Ma öt éve írtam, harmincöt éve történt.

1990 tavaszán hat hétig tüntettünk Bukarestben az Egyetem téren. Előbb azért, hogy a forradalmárok temesvári kiáltványa 8. pontjának megfelelően a május 20-i választásokon ne indulhassanak olyanok, akik korábban hűséges főállású kiszolgálói voltak a Ceauşescu-rendszernek, majd 20-a után, miután mégis indultak, sőt nyertek is, már inkább csak tiltakozásként folytattuk, de tán méginkább azért, mert az egy annyira jó hely volt, hogy nem bírtuk abbahagyni. Igazi szép erőszakmentes akció volt, nagyon eltökélt és határozott, és mentes bármiféle emberi méltóságot sértő gyűlölettől. Nagyon felemelő élmény volt részt venni benne. A hangulatát úgy tudnám valahogy körülírni, hogy mintha egy igazi áhítatos templomi nagyünnep és egy emlékezetesen jól sikerült popfesztivál lett volna benne egyben, amihez hozzájött még a bukarestiek kifogyhatatlan humora is. Ha például Iliescunak már nagyon a begyében volt az egész, és azt mondta, hogy akik a téren vannak, azok „nişte golani şi huligani” (kb. ‘holmi csirkefogók és huligánok’), akkor a téren erre nem valami gyalázkodó üvöltözés és felháborodott anyázás lett a válasz, hanem azzal vettük el az élét, hogy rögtön elloptuk: az Egyetem tér neve attól kezdve „Golánia” volt, mindnyájan „golánok” voltunk, és sokan kitűzőt tűztek fel olyan feliratokkal, hogy „Golan inginer”, „Golan medic”, „Golan profesor”, „Golan academician” (‘mérnök, orvos, tanár, akadémikus golán’), sőt aki a kiskutyát is hozta, annak a nyakába is akasztott egy „Golan patruped” (‘négylábú golán’) feliratot. Golániának himnusza is lett, Cristi Paţurcă dala (https://bit.ly/2C5mEUv), de több emlékezetes dal is született ott.

Június elejére viszont beláttuk, hogy hiába is vagyunk már ott éjjel-nappal, és kezdtek is fogyni a tüntetők. Ha még pár napot várt volna a hatalom, vége is lett volna magától. De pont ma harminc éve, június 13-án megjöttek a Zsil-völgyi bányászok, akiket Iliescuék hívtak oda rendcsinálónak, jól felhergelve őket az értelmiség ellen. Ők aztán rendet csináltak az Egyetem téren, közelről láttam, hogyan, álmomban se jusson eszembe. Az eredmény (hivatalosan) hat halott lett, és több mint ezer megvert vagy más módon bántott ember. És ha már ott voltak, akkor egyúttal szétverték a legfontosabb ellenzéki pártok székházait is, meg néhány szerkesztőséget, hogy tanulja meg mindenki, melyik világon él. (A mellékelt képen éppen a Bukaresti Egyetem főépületébe hatolnak be, mert úgy sejtik, hogy ott is bujkálhatnak értelmiségiek.)

Ezt az eseményt ma „(bukaresti) »bányászjárás«” néven szoktuk emlegetni, nemcsak mi, erdélyiek, hanem a magyarországi sajtó is, például ez a mai erről szóló cikk is: https://bit.ly/30BQwly. Csak hogy ne találgassák majd a nyelvészek, honnan lett ilyen szó a magyarban, elmondom, hogy ezt én találtam ki.

Románul lett neki saját neve még akkor, a „mineriada”. Az „-iada” szóvég az „olimpiada” ‘olimpiász’ szóból került bele, akárcsak más szavakba is, ha valami nagy felhajtással járó eseményt kellett megnevezni. Például mikor Ceauşescu kitalálta, hogy mindenki, aki addig beüvegeztette az erkélyét, hogy télen fűtés híján védje az is egy kicsit a lakást a hidegtől, az szerelje le, hogy ne rontsa az utcaképet, és a hatóság rögtön intézkedett is keményen, hogy ezt végrehajtassa, akkor Bukarestben ennek az akciónak is „balconiada” lett a neve. Vagy az Egyetem téri tüntetésnek is lett „golaniada” neve is (ld.: https://bit.ly/2YcUeAr). Szóval a „mineriada” szónak már voltak előzményei a románban, de most hogy fordítsam én ezt magyarra? Arra gondoltam, erre úgy fognak majd emlékezni sokan, ahogy a tatárjárásra szoktunk, és akkor mért ne lehetne ezt is „bányászjárás”-nak hívni? Először 1990. július 20-án használtam Csíkszeredában egy előadásban, első nyomtatott előfordulása 1990. július 27-éről való. (Azt a szövegemet aztán 2003-ban a „Miegymás” c. könyvembe is bevettem, el is lehet olvasni: https://bit.ly/2Yw6dIj.) És lám, azóta úgy elterjedt, hogy a magyarországi sajtó is ezt használja. Jól gondolja hát meg minden magyarországi, mielőtt azt mondaná, hogy ők folyton csak adnak az erdélyieknek, de tőlünk nem kapnak semmit, mert ugye hogy tőlem például kaptak egy szót!

A szerző Facebook-bejegyzése 2025. június 13-án.

Hozzászólások párbeszéde

Kalman Mizsei
Köszönjük szépen a hiteles beszámolót. A bányászjárás telitalálat, csak aki mélyen benne van mindkét nyelvben ÉS kulturában, tud ilyen szabadon és találóan fordítani!
Nekem hivatalból elég sokrétegű kapcsolatom volt Iliescuval, egyszer esetleg megkérdeznélek arról, hogyan látod az ő személyiségét. Olvasom, hogy kritikus állapotban van.

Szilágyi N. Sándor
Kalman Mizsei Iliescut én is ismertem még a Technikai Kiadó igazgatójaként. Sokszor jött át hozzánk a Kriterionhoz, hogy Domokos Gézával egyeztessenek, hogyan tudhassanak kivédeni egy-egy elszállt intézkedést, ami az RKP KB Kettes Kabinetjéből (azaz Elena Ceaușescutól) jött. A Kiadói Központ (Centrala Editorială) nagygyűlésein is, ahol ott volt minden kiadó igazgatója és aligazgatója, sokszor még a párttitkára is, ők ketten voltak az ellenállók, akik felvetették a helyenként már disszidenciának számító véleményeket, és egymást támogatták a hozzászólásaikkal.
Ezért is nem tudtuk hova tenni, mikor azt láttuk, hogy 1990 január elejétől mintha nem is ugyanaz az ember lett volna, aki addig: olyanokat mondott, többek közt a „magyar veszélyről” is a márciusi marosvásárhelyi diverzió előkészítése idején, amit pont őróla el se tudtunk volna képzelni.
Akkoriban mindenki azt mondogatta, hogy Iliescut nehéz lesz lecserélni, mert neki a kezében van az egész szekuritáte. Csak az Egyetem téri tüntetés után esett le nekem is, hogy valójában mi van, miután Andrei Pleșu elmondta, hogy is zajlott az, mikor Iliescu végre hajlandó volt fogadni a tüntetők küldöttségét: Pleșut, Ion Caramitrut és tán Mircea Dinescut, ha jól emlékszem. Mikor odaértek az irodája elé, a testőr megállította őket az ajtóban, és odaszólt Iliescunak, hogy megjöttek, de botokkal meg késekkel felfegyverkezve. Mire Iliescu azt mondta, hogy akkor szó se lehet semmiféle találkozóról. Pleșu erre teljesen kiakadt, és odaszólt a testőrnek, hogy hogy merészel ilyen valótlanságot állítani? Mire az lekezelően visszaszólt: „Dumneata nu-ți băga nasul acolo unde nu-ți fierbe oala!” azaz: ne dugja az orrát olyasmibe, ami nem az ő dolga.
Mikor ezt meghallottam, rögtön megértettem, hogy mi rosszul gondoltuk: nem Iliescunak volt a kezében a szeku, hanem pont fordítva: kezdettől fogva teljes hírkaranténba zárták, és hogy mi van az országban, arról neki összesen annyi információja volt, amennyit a „megbízható tanácsadói” szolgáltattak neki, mint pl. Virgil Măgureanu. És neki csak egy ilyen virtuális ország volt a szeme előtt, és aszerint nyilatkozott mindenről, mi meg csak néztünk a szemünkkel, hogy most mi van. És ő meg nem értette, mért üvölti a fél ország, hogy „Jos Iliescu!”

Kalman Mizsei
Szilágyi N. Sándor Hallatlanul érdekes, köszönöm!

Szilágyi N. Sándor
Kalman Mizsei Persze az Iliescu történetéhez hozzátartozik az is, hogy mikor 1987 őszén (!) egy szakmai továbbképzőn (fejtágítón, ahogy mi mondtuk) tartott nekünk, akik addig számítógépet se láttunk, egy nagyon érdekes előadást a számítógépes szövegszerkesztésről, én őrá végig úgy figyeltem már akkor, mint akiről mindenki tudja, még a Szabad Európa Rádió is, hogy ő lesz a Ceaușescu utóda. És gondolkoztam is rajta, hogy ha ezt széltében beszélik az emberek, és ő mégis szabadlábon jöhet-mehet, miközben másokat sokkal ártatlanabb dolgokért elvittek, akkor neki valami nagyon erős támasz lehet a háta mögött, ha vele ezt nem merik megtenni, és még az autó se üti el véletlenül. Volt is egy tippem, kik lehetnek azok, mert Ceaușescu, különösen az 1968. augusztusi kemény szuverenista beszéde után, ahol tüzet okádva ítélte el a Varsói Szerződés bevonulását a prágai tavasz letörésére mint felháborító beavatkozást egy szuverén állam belügyeibe, eléggé a begyében volt a moszkvai elvtársaknak, még ha a 80-as évek vége felé már ott is más szelek fújtak, mint 1968-ban.