El tudom képzelni, micsoda képet vághattak a schengeni övezet államainak külügyminisztériumaiban, ha netalán elolvasták a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nekik címzett levelét, amiben a feladó azt javasolja, hogy mielőtt döntenének Románia felvételéről, előbb „konzultáljanak a romániai magyar egyházak, magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőivel, kérjenek tőlük tájékoztatást az alapvető emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok betartásáról, és mérlegeljék, hogy hol és milyen szinten sérülnek Románia korábbi kötelezettségvállalásai, amelyeket az Európa Tanácshoz, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozáskor tett”. Gondolom, sehogy se értették, hogy kerül ez a székely csizma a schengeni asztalra, és mért kellene nekik ilyesmikkel foglalkozniuk, mikor ezeknek semmi közük a schengeni csatlakozás feltételeihez. Azok ugyanis egész másról szólnak, mert más a céljuk. Hogy miről, itt van felsorolva:
„Mik a schengeni övezethez való csatlakozás feltételei?
• Az országoknak felelősséget kell vállalniuk az EU külső határainak ellenőrzéséért.
• Közös schengeni szabályokat kell alkalmazniuk, mint például a szárazföldi, tengeri és légi határok ellenőrzése, valamint az egységes schengeni vízumok kiadása.
• A schengeni övezet magas szintű biztonsága érdekében az államoknak együtt kell működniük más schengeni országok bűnüldöző szerveivel.
• Csatlakozniuk kell a Schengeni Információs Rendszerhez (SIS), és azt használniuk is kell.”
Látjuk: itt szó sincs nemhogy a kisebbségi jogokról, amiknek a betartásával ott amúgy is csak elég tessék-lássékból törődnek, hanem még az általános emberi jogokról se, sőt még arról se, hogy a magyar egyházak vagyona vissza van-e már szolgáltatva. Ezek a feltételek ugyanis kizárólag biztonsági kérdésekről szólnak, nehogy a határok szabadabb átjárása utat nyisson a kábítószer- és fegyvercsempészetnek, az illegális bevándorlásnak, emberkereskedelemnek és más gazemberségeknek. (Hogy mi is az a schengeni egyezmény, az egész jól össze van itt foglalva. Jó lett volna, ha a levél szerzői legalább ezt megnézték volna, mielőtt tanácsokat kezdenek osztogatni.)
Ennyi már tulajdonképpen elég is, hogy holtbiztosan lehessen tudni, hogy ezt a levelet egyik külügyminisztérium se fogja komolyan venni, hiszen nem is vehetné: hogyan kérhetne számon jogszerűen bármelyik országtól olyasmit a csatlakozás ürügyén, ami nem is szerepel a csatlakozási feltételek közt? El tudom képzelni, hogy némelyik még válaszra se fogja méltatni, hiszen azt is látni fogják ott, hogy akik ezt a levelet írták, nem gondolták rendesen végig. Például: mint írják, ebben látják az „utolsó lehetőséget” arra, „hogy a schengeni övezet tagállamai kikényszerítsék a román államtól korábban vállalt kötelezettségeinek betartását”, egyebek mellett „az Európa Tanács ajánlásainak föltétel nélküli és maradéktalan betartását, így az 1201/1993-as számú ajánlást is”. De hát hogy kényszeríthessenek egy államot olyasmi betartására, amit éppen azért hívnak ajánlásnak, mert jó néven vennék ugyan, ha azt mindenki megfogadná, de a be nem tartása nem vonhat maga után szankciókat? (Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 288. cikke explicite ki is mondja, hogy „Az ajánlások és a vélemények nem kötelezőek”.) De különben is: ha ezek nem szerepelnek a schengeni csatlakozás feltételei közt, akkor amúgy is tárgytalan az egész.
Az pedig már önmagában is elég nagy naivságra vall, ha azt hisszük, hogy az ilyesmit kényszerítéssel meg lehet oldani. Egyrészt: a „nemzetközi közösséget” a kisebbségek jogai nem nagyon érdeklik, tehát onnan teljesen hiába várnánk bármire megoldást. (Aki nem hinné, gondoljon arra, mit értünk a Minority SafePack-kel is: biztonságosan összecsomagolhatjuk, és eltehetjük emlékeztetőnek, hogy máskor ne öljünk annyi pénzt és energiát olyasmibe, amiről előre lehetett tudni, hogy nem lesz belőle semmi.) Másrészt: értem én, hogy vannak, akik még mindig azt remélik, hogy a mi problémáinkat a románok nélkül, őket kihagyva is meg lehet oldani, mert majd a „nemzetközi közösség” „kikényszeríti” (nem fogja), de a folytatásra is gondolni kellene: hogy ami ilyen dolgokban kényszerítéssel jön létre, az nem fog működni, és ha esetleg történik is valami, csakhamar ugyanott vagyunk megint, ahonnan elindultunk.
Ez a levél pedig, miután elolvassák, megy a fölösleges iratok dossziéjába vagy a kukába, akár ha nem is lenne. Jó lenne, ha azt mondhatnánk, hogy ennek ugyan se értelme, se haszna nem volt, és nem is lesz, de legalább kárt se csinált. Sajnos nem mondhatjuk, mert kárt máris okozott, amit attól tartok, hogy elég nehéz lesz helyrehoznunk. Mert ha az illető külügyminisztériumok figyelmen kívül hagyják is, mert mást nem is tehetnének vele, a románoknak viszont nagyon is felkeltette a figyelmét. És ez teljesen érthető. Gondoljunk csak bele: itt Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról van szó, aminek a feltételeit Románia tulajdonképpen már 11 éve teljesítette, és a románok számára már elég frusztrálóvá, sőt sértővé vált az, hogy a csatlakozást mégis évről évre csak halogatták. És mikor most végre úgy nézett ki, hogy a közelébe jutottunk, és már mindenki reménykedni kezdett, akkor mit látnak? Azt, hogy valakik nem is külföldről, hanem innen az országból ennek mindenáron keresztbe akarnak tenni, ráadásul éppen „a magyarok” (mert ott nincs SZNT, csak „a magyarok”), mikor pedig a csatlakozás nekik tán még fontosabb lenne, mint a románoknak, hiszen sokuknak rokonaik, barátaik, üzleti vagy szakmai kapcsolataik vannak Magyarországon, és különben is folyton az anyaországgal való kapcsolatok erősítésének fontosságáról szónokolnak. De akkor meg mért csinálják ezt mégis pont ők? Románok erre nehezen találhatnának más magyarázatot, mint azt, hogy csakis azért, hogy kiszúrjanak a románokkal: szándékosan ármánykodnak Románia érdekei ellen, hogy valami ne sikerüljön a románoknak, akár annak árán is, hogy azzal ők is rosszul járnak, mert ez már nem is a „dögöljön meg a szomszéd kecskéje”, hanem az „inkább dögöljön meg az én kecském is, semmint hogy a szomszédé megmaradjon” esete. És mi más lehetne az, ami magyar embert ilyesmire vihet, mint a románellenesség? Nyilván erre gondolt Dan Tanasă is, és az igaz, hogy ő sokszor mond ilyeneket akkor is, mikor semmi alapja, de ebben az esetben érthető, ha erre tippel, még ha amúgy most sincs is igaza.
De ezúttal nem is Dan Tanasă tartja a rekordot: a románok közt akkora felháborodást keltett ez a meggondolatlan gesztus, hogy voltak, akik még nála is durvábbakat mondtak, például Radu Cristescu PSD-s képviselő. A román média ezzel van tele: rákeresve arra, hogy „Consiliul Naţional Secuiesc” „Schengen”, a gugli a november 22–27. intervallumra 3550 találatot mutat. A románoknak tehát bőven van lehetőségük értesülni a történtekről, és most már csak imádkozhatunk, hogy a december elejére várható döntésig a most még akadékoskodó három ország is gondolja meg magát, és engedjenek már be végre bennünket a schengeni övezetbe, mert ha most se sikerül, akkor évekig hallgathatjuk azt, hogy sikerülhetett volna, de mi, magyarok képesek voltunk még ezt is megfúrni. És ha ez esetleg így lenne, az bizony jó darabig sokat ronthatna a problémamegoldási esélyeinken.
Viszont ennek a kudarckereső stratégiának is meglesz a maga haszna: még jó sokáig biztosíthatja számunkra a siránkozó önsajnáltatás lehetőségét, és hagyományaink ápolásaként azt, hogy még az unokáink unokái is minden október 30-án, Székelyföld Autonómiájának Napján őrtüzeket gyújtsanak, azzal a szent áhítattal és hittel, hogy ez a mágikus rituálé el fogja egyszer hozni azt a nagy napot, mikor eljön az Autonómia, ahol mindenki boldog lesz, és senkinek nem is lesz már semmilyen problémája, mert az maga a Paradicsom lesz – pont mint a kommunizmus, amit nekünk ígérgettek az iskolában.
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. november 27-én. A linkre kattintva elolvashatók a hozzászólások is, rendkívül érdekes és tanulságos!
