Hölgyeim és uraim! Kétféle hatalom létezik: átadható hatalom és átadhatatlan. Az a hatalom, amely 2010-ig volt Magyarországon, átadható volt, és mi át is vettük, annak liberális rendje és módja szerint. Az a hatalom viszont, amely 2010 után lett, nem átadható, és mi nem is adjuk át, ennek illiberális rendje és módja szerint. A hatalom labdájának átadhatatlansága az illiberális demokrácia vastörvénye. Úgy látom azonban, némelyek még mindig nincsenek tisztában ezzel a vastörvénnyel, és azt képzelik, megtörhetik, jóllehet már tizenötödik évüket töltik a szuverén demokrácia fegyintézetében. Mert számukra persze fegyintézet, ami nekünk, magyarembereknek paradicsom!
Nem is értem, hogy lehetnek ennyire vakok. Hogy nem látják fától az erdőt: választásokkal akarnak hatalmat nyerni ott, ahol éppen ezzel a vastörvénnyel választottuk el a hatalmat mindenféle választás veszélyétől. De jól van, tegyük fel, hogy a soron következő választási ünnepi játékokon az ellentábor – persze játékból − megnyeri a választást. És aztán? Mi jön aztán, drága nyertesek? Játékból én is átadom a hatalmat egy ellentétes meggyőződésű politikai tábornak, amely a szuverén demokráciával homlokegyenest ellentétes elképzeléseket és elveket hirdet? Megőrültek!? Hát vajon azért átadhatatlan ebben a rendszerben a hatalom, hogy átadjam? Minek néznek engem? Azt hiszik, a játék választások győzteseinek két szép szeméért majd felrúgom az illiberális demokrácia vastörvényét?
Mint ismeretes, a nálunk négyévente megrendezésre kerülő választási játékok a színpadon folynak, rengeteg szereplővel, rengeteg nézővel, sok izgalommal. Függöny felgördül, színjáték elkezdődik, nézők jönnek, néznek, győznek, aztán hazamennek. Na de kérem tisztelettel, ártatlan képpel beülni a nézőtérre, vagy felkéredzkedni a színpadra és úgy tenni, mintha a játék a valóság lenne? Hát hol élnek? Fel akarnak rohanni a színpadra, hogy kiszabadítsák Desdemonát Othello kezei közül, mint valami falusi színházban? Nehezemre esik elhinni, hogy ennyire naivak lennének. Inkább azt hiszem: ennyire alattomosak és aljasok. Tönkre akarják tenni a színházat. Koldusbotra juttatni a színészeket. Megfosztani a nézőket az előadások élvezetétől. A választás sok minden lehet nálunk: becsület és dicsőség dolga, népünnepély, lovagi torna, show-műsor, tréfa, móka, kacagás, csak egy nem: a hatalom leválasztása a magyaremberekről, akárki legyen is az a magyaremberek. Előre megmondom: aki választásokkal akarja elrontani a választási játékot, aki a választási játék komolyan vételével emel kezet a hatalomra, az a magyaremberek haragjával fogja szemben találni magát. És ha a magyaremberek haragszik, jobb elkerülni a találkozást vele.
Kéremszépen, tőlem sok mindent elvárhatnak, csak egyet nem: hogy illetékteleneknek adjam át a magyaremberek hatalmát csak azért, mert egy Brüsszelből színpadra vezényelt összeesküvő csoport szerezte meg a szavazatok legnagyobb mennyiségét a választási játékokon? De hát a hatalom nem mennyiségi kérdés. A minőségi többséget szerezzétek meg, kutyafajzatok! A puszta mennyiség − üres szám: semmire nem jogosít fel, a hatalom birtoklására és gyakorlására kiváltképpen nem. A minőséget nem lehet és nem is kell megszámolni. Mi sem számolgatjuk. A minőség egyszerűen van. Vagy felismeri valaki, vagy nem. Vagy leteszi a voksát a minőség mellett, vagy mehet a jó büdös mennyiségi francba! Minőségileg semmilyen politikai pártnak nem lehet több szavazata, mint a nemzetnek! Van az a mondás, hogy sok lúd disznót győz. Csak nem az illiberális demokráciában! Ne tévedjenek el! Ez az állatfarm nem az az állatfarm! Itt mindig a disznó győz, méghozzá a legnagyobb disznó, mint azt Orwelltől is tudjuk. És senkinek eszébe ne jusson ránk mutogatni, hogy hiszen ti is a szavazatok mennyiségével győztetek 2010-ben. Először is, mi nem is tehettünk mást, mert akkor még mennyiségi demokráciában éltünk. Másodszor, mi nem több szavazatot szereztünk, hanem kétharmadot, ami már nem mennyiségi, hanem minőségi győzelem − a legmegbízhatóbb választási ellenőr, a Hold a megmondhatója! A mennyiség átcsapott minőségbe. A választások fülkeforradalomba. A szavazattöbbség illiberális demokráciába. A négyéves kormányzati ciklus tizenötéves korszakba. Folytassam? De nem azért csapott át, hogy most, tizenötév után jöttment brüsszeli aktivisták véget vessenek az aranykornak és az aranyéletnek, elcsaklizzák a hatalmat egyetlen jog szerinti tulajdonosától: a Nemzettől.
Nem kellene a demokrácia fogalmával visszaélni. A demokrácia fogalmával és az én türelmemmel. Annak is van határa, és ez a határ nem a csillagos ég! Nem fogom megengedni, hogy néhány puccsista komédiás, visszaélve a demokratikus választási játékok fogalmával, kibabráljon a Nemzettel. A velünk élő demokrácia nem tévesztendő össze a Nemzet türelmével visszaélő demokráciával, amivé 2010 előtt a magyar demokrácia fajult, mikor a Nemzettől először elvették, másodszor pedig nem adták oda a hatalmat. Erre a liberális elfajzásra mondtak kemény nem-et a magyaremberek 2010-ben, mikor a hatalmat biztonságiasították – így mondják a „securitization”-t magyarul −, és letették megőrzésre a kezembe. Választások – mondták ők − ezután is lesznek, nem vagyunk mi vadállatok! − de hatalom elvesztése nem lesz. Ilyen-olyan pártok, politikusok, képviselők ezután is szenvedhetnek vereséget, leveszik vagy leviszik őket a színpadról, a hatalom azonban soha! A magyaremberek nem azért küzdöttek annyit a demokráciáért, a szuverenitásért, a szabadságért és a jogállamért, hogy most az egészet cakk-pakk, egyszer csak önként és dalolva odaadják az első Brüsszelből szalajtott bábkormánynak! Mire föl? Mert megnyerte a választási játékot? A választási játékot megnyerhette, de a hatalmat?! A hatalom 2010 óta a Nemzetnél van, és nem azért van nála, hogy most semmitmondó szavazati arányok alapján átadja azt Brüsszelből finanszírozott puccsistáknak, nemzetközi pénzkufároknak és kijevi háborús gyújtogatóknak. Az átadhatatlan hatalom arról ismerszik meg, hogy nem adják át. Csak örökölni lehet. Mint középcsatár lábáról a labdát.
Persze, én is érzékelem a Nemzet nyugtalanságát, hallom a magyaremberek szorongó kérdéseit: átadom-e az előző rendszerben az ő szavazataikkal szerzett hatalmat a magyargyűlölő Magyarnak, a kisnyugdíjas-gyűlölő Brüsszelnek, a békegyűlölő Ukrajnának, szóval a Birodalomnak, amely gyarmatává akarja tenni Szép-vagy-gyönyörű-vagy-Magyarországot. Erre csak azt válaszolhatom: majd ha fagy! De mégis, mi lehet az oka a nyugtalanságnak a választási játékokra készülődő Kárpátmedencei magyarság soraiban épp most, amikor digitális eltökéltségem a hatalom megtartása mellett sziklaszilárd. De még ha nem lenne is az, mindenki tudja, hogy a hatalom átadása nincs benne a választási játékban. Mért kell olyasmitől félni, ami nem következhet be? Persze, tudom, teljes gőzzel dolgoznak a félelem vámszedői, a brüsszeli pánikkeltők, a kijevi terroristák. De erre mi, digitális harcosok, csak legyintünk: bennünk nem lehet félelmet kelteni. Nem az a fajta vagyunk. Nem rezdülünk. Mint a nyárfalevél. A Nemzet soron következő nagy győzelme a választási játékokon majd tiszta vizet önt a demokrácia poharába, a hatalom hamari átvételétől megkótyagosodott puccsista fejek kijózanodnak, jön a katzenjammer, mint húzás után az egyszeri lottózónál, aki egy szelvénnyel játszva a biztos lottóötösre bazírozott.
De nem tagadom, az utóbbi időben magam is érzem, hogy a választási játék kezd komolyra fordulni. Ott persze nem tartunk még, és hitem szerint nem is fogunk, hogy a magyar parlamentnek választási veszélyhelyzetet kelljen elrendelnie, de egyetértek a Harcosok Akadémiájával, hogy nem árt résen lenni, és már most, amikor még felhőtlen az ég, süt a nap, felkészülni egy puccsra, ami a hatalom nagyszínházát, ügyelőstül, színidirektorostul, társulatostul elsöpörheti. Ezért a Karmelitában úgy döntöttünk: nem engedjük kitenni a szuverén demokráciát egy visszaélésszerűen választások útján végrehajtott puccs veszélyének. Végső esetben még akkor sem, ha a puccsveszélyt csak a választásokkal együtt háríthatjuk el a demokrácia feje felől! Inkább ne legyenek választások, semmint ne legyen demokrácia! Fiat Suverenitas, pereat mundus! Senki ne várja a hatalom nándorfehérvári várát védő magyaremberektől, hogy a vár kapujának kulcsát díszmenetben, kék-sárga párnán, aranycsillagos brüsszeli lobogó alatt nyújtsák majd át az ostromló ukránoknak.
Jól mondta a Szuverenitásvédelmi Sóhivatal generalisszimusza nemrég: eljött az ideje, hogy körmére – szerintem inkább karmaira – nézzünk a külföldről finanszírozott puccsista erőknek és felforgató csoportoknak, akik azzal a leplezetlen szándékkal tolakodtak fel a „Választási Játékok 2026” színpadára, hogy alattomosan − a szavazatok mennyiségére hivatkozva − elvegyék a magyaremberektől a hatalmat, megdöntsék a törvényes nemzeti kormányt. Ez az, amit nem engedhetünk. El kell venni a hatalomra ácsingózó jómadarak kedvét a puccstól! És mi el is vesszük! Nem lennék a helyükben, amikor a választást megnyerik, hatalom meg sehol.
(A hatalom átadhatatlanságának vastörvényéről – előadás a Harcosok Akadémiáján)
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 34. szám-nak Páratlan oldalán 2025. augusztus 22.
