Miközben a május 18-i esélyeinket latolgattam, annak a lehetősége is beugrott, hogy az első fordulóban második helyre került jelölt esélyeit az is javíthatja, hogy mikor az elsőhelyes újabb győzelme nagyon biztosnak látszik, a második fordulóra az ő szavazói közül sokan már el se mennek, mert úgy veszik, hogy úgyis megnyeri azt nélkülük is, és csak akkor esnek pofára, mikor meglátják az eredményt.
Erről jutott eszembe egy más szempontból is nagyon tanulságos történet. 1992 elején a kolozsvári helyhatósági választásokon Gh. Funar is indult, aki akkorára a magyarok előtt már rendesen kimutatta a foga fehérjét, tehát a hideg rázta őket már csak a gondolatától is annak, hogy esetleg ő nyeri meg. Aki csak tudott, el is ment az első fordulóra, biztatni se nagyon kellett őket, hiszen látták, mi a tét. Nagy volt az izgalom is, de a szorongás is, nehogy már ez a hóbortos magyarfóbiás legyen a polgármesterünk! A részvétel 66,04 százalékos volt. Mikor kiderült, hogy Funar csak a második helyre került, az első pedig a Demokratikus Konvenció jelöltje, Petru Liţiu lett, akit közülük is legtöbben támogattak, a magyarok teljesen megnyugodtak. Úgyannyira, hogy tovább már oda se nagyon figyeltek, és a második fordulóig észre se vették, hogy közben nagyot változott ám a helyzet.
Ehhez tudni kell, hogy akkor még elég közel voltunk a Ceauşescu-korszakhoz, és a románok fejében még nagyon ott volt az, amivel korábban teletöltötték: hogy szorosan fel kell zárkózni Ceauşescu elvtárs mellé, mert különben jönnek a vad, barbár magyarok elcsatolni Erdélyt, és akkor jaj lesz a románoknak, mert azok még a magzatot is kivágják az anyjuk hasából! (Gondolom, ismerős a néphülyítő séma: rohanjon mindenki fejvesztve énrám szavazni, mert egyedül csak én tudlak benneteket megvédeni a Rettenetes Réz[]bagolytól!) 1992-ben ugyan Ceauşescu már nem volt sehol, de ez a félelem a románokban még nagyon ott volt.
És akkor most azt képzeljük el, hogy közvetlenül az első forduló után (!) Budapesten valakiknek eszükbe jutottunk, mert ugyebár egy anyanemzetnek illik gondoskodnia a gyereknemzeteiről is, hiszen felelős értük, tehát ennek jeleként Fűr Lajos, a tizenöt millió magyarért felelős Antall-kormány MDF-es honvédelmi minisztere (!) tartott valahol egy nyilvános beszédet arról, hogy milyen szerepe lehet a magyar honvédségnek a határon túli magyarok védelmében! Nem tudom, mi lehetett erre a válasz, mindenesetre annyit biztosan lehetett enélkül is tudni, hogy békeidőben nyilván semmi, de ennek a beszédnek az erdélyi románok közt elképesztő sikere lett: miután hírt adtak róla az újságok, úgy beléjük állt tőle a frász, hogy – emlékszem rá – még a buszmegállóban is azt találgatták, hogy most akkor mi lesz velük, vajon mikor jönnek a magyarok, kell-e már csomagolni a meneküléshez. Tökéletes volt az időzítés is: ezt a beszédet pont a két forduló közt kellett tartani ahhoz, hogy Funarnak, aki megörökölte Ceauşescutól a Bagoly rézfegyverét, úgy jöhessen ez, mint mennyből az angyal. A második fordulón már 68,8 százalékos volt a részvétel, a többletet nyilván a rémült románok adták, akiket Funar riadóztatott, miközben a magyarok jóval kevesebben mentek el, mert sokan úgy vették, hogy lesz a kolozsváriaknak nélkülük is annyi eszük, hogy ne szavazzanak egy ilyen lökött hőbörgőre. Így lett Funar a második forduló győztese, és ha ezt megnyerte, utána tizenkét évig kellett elviseljük azt a megalázó helyzetet, hogy akár csak úgy, szívatásból is lépten-nyomon csúfot űzzön a magyarokból, semmibe véve nemcsak a teljesen jogos igényeinket, hanem az emberi méltóságunkat is. És kétség se férhet hozzá, hogy mi Funart és ezt az egészet csakis Fűr Lajosnak, illetve az anyaországunknak „köszönhettük”!
Szóval én most arra gondoltam, hogy mivel Simion nagyon magabiztosan biztat mindenkit, hogy az fel se merülhet, olyan nincs, hogy itt rajta kívül más egyáltalán labdába rúghatna, hiszen mindenki láthatja, hogy egyedül őrá érdemes szavazni, most is megeshet, hogy a támogatói közül sokan úgy fogják gondolni, hogy minek fárasztanák ők magukat, egyszer már szavaztak, lesznek ott elegen nélkülük is, és az ilyen távolmaradók is észrevehetően besegíthetnek abba, hogy a második fordulóba belépő új szavazókkal és a magyarok eddig soha nem látott arányú részvételével elérhetjük, hogy ha nem nagy különbséggel is, de Simion a második helyre szoruljon. Erre én még mindig látok esélyt, és ezt komolyan mondom, úgy tessék venni, de különben is a remény hal meg utoljára, és azt az utolsó percig se szabad feladni.
Csak közben bejött itt valami, ami úgy hiányzott most nekünk, mint üvegesnek a hanyattesés: péntek délután megint nagyon beleköptek a levesünkbe, éspedig pont ugyanonnan, mint 92-ben. De ez most durvább, mert akkor csak egy polgármesterről volt szó, akit ez a győzelme indított el felfelé, de most egy államelnökjelöltről, és ott csak egy honvédelmi miniszter felelőtlen beszédére fáztunk rá nagyon, itt viszont maga a miniszterelnök mondott olyat, hogy az erdélyi magyaroknak leesett tőle az álluk, és csak pislogtak a szemükkel, mert nem jött, hogy higgyenek a fülüknek. Orbán Viktor ugyanis meglátta G. Simionban a jövőbeli szövetségesét, és remélve, hogy majd együtt tudnak küzdeni a szuverenisták végső győzelméért, ezt ígérte neki szó szerint: „Biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét [azaz Simiont, ez a szöveg egészéből egyértelmű], hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben.” (Ha valaki nem hinné, a beszéd minket érdeklő részét meghallgathatja ebben a cikkben, ahogy Simion osztotta meg az X-en mint számára nagyon értékes kampányanyagot.)
Hát…, az ilyenre szoktuk azt mondani, hogy: már vártam! És én tényleg vártam, csak nem mostanra, mert azt azért mégse bírtam volna róla elképzelni, hogy még a kampányába is besegítsen, nehogy már véletlenül ne Simion nyerje meg. Hanem arra számítottam, hogy ha (szerintem netalán) győzne, akkor Orbán Viktor az elsők közt fog neki gratulálni, tudtunkra adva ezzel egyben azt is, hogy az ő számára a saját hatalmát biztosító tábor erősítése és politikai ambícióinak sikerei a nemzetközi pályán összehasonlíthatatlanul fontosabbak, mint az, hogy akkor velünk, erdélyi magyarokkal mi is lesz itt. Néha mi is jók vagyunk ugyan valamire, megy innen is szavazat a Fideszre elég szép számmal, de hát az élet nemcsak ennyiből áll, és különben se habostorta.
Pedig az lehetetlen, hogy ne tudná, hogy ezzel farkasra bízta a nyáját! De ez szemlátomást nem zavarja, sőt: mintha fenti ígéretével egyenesen szabad kezet adna Simionnak, hogy felőle azt csinálhat itt velünk, amit akar, hiszen Románia szuverén ország, és maga dönti el, mi jobb neki, és nehogy már még ezt is Brüsszelből akarják neki megmondani, ha tehát a románok úgy látnák jónak, hogy például a magyar nyelvű oktatást visszaszorítsák vagy az intézményi kétnyelvűséget felszámolják, és kötelezővé tegyék a román nyelv kizárólagos használatát nyilvános helyeken, ne féljen attól, hogy mi a nemzetközi fórumok elé visszük az ügyet, és azok esetleg „politikai retorziót” akarnának alkalmazni, mert majd ott lesz Magyarország is, és megvétózza. (NB. az ígéretben értelemszerűen ez is benne van!)
Nehéz dolog most erről nyugodtan és fegyelmezetten írni, ahogy én szeretek, mert ahhoz ez nekünk túl megalázó. Sejtettem én egyébként, hogy ez lesz belőle, mert van már róla tapasztalatom, milyen az, mikor nagyokos magyarországi „szakértők” akarják nekünk a tudatlanság gőgös magaslatából megmondani, mi lesz nekünk a legjobb itt Erdélyben, miközben látszik, hogy halvány lila gőzük sincs arról, milyen kisebbségben magyarnak lenni, milyen az a kultúra, ami itt minket körülvesz, és milyen problémákat kell itt nekünk a helyzetünkbe ágyazva megoldanunk.
Ennek a pénteki beszédnek is volt egy előzménye, ami arra utal, hogy Orbán Viktornak ez nem valami hirtelen jött ötlete, hanem kormányközeli körökben ezek tényleg képesek Simionnak szurkolni! Az első forduló másnapján, május 5-én például Deák Dániel írt egy lelkes Facebook-bejegyzést, amit 22 perc múlva már a Mandiner is közölt, majd pár óra múlva a Magyar Nemzet is, szóval látszik, hogy ez ám nem akármi (és meg kell mondjam: tényleg nem!), amelyben elújságolja, hogy a román elnökválasztás első fordulóját Simion nyerte, és öt pontban elmondja róla, ami a legfontosabb (mármint nekik):
„1. Orbán Viktor a példaképe”,
„2. Donald Trumphoz is pozitívan viszonyul”,
„3. Külpolitikai kérdésekben fontos a román elnök” (például az uniós csúcsokon, ahol szövetkezni lehet vele). Mondjuk az igaz, hogy
„4. Az AUR román nacionalista párt, így magyarellenes”, és „Nem véletlen, hogy az erdélyi magyarok joggal tartanak George Simion esetleges győzelmétől a május 18-i második fordulóban”, de ez végül is nem olyan nagy baj, el lehet ezt intézni simán, mert ott vannak ők is, és ebben jut
„5. Kiemelt szerep a magyar kormánynak”: „A magyar kormánynak majd nyomást kell gyakorolnia az AUR-ra, hogy tartózkodjanak a magyarellenességtől. Ehhez jó alapot szolgáltathat, hogy számos kérdésben osztják Orbán Viktor álláspontját. A térségben egyébként nem példa nélküli, hogy sikerül a nacionalistákkal együttműködni, hiszen például ma már a szerb vagy a szlovák nacionalisták is kifejezetten pozitívan tekintenek Magyarországra, míg korábban erőteljesen magyarellenes retorikát képviseltek.”
(Mit mondjak erre? Egy ilyen Magyarországra simán tekinthetnek pozitívan akkor is, ha odahaza továbbra is ugyanolyan erőteljes magyarellenes retorikát „képviselnek”, hiszen azzal semmi baj addig, amíg nem Magyarország-ellenes is. Mert észrevettünk valamit? Itt az, hogy az ottani magyar kisebbségekkel mi van, annyira nem érdekes, hogy fel se merül. Egyedül az a fontos, hogy a nacionalisták hogyan tekintenek Magyarországra, pontosabban az ország kormányára.)
Na most: gondolom, vagyunk elegen itt Erdélyben, akik ezt a hajmeresztő naivságot látva két kézzel fogjuk a fejünket, és fogcsikorgatva forgatjuk jobbra-balra, akinek pedig még ehhez is van humorérzéke, nem bírja abbahagyni a röhögést. Tehát mi csak legyünk nyugodtak, mert nekünk ezt Orbán Viktor flottul megoldja egy seperc alatt: majd szól ő Simionnak, hogy „tartózkodjanak a magyarellenességtől”, és utána minden rendben lesz! Eszméletlen!
De a keserű poén még csak most jön: ennek a szerzője 2015-ben egyetemet végzett politikatudomány szakon (!), jelenleg a XXI. Század Intézet (!) vezető elemzője (!) és véleményvezér (!!!) a Megafonnál!
Na de térjünk még vissza Orbán Viktorhoz! Ha már ilyen kiváló szakértői háttere van, vajon számolt-e ő most azzal is, hogy ha ezek után Erdélybe merészkedne, hogy fog ő a szemébe nézni annak a sok-sok magyar embernek, akik minden bizalmukat őbelé vetették, a tűzbe tették volna érte a kezüket, és akik úgy lesték minden szavát, mintha szentírás lenne? Nem szoktam én ilyeneket mondani, de amit most érzek, azt tényleg az fejezi ki a legjobban, hogy nekem a szívem szakad meg azért a sok jóhiszemű emberért, akik majdhogynem egy messiást láttak eddig benne, de ezek után számolniuk kell azzal is, hogy ha most a báránybőr mögül kibújt a farkasláb, akkor hátha ők egy hamis prófétát rajongtak úgy körül.
Nem könnyű az ilyen csalódást feldolgozni. Látok a Facebookon olyan kísérleteket, hogy megpróbálják valahogy feloldani ezt a kognitív disszonanciát azzal, hogy tán nem is baj az, ha most Simion győz, sőt biztassunk mindenkit, hogy inkább őrá szavazzunk, ha még Orbán Viktor is őt támogatja, mert ha a két ország közti kapcsolatok ezzel javulnak, akkor az nekünk is jó lesz. De hát azok eddig se voltak olyan rosszak, hogy abból nekünk itt valami nagy bajunk származott volna, és akkor ugyan mi javulhatna a továbbiakban ettől a mi mindennapi életünkben? Inkább arra kellene figyelni, hogy mi minden romolhat el.
Közben látom, hogy azóta Kelemen Hunor telefonon beszélt Orbán Viktorral, „aki egyértelművé tette: Magyarországról semmilyen módon nem kívánják befolyásolni a romániai elnökválasztást. A magyar kormány ugyanakkor meghatározónak tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját, nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy a választások után Románia mindenkori vezetőivel azon dolgoznak, hogy a romániai magyarság életét és megmaradását előmozdítsuk”.
Vegyük sorra.
1. Értem, hogy nem kívánják befolyásolni az elnökválasztást, hiszen ami ehhez kellett, már megtörtént. Kívánják, nem kívánják, miután ezt a szellemet kiengedték a palackból, dolgozik az most már magától is. Simion rögtön megosztotta az X-en, hogy lássa mindenki, micsoda nemzetközi támogatásnak örvend ő, az erdélyi magyarok is értesülhettek róla, hogy nyugodtan szavazhatnak Simionra, ha neki maga Orbán Viktor áll a háta mögött! Ettől ugyan elég sokan kiakadtak, de hányan lesznek vajon, akik ezt komolyan veszik, ha egyszer a „nagy védőszentünk” mondta, és úgy fognak szavazni? Mi más lenne ez, mint az elnökválasztás külső befolyásolása?
2. Értem azt is, hogy „nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató”, de a beszédben nem a nemzetpolitikáról volt szó, hanem a szuverenista erők újabb térnyeréséről, amire Orbán Viktor a hatalmát építi, és ez fontosságban messze fölötte áll a nemzetpolitikának, pláne ha csak az erdélyi magyarokról van szó.
3. Az, hogy „a választások után Románia mindenkori vezetőivel”, enyhén szólva vicces, hiszen „a választások után” azt jelenti, hogy ’a választások után’: egy viszonylag rövid időt, mikor az országnak nem a „mindenkori vezetői”, hanem az éppen frissen megválasztott lesz az elnöke. Értem én, hogy ha már helyrehozni nem lehet, jó lenne valahogy legalább utólag elmaszatolni, hogy mit is mondott Orbán Viktor, hogy higgyük azt, hogy ő ott nem Simionra, hanem bármelyik ezutáni elnökre gondolt, akik az idők végezetéig követni fogják egymást, de akkor mért van vajon az eredeti szövegben „vezetőjével”, és nem „vezetőivel”, mint itt? Tanulság: szerecsent mosdatni lehet, de ahhoz nagyon oda kell figyelni.
Mi pedig most itt állunk tehetetlenül, mert ami már kiment, azt visszaszívni nem lehet, és csak találgathatjuk, hány erdélyi magyar fogja ettől úgy gondolni jövő vasárnap, hogy mégiscsak jól sejtette ő, hogy a mi jelöltünk Simion kellett volna legyen, hiszen ha ő pont azt mondja, amit Orbán Viktor is, az csak jó lehet nekünk, és akkor hajrá, szavazzunk mindnyájan őrá!
Csakhogy ebből ki van felejtve valami. Ha egy erdélyi magyar magyarul hallja azt Orbán Viktortól, hogy „Magyarország kizárólag a magyaroké, és bármiről, ami ebben az országban történik, csakis a magyarok kell döntsenek”, akkor erre ő nyugodtan rábólinthat, sőt tán még büszke is lesz rá, hogy „az ő miniszterelnöke” milyen karakánul megmondta megint. És nem biztos, hogy ki fogja próbálni, hogyan hangzik ez a mi magyar fülünknek, ha tök ugyanezt Simion mondja románul Romániáról: „Románia kizárólag a románoké, és bármiről, ami ebben az országban történik, csakis a románok kell döntsenek!” Ha tehát ők úgy döntenek, hogy kár az állami pénzt a magyar nyelvű oktatásra pocsékolni, tanuljanak a magyarok is románul, mert csak így lesz minden állampolgár egyenlő, akkor mi ezt csak tudomásul vehetjük, mert mi ugyan itt élünk, de nem vagyunk románok. Vagyis: ami Orbán Viktornak nagyon megfelel, az Simionnak is nagyon megfelel, hiszen ők mindketten többségiek. De ha mi egy kisebbséghez tartozunk, nekünk az maga a katasztrófa! Nekünk nem az ilyenre kell szavaznunk, hanem az olyanra, aki nem a többségi nemzet teljes egyeduralmát akarja elérni, hanem megfelelő teret akar biztosítani a kisebbségeknek is, hogy minél teljesebb életet élhessenek ők is úgy, ahogy szeretnének.
Végül Orbán Viktornak azt üzenném, hogy miután annyi mindent megígért az erdélyi magyaroknak, és azok azt naivul mind el is hitték, sőt ezért nagyon a szívükbe is zárták, és most csakis a saját érdekeit nézve mégis egy olyan jelöltet – na jó, ne mondjam hogy ajánl: – népszerűsít nekik, akiről pedig jól tudhatja, hogy az ő életüket nagyon megkeseríthetné, akkor gondolkozzon el, hogy magyar ember az ilyet nem árulásnak szokta-e vajon hívni? Két nappal ezelőtt írtam itt meg egy bejegyzésemben egy ritka emberséges emberről, a másik jelöltről: Nicuşor Danról, hogy mikor a benne megbízó embereknek tett ígéretei közül egyet (!) nem tudott teljesíteni, nemcsak a pártelnöki funkciójáról mondott le, hanem a maga alapította pártjából is kilépett, mert ezt becsületbeli dolognak tartotta. Vajon nem az lenne az igazi magyar virtus, ha most követné a példáját?
És most akkor álljunk neki hamar, ki-ki a maga lehetőségei szerint, hogy vasárnapig hozzunk helyre bár amennyit még lehet abból a kártételből, amit ez a kéretlen „anyaországi megsegítésünk” okozott nekünk megint.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. május 11-én.
