Szól a telefon, szaladok oda, hogy ki lehet? Belemondom mosolyogva, hogy „Igen, tessék!”, ahogy ezt az Igen tessék „nonprofit szervezettől” tanultam, hogy így jelezzem a hívónak, hogy ha ezt megértette, akkor azt is kitalálhatja, hogy én is magyar vagyok, tehát lehet velem úgy is beszélni, nem muszáj románul. De elfancsalodva kell tudomásul vennem csakhamar, hogy hiába mondtam én akármit, mert a hívó nem magyar, és hiába is beszéltem volna akárhogy is, mert az egy kukkot se értett volna belőle. „Ő” ugyanis egy „Oláh Emese”-ként (!) bemutatkozó betolakodó robot! Magyarul beszél, és azt mondja, június 9-én okvetlenül menjek szavazni az RMDSZ-re! Nem tudom, vajon Oláh Emese tudja-e, hogy valaki az ő nevével visszaélve ereszti rá az emberekre ezt a telefonbetyárt, és azért szólok most, hogy tudjon erről, és nézzen utána, mi lehet ez, és főleg szóljon az RMDSZ-nek, hogy sürgősen derítsék ki, ki lehet emögött, és állítsák le, mert különben azt hiszik az emberek, hogy ez az ő művük, ami ha netán még be is bizonyosodna, az nagyon lesújtó és nemcsak kiábrándító, hanem egyenesen felháborító lenne a jóérzésű magyarok (vagy hogy a politikusok is értsék: a „magyar emberek” – NB. emberek, nem robotok!) számára. Hogy miután a 2019-es elnökválasztási kampányban az RMDSZ választási jelszava az volt, hogy „Respekt mindenkinek!” (https://n9.cl/soy1r), mostanra annyi tisztelet se maradjon bennük irántunk (na jó: ha nem is magyarokként, de legalább szavazókként), hogy ha meg akarnak minket szólítani, azt ne bízzák már egy robotra, hanem ha már mindenáron telefonálni akarnak, akkor legalább tegyenek meg annyit, hogy ültessenek oda egy igazi embert hívogatni (bár én amúgy a kéretlenül rám törő reklámhívásokat akkor is ki nem állhatom, ha emberi beszélő zaklat velük).
De nekem sajnos elég nagy a gyanúm, hogy mégis az RMDSZ lehet emögött, mert nem ez a mai az első ilyen: korábban már volt szerencsétlenségem egy „Csoma Botond„-ként bemutatkozó robotot is hallani. Ennél többre ott se kaptam lehetőséget: nemhogy szót váltani vele, de még csak köszönni se tudtam neki. Nem is hallgattam végig: mikor leesett, hogy egy robottal űznek csúfot belőlem, lecsaptam.
Hanem az nagyon elgondolkoztató ám, hogy ha tényleg az RMDSZ van mögötte, akkor milyen szemléletről is árulkodik ez. Hogy a beszélés joga őket illeti meg: mi ne szóljunk semmit, ők majd megmondják nekünk, mikor mit csináljunk. Mondjuk azt eddig már elég sokszor volt alkalmam megtapasztalni, hogy hiába is gondoltam végig elég alaposan bármit is, mert mikor elmondtam nyilvánosan is, az RMDSZ számára az annyi volt, mintha nem is mondtam volna semmit. De ez a robot-változat jóval durvább annál. Olvassuk azt mindenfelé, hogy ha máskor nem is, de legalább kampány idején a pártok „megszólítják” a választókat. De annak több formája is lehet. Ez pedig egyértelműen arról szól, hogy a megszólítás nem felhívás a párbeszédre, hogy mondhassuk el mi is, mit szeretnénk, és mit várnánk (el) tőlük, hiszen ha ezt megmondhatnánk, és ezzel az elvárással is szavaznánk aztán rájuk, az már bosszantóan hasonlítani kezdene a képviseleti demokráciához, és akkor még az is kitelhetne tőlünk, hálátlanoktól, hogy a végén még számon találjuk kérni rajtuk, hogy hogyan teljesítették azt, amivel mi választókként megbíztuk őket. Így viszont tiszta a képlet: vegyük tudomásul, hogy ma már a mi emberi létünknek az egyetlen értelme az, hogy vásárlókat biztosítsunk a piac számára és szavazókat a pártok számára, és aztán hagyjuk, hogy csinálja mindegyik azt, amit akar, hiszen mi összesen ezért vagyunk a világon, de ez aztán a feladatunk is, úgy vegyük tudomásul. Abban pedig, hogy bennünket még megszólítani is csak roboton keresztül látják érdemesnek, hidegrázósan benne van, hogy mi is csak amolyan szavazórobotok vagyunk már, akik szó nélkül követik a rendszer parancsait, és még szájuk se lehet, nemhogy véleményük vagy kívánságuk.
Csakhogy én nem vagyok szavazórobot, és nem is akarok az lenni. Tehát most megvárom, hogy ha az RMDSZ netán nem tudná cáfolni, hogy ezek az ő robotjai, akkor biztosít-e felőle minket minél hamarabb, hogy meggondolta magát, és legalább ezt a robottelefon-betyárkodást rögtön abbahagyja, hogy ha már a véleményünkre és a bajainkra úgyse kíváncsi, ezt ne egy ennyire durva formában adja tudtunkra. És ha nem biztosít felőle, hogy abbahagyta, akkor énrám márpedig ne számítson június 9-én. Nem mondom, hogy más is tartson velem, csináljon mindenki, amit akar, de éntőlem azt ne várják, hogy egy ilyen megalázó dologgal együttműködjek, mint egy engedelmes robot. (Persze, aki úgy gondolja, velem tarthat, nem akarom én ezt magamnak kisajátítani, nem kopirájtos.)
UPDATE: Mivel fennebb robotokról írtam, könnyen úgy lehet érteni, hogy valami mesterséges intelligencia olvasta a szöveget, ezért még hozzáteszem, hogy a szöveg maga emberi hangfelvétel volt, de mikor ugyanazt a személytelen hangfelvételt küldözgetik mindenfelé egész nap, az már robot üzemmód, még akkor is, ha esetleg nem is egy automata oldaná ezt meg, hanem egy ember robotolna vele egész nap a telefon mellett.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. május 10-én.
Néhány hozzászólás a szerző válaszával
András Szőllősy-Sebestyén
Kivételesen nem értek egyet Sándor barátommal. Kampányidőszakban ezek elfogadható módszerek. Ha nem szavaztok az RMDSZ-re, annak más oka lehet. De ez nagyon sajnálatos. Azt jelenti, hogy nincs már Romániában a magyarok számára elfogadható párt. Budapestről úgy látszik, hogy ez is Orbán Viktor és bandájának műve.
Szilágyi N. Sándor
András Szőllősy-Sebestyén Kedves András, ha azt írtad volna, hogy kampányban ez egy megszokott dolog, azzal egyetértenék, mert sajnos az. Ilyen lett a világ. De attól, hogy megszokott lett (mint „a gonosz banalitása” is), számomra még nem válik elfogadhatóvá is. Tudniillik ennek van egy sajátos pragmatikája is, ne felejtsük el. Ha ilyenkor a lépcsőházi postaládámban találok egy nagy halom papírt, amiken mindenféle pártok buzdítanak arra, hogy szavazzak rájuk, az nem szokott felháborítani, csak az bosszant, hogy mért kell a drága jó papírt ilyesmire pocsékolni, mikor én azt az egészet úgy, ahogy van, megfogom, és már viszem is olvasatlanul a papírbegyűjtőbe, hogy legalább ott legyen valami haszna, ha már nálam semmi. Megértem azt is, hogy ilyenkor bárhova nézek, mindenütt valami kampányolást fogok látni, és egykedvűen rálegyintek.
A telefonálás viszont más eset. A telefon alap szerint arra való, hogy két ember beszélgessen egymással, és ennek mint kommunikációs formának megvan a kialakult pragmatikája. Tudni kell, hogy kell illendő módon felhívni valakit, hogy kell jelezni, ha most már egy kicsit sokalljuk, amennyit beszélt a partner, hogy kell elköszönni, hogy az ne legyen bántó, stb. És ez annyira ott van ebben, hogy szoktak engem hívni időnként ismeretlen marketingesek is, akik mindenféle csudadolgot kínálnak nekem mint alkalmi nagy fogást, amíg a készlet vagy az árkedvezmény tart, de még onnan is mindig emberek hívnak fel, András, akiknek lehet valamit mondani. És akkor ha még az is jó nagy bunkóságnak számít, ha én valakivel beszélgetek telefonon, és ő meg, ha valami nem tetszik neki, azzal vágja el a szavamat, hogy a mondatom közepén szó nélkül leteszi, akkor mit szóljak én egy olyan „telefonálóhoz”, aki még annyira se vesz engem emberszámba, hogy tegye lehetővé nekem, hogy ha már telefonálunk, akkor legalább köszönhessek neki, hanem itt az én nevem hallgass, de azért elvárná tőlem, hogy én viszont hallgassam őt végig, mert az neki fontos? Ne haragudj, telefonos környezetben ez nekem nem elfogadható. Lehet, hogy én egy ódivatú ókonzervatív dinoszaurusz vagyok, akinek még számítanak az ilyen ócskaságok, mint az emberség meg a kölcsönös tiszteletadás és hasonlók, és ez ma már nem korszerű, de én nem tudok abban hinni, hogy ha valami korszerű, akkor az okvetlenül jó is.
Ida Fazakas
Kedves nagytiszteletű Tanár úr. Restellem bevallani, de mégis megteszem. Én sem osztom teljességgel véleményét ebben a telefonos ügyben. Ugyanis, nem tudom elképzelni a gyakorlati megoldást, t.i. hogy néhány tucat mozgósítással megbízott ember elbeszélgessen több százezer reménybeli szavazó embertársával emberileg, azaz, közvetlenül.
A beszélgetés hatékonyabb a plakátoknál (bár az is bosszantó környezetszennyezés, de ha „népgyűlésre” hívnak, oda is csak maroknyi honfitárs megy el), lényeg a lényeg: rövid idő alatt nagy tömeget pár tucat mozgósítónak kell elérnie. Ehhez ugye, pénz, paripa…és erőforrás kell…
Nem lehet, hogy mégis van némi ókonzervatív túlérzékenység egynémely honfitársunkban?
Kicsi a hangya, magas a domb, szükség van bizony idétlen eszközökre (pragmatika). Örök tisztelettel!
Szilágyi N. Sándor
Ida Fazakas Kedves Ida, köszönöm, hogy megosztotta velem a kételyeit. Teljesen egyetértek azzal, hogy néhány tucat ember nem beszélgethet el több százezerrel. De ha világos, hogy nem lehet, akkor felejtsék el az odatelefonálgatást, hiszen ezzel a személytelen, gépies formával az esetek többségében csak azt érik el, hogy az emberek ingerülten lecsapják a telefont azzal, hogy „Na, már csak pont ez hiányzott mára!”. Ma hivatalosan is beléptünk a kampányba, egy hónapig a vízcsapból is ez fog folyni, ahogy szokott, tehát tudni fogja azt minden magyar, akire egyáltalán számítani lehet, hogy mikor kell menni szavazni. (Mert országos, nem helyhatósági választáson mi, magyarok csak szavazunk, de nem választunk, mint mások.) És ha olyan jól tájékozottak a lehetséges választóikról, hogy még a telefonszámaikat is tudják (mellesleg: honnan és miért tudják azt, és ki hatalmazta őket fel arra, hogy a személyes adataimat tárolják?), akkor tudhatják a lakcímet is, ahol a személynek szóló felhívást bedobhatják a postaládába, vagy akár be is csengethetnek, hogy átadják. Nálam is járt valaki a legutóbbi választási kampány idején. A telefonhívásokkal se mondanak semmi konkrétumot, csak nyomják ugyanazt a szöveget, ami már eddigi tapasztalataink alapján a könyökünkön jön ki: hogy menjünk szavazni, hogy mutassuk meg! Na és ha megmutattuk, akkor mi van? Azzal mit oldottunk meg? Ennyiért én biztosan nem zaklatnám telefonon a magyarokat, hogy utána még rossz szájízzel is maradjanak. És azért meg pláne nem, hogy a románokkal fenyegessem őket. Máris elkezdték, hogy nagyon erősödik a magyarellenesség, amit én nem nagyon látok sehol, de ilyenkor kell nekik egy nagy Réz()bagoly, akitől csakis ők tudhatnak megvédeni bennünket. Erre most kapóra jön nekik az AUR Simionnal az élen, pedig az nem a magyarellenességgel szerez magának annyi hívet, nem ez jellemző rá, hanem azzal, hogy az összes román párt közül ez hasonlít a legjobban a Fideszre, és a szuverenista jelszavakkal lázít a brüsszeli bürokraták meg a hanyatló, degenerált Nyugat ellen. De ezt az RMDSZ nem meri mondani, hogy ezért veszélyes az AUR, mert attól Orbán Viktor nagyon megharagudna, hogy itt valaki az ő szövetségese ellen beszél, hanem igyekeznek halálra rémíteni a magyarokat a Nagy Román Veszéllyel, és ha ennek megint az lesz a következménye, ami szokott, hogy egy csomó magyar világgá megy innen, akkor a következő népszámláláskor majd lehet jajgatni, hogy mennyire elfogytunk. Pedig azokat nem a románok üldözik el, hanem a magyarok.
Ida Fazakas
Szilágyi N. Sándor Kedves Tanár úr!
Amint azt már többször bizonyítottam, nekem az Ön véleménye mindig világítótorony volt, és az ma is. A romániai magyarok, (nem csupán az RMDSZ, de a többi szerveződések is!) stratégiai hibáiról mondottakkal teljességgel egyetértek, különösen két kitételével.
1. Na és ha megmutattuk (az erőnket), akkor mi van? Azzal mit oldottunk meg? Józan paraszti ésszel felfoghatnánk, hogy dolgainkat csak a román többséggel együttműködve tudjuk kivitelezni, ellenükben SOHA nem fog sikerülni!Tehát, újra kellene gondolnunk a stratégiát!
2. Nem kellene alárendelődnünk az Orbán V. politikájának. Mi egészen más társadalmi, etnikai közegben, keretekben élünk, ne ámítsuk magunkat, hasznosabb lenne tudomásul vennünk a realitást. Ne akarjuk elfoglalni Brüsszelt, őrizzük meg a nyugati kultúrához való kötődésünket, a nyugati értékrendünket, és legyünk büszkék , hogy a magyarok ehhez tartoznak, mert Szent István királyunk ezt jelölte ki nekünk.
Ma nagyon téves úton járunk. Miért ? Meg lettünk babonázva téves elmék által.
A kampányok szennye, posványa annyira nyugati, mint amennyire keleti! Univerzális, századok óta. Üdvözlettel, mint nagy tisztelője!
Szilágyi N. Sándor
Ida Fazakas Köszönöm!
Csoma Botond
Tisztelt tanár úr! Elnézést kérek, nem bántani akartuk, robothíváson keresztül sok emberhez el tudunk jutni, de észrevételeit megfontoljuk, és újragondoljuk. Hozzáteszem, személyesen is telefonáltunk, Emese is, én is, beszélgettünk emberekkel, csak sokkal kevesebb embert értünk el.
Szilágyi N. Sándor
Csoma Botond Kedves Botond! (Így szólítom, ha nem baj, hiszen ismerjük mi egymást.) Köszönöm a hozzászólását. Kezdek megnyugodni, ha megfontolják és újragondolják ezt a dolgot, de egészen csak akkor fogok, mikor azt hallom-olvasom, hogy nem fogják többé az embereket ilyesmivel zaklatni és bosszantani. Nem tudom, elolvasta-e a fenti kommenteket is. Ha esetleg nem, akkor nagyon ajánlanám, mert már innen is elég jól látszik, hogy az emberek mennyire nem örülnek az ilyen hívásoknak: hülyén érzik magukat, hogy a telefonnal a kezükben, amin ők beszélgetni szoktak egymással, itt csak hallgathatnak, és nem mondhatnak semmit. Mintha be lenne kötve a szájuk. Mert a telefon nem arra van kitalálva, mint a rádió, hogy csak hallgassuk, hanem hogy beszélgessünk vele. És részben ezért is érzik az ilyen hívásokat agresszívnek, erőszakosnak, tolakodónak, a személyes terük megsértésének, ami inkább ellenérzéseket vált ki bennük az RMDSZ-szel szemben. Nem tudom elképzelni, de elhinni se, hogy ilyen úton lehetne annyi szavazatot szerezni, amennyi kárpótolhatná az emiatt elvesztetteket. Mert higgye el, Botond, hogy vannak ám elegen, akik egy ilyenre tényleg azt mondják, hogy „Na, most már nekem elegem van ezekből, engem hagyjanak békén, csináljanak, amit akarnak, feléjük se megyek, ha még álmomból is képesek felverni a hülyeségeikkel”. (A személyes, emberi hívás persze egész más dolog, és az néhány szavazónál még eredményes is lehet.)
Szóval azt hiszem, nyugodtan kihagyhatják ezeket a robothívásokat, van most dolguk elég enélkül is. (Nem tudom, ki most a kampányfőnökük, lehet, hogy neki ez nem fog tetszeni, ha esetleg az ő ötlete volt, de gondoljon itt most ő is ne csak arra, hogy ő mit képzel hatékonynak, hanem a távolabbi következményekre is, amikre pedig kampányfőnökök ritkán szoktak.)
Itt viszont kell még mondanom valamit. Ha tudtunkra adják, hogy ezt tényleg abbahagyták, akkor efelől (!) már nyugodtan elmehetnék, és el is mennék szavazni az RMDSZ jelöltjeire. Csakhogy ennek egyéb feltétele is van, és az ráadásul sokkal fontosabb, mint amiről eddig szó volt. Annyira fontos, hogy a 2019-es EP-választáson ezért nem szavaztam az RMDSZ-re! Hogy pontosan miért, azt ebben a Facebook-bejegyzésemben írtam meg 2019. február 28-án: https://n9.cl/ivfp8. (Ha most rászánna annyi időt, nem hosszú, hogy előbb elolvassa azt, úgy érthetőbb lesz a folytatás.)
Szóval: mikor megláttam azt a mocsok „Másnaposok szövetsége” plakátot, azt mondtam: kész, eddig volt! Én nem vehetek részt olyasmiben, aminek a kampánya a románellenes gyűlöletkeltésre épít, mert azzal együttműködnék a gonosszal, és különben is: én magyarellenes pártra nem szavazhatok, bocsánat, mert én magyar vagyok! Mert igenis magyarellenes az a párt, még ha RMDSZ-nek hívják is, amelyik úgy akarja az embereit bejuttatni a hatalmi pozíciókba, hogy a magyarokba azt sulykolja bele, hogy nekünk a románok az ellenségeink, akik ádázul gyűlölik a magyarokat, és a föld színéről is el akarnának bennünket törölni (ez persze így biztos nem igaz, és ezt ott is tudják, ahol a kampány dizájnját kiagyalják, de a modern „politikai filozófia” szerint mindegy, hogy igaz-e, vagy nem, kampányban azt kell mondani, ami hatásos, és ezért – emlékszünk még rá, nem én találtam ki – olyankor „le kell menni kutyába”), és nekünk éppen ezért van szükségünk az RMDSZ-re, hogy legyen, aki megvédjen bennünket. És hogy itt hiába is papolnak mindenféle széplelkek, hogy száz év után el kellene már egyszer kezdeni normalizálni és rendezni ezt az egész magyar–román viszonyt (és nemcsak a magyaroknak a román állammal való viszonyát!), hogy ne csak múltunk legyen itt, hanem jövőnk is, mert a románokkal hiába is próbálkoznánk, mert nincs kivel beszélni, hanem csakis az a biztos megoldás (vagy ha nem is, akkor is ezt kell elhitetni a magyarokkal), hogy juttassunk be mindenáron az EP-be 2 (!) db képviselőt, akik ott majd meg fogják győzni a többi 703 (!) db-ot, akiknek minimum (!) kilencven százaléka, lévén odahaza maga is többségi, fütyül erre, és úgy veszi, hogy a kisebbségi jogok kérdése szigorúan tagállami hatáskör, amibe mások nem szólhatnak bele, hogy kényszerítsék rá Romániát a jogaink biztosítására és tiszteletben tartására, még ha erre se az EU-nak, se más „nemzetközi fórumnak” nincs is semmiféle kényszerítő erejű eszköze! Mivel státusukat is figyelembe véve túlságosan sértő lenne rájuk, ha azt mondanám, hogy akik az RMDSZ kampányát tervezik, annyira naivak, hogy azt képzelik, hogy ez tényleg így megy, irántuk való tapintatból tartózkodok attól, hogy ilyesmit feltételezzek róluk, ehelyett beérem a másik fennmaradó változattal, mert ez se szép ugyan, de az előbbinél mindenképpen kedvezőbb: hogy azért nyomatják mégis ezerrel a kampányban, hogy most mindennél fontosabb, hogy „ott legyünk”, ahol megvédhetjük a jogainkat, mert annyira hülyének néznek bennünket, hogy tényleg azt hiszik, hogy mi ezt gondolkozás nélkül be is szedjük.
De ismerve az emberi gyarlóságok természetét, erre még csak rá tudnék én legyinteni. De ha megint az lesz, hogy a románok ellen kezdik uszítani a magyarokat, és velük akarják megint ijesztgetni őket, akkor előre megmondom, hogy az én szavazatomra ne számítsanak, mert nekem az, hogy mi lesz itt a magyarokkal, százszor fontosabb, mint az, hogy mi lesz az RMDSZ-szel. Tudom én, hogy egy cinikus kampánydizájner azt mondhatja, hogy itt ember nem számít, magyar nem számít, a fő, hogy „győzzünk”, de én nem működhetek együtt azzal, hogy valakik csak ezért teljesen tönkretegyék a magyarok mentálhigiénés környezetét, és végképp a reményvesztésbe sodorják őket. Ki tudhatná megmondani, hogy egy-egy ilyen „nagyon eredményes” kampány után hányan döntöttek eddig úgy, hogy akkor itt már nincs mire várni, legjobb, ha keresünk a világon egy jobb helyet? És mindennek a teteje, hogy mikor bejönnek az újabb népszámlálási eredmények, ennek a folyamatnak a legfőbb dizájnerei vannak a legjobban elképedve, hogy mennyit fogytunk már megint! De akkor se az okával törődnek, hanem ezt is rögtön beveszik a következő kampány eszköztárába, hogy mutogassák, hogy a románok miatt mennyire megfogyatkoztunk!
És sajnos nagyon tartok tőle, hogy júniusban megint nem szavazhatok az RMDSZ-re, hiszen már az udvarhelyi kampánynyitón is fontos helyet kapott a „növekvő magyarellenesség”, és már jól látszik, hogy most az AUR lesz a főmumus, mindegy, hogy mint pártra messze nem a magyarellenesség a legjellemzőbb rá (mint pl. a 90-es évek PUNR/RNEP-jére). Szóval figyelni fogom, mi lesz, és majd eldöntöm.
Végül hogy azt ne higgye már Botond, hogy én RMDSZ-ellenes vagyok: dehogyis vagyok én az. Nekem az RMDSZ-re elképesztő mennyiségű időm és energiám ment rá, és mentségemre (bár nem vigasztalásomra is) legyen mondva, hogy nem rajtam múlott, hogy tiszta hiába. Legutóbb is elmentem én szavazni, de vigyáztam, hogy ne olyan pártra, amelyik érinthette volna az RMDSZ sikerét, mert még a látszatát is el akartam kerülni, hogy én most ellene szavazok. Hanem figyeltem, hogy kik hogy kampányolnak, és akkor végül a pataréti (és más) cigányok pártja, a Demos – Demokrácia és Szolidaritás Pártja listavezetőjére, Linda Greta Zsigára szavaztam, mert ők annyira szépen, emberségesen kampányoltak, mint akik tudják, hogy biztosan nincs nyernivalójuk, tehát veszítenivalójuk se, hogy úgy éreztem, kapjanak már tőlem ezért ajándékba virág helyett bár egy szavazatot, még ha tudtam én is, hogy amúgy nem fog sokat érni.