Diderot érdeméből ismerjük a fiatal festőt, aki mielőtt a legkisebb vonást a vászonra vetette volna, letérdelt és mondá: „Istenem, szabadíts meg a mintától!“; ismerjük Picasso noteszéből a jellemző, kegyetlen indítványt: ,,A festőket – akárcsak a csalogányokat, hogy szebben daloljanak – meg kellene vakítani.“

Akik a Korunk szerkesztőségében hetek óta Finta Edit képeinek közegében végzik napi munkájukat, s azok is, akik véletlenül, egy-egy kézirat ügyében-bajával keresik fel a szerkesztőséget, vagy éppen a képek hírére kopogtatnak be, megértik, miért kívánkoznak e jegyzet élére a fentebb idézett szavak. Replikának a fiatal művészt idézném, a Korunk házi kiállításának vendégét, aki egyik grafikai sorozatáról szólva, halkan megjegyzi: „Az irodalmároknak szabad idézniük. A festőknek nem?“
Valóban, miért ne? Finta Edit olajfestményei, grafikái ismerős-eredeti módon valamiféle kegyelemszerű vakság termékei. Vagyis egyfajta tudásé, azé, amit régebben ösztönnek neveztek, közelebbről s költőiebben vágynak, s mintegy fél évszázada tudattalannak.
Olyan képek ezek, amelyeket jellemezve ki-ki önmagát jellemzi. „Jellemzőek vagyunk egymásra, mi emberek“ – állapította meg a Korunk házi tárlatának egyik látogatója. Lényeges dolgot mondott. E képek alkotójának talán megadatott az a látó vakság, melyben a Piccasso javasolta csonkítás értelmet kap.

Alakjainak szeme legfennebb sejthető, tekintetük nincs, mintha olyasmire figyelnének, aminek felfogására nem a látás szerve szükségeltetik, hanem a látás képessége. A látás idővel romlik, mondják. Nos, a vakság – ez a vakság kiváltképpen – fejlődik és fejleszt: az ember egész lényét odáig finomítja, hogy szakadatlanul és szenvedélyesen figyelni tud, kommunikálni a világgal, úgy, hogy közben önmagát sem veszíti el.
Körülbelül ezt várjuk a művészettől, s ezért a rigurózus besorolások híveinek arra a kérdésére, hogy milyen izmus jegyét viselik Finta Edit munkái, csak annyit válaszolhatok : Finta Edit képeket fest. Igazi képeket.

Megjelent A Hét IV. évfolyama 26. számában, 1973. június 29-én.