznek, de belőled a Nemzet válaszol. Ha nem válaszol, ha néma marad, ha benned csak a nihil gomolyog, a nyolcvanöt évre szóló akciótervre pofákat vágsz, akkor jobb is, ha a szent kérdőívet félreteszed, és elhúzol a kertek alatt Brüsszel felé.
Ismeretes, hogy az emberek összevissza szavaznak. Nem ismeretes viszont, hogy az emberek összevissza konzultálnak. Az elfajzott nyugati népszavazás káoszhoz vezet és megosztja a nemzetet, a szuverén nemzeti konzultáció ezzel szemben rendet teremt, gatyába rázza a nemzetet, és lélekben is egyesíti. Aki nem vesz részt benne, kihull a Nagy Egészből, nemzetidegenné válik, szuverenitástagadóvá, közellenséggé. Az ilyennek fel is út, le is út! Mehet az első migránstranszporttal Brüsszelbe!
A választási háborúk, a viszályt szító népszavazások hívei, a káosz és fertő brüsszeli vámszedői persze lesajnálják a magyaremberek békés, barátságos, kiegyensúlyozott nemzeti rangadóit: a konzultációkat. Rossz néven veszik, hogy nálunk nincs káosz, nincsenek háborúk, nincsen fertő. Hogy minden labda kapura megy, és minden kapura menő labdából gól lesz. Igen, néha öngól. De hát az is csak gól!
Ám nemsokára arcukra fagyasztja a gúnymosolyt a Történelem Angyala: elkerekedik a szemük a − merem állítani − világtörténelmi jelentőségű nemzeti konzultáció óriási számadatain, amikor ők is saját kerek szemükkel láthatják a csodát, hogy a magyarok fittyet – bakfittyet! – hányva Brüsszel packázásaira, széthúzás és megingás nélkül, egyöntetűen az egymillió forintos átlagbérre szavaznak. Hajrá, nemzeti konzultáció! Hajrá, bakfitty! Hajrá, egymillió forintos átlagbér!
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 44. számának Páratlan oldalán 2024. október 31-én.