Elmélkedés Csoma Botond elsőre cinikusnak hangzó reakciójáról, melyet a vele egyet nem értőkhöz vágott nem is olyan rég.
Bár elsőre pusztán cinikusnak, reduktívnak és manipulatívnak hangzott Csoma Botond azon reakciója, amelyet vitapartnereihez vágott hozzá a legutóbbi Transtelex Dialógon, mégis örvendek, hogy szóba hozta a Fidesz-fóbiát. Hisz az látszólag mindent megmagyaráz, és huszárvágásként cáfolja a folyóiratnyi ellenérvet, amelyet évek gondos munkájával alapoztak meg legnevesebb társadalomkutatóink. Mert ráébresztett, hogy talán magam is abban szenvedek, csak eddig nem tudatosult bennem. Hála és köszönet érte, hisz – mint tudjuk – az önismeret az első, legfontosabb lépés az önazonosság és az egyéni fejlődés, a jobb emberré válás felé.
Gyorsan rá is kerestem a Google-n, hogy mit is jelent pontosan ez a szó: fóbia. Nem kellett sokat böngésszek, legelsőnek dobta a Wikipédiáról a definícióját: „A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle”.
Azonnal aha-élményem támadt. Ezt a szót kerestem! Viszolygás. Hát ezt érzem én, valahányszor a Fidesz-ről esik szó. Tagadhatatlanul stimmel. Ám a hosszú mondatból valami mégis hibádzott. Szöget ütött a fejembe az a két jelző, hogy indokolatlan és igazolhatatlan – mármint maga a viszolygás, a félelem. Elbizonytalanodtam.
Hogy vajon akkor volt-e indokolatlan és igazolhatatlan bennem ez az érzés, amikor a Fidesz-lovagok a kereszténység védelmezőiként uszítottak minden szerencsétlen muzulmán ellen, aki a háború, éhínség, vízhiány elől menekültek, összemosva őket a legádázabb terroristákkal? Meg hogy mindezek mögött a gonosz amerikai Gyuri bácsi áll?
Vagy akkor, amikor – ugyancsak a kereszténység nevében – felszították az amúgy sem baráti közhangulatot a szexuális kisebbségekkel szemben, megtagadva tőlük a polgári egyenjogúságot, összemosva őket a pedofilokkal, meggyanúsítva őket azzal, hogy át akarják műteni a gyerekeinket?
Netán akkor, amikor épp a pedofilektől minket deklaratíve megvédő Fidesz-apparátus kegyelemben részesített egy ilyen ügyben érintett személyt, próbálta eltussolni, majd kiszúrta a szemünket egy lemond(at)ással, de semmilyen magyarázatot nem adott érte?
Vagy úgy általában azért, hogy a fél országot elosztotta a család és a barátok között, a fél sajtót megvette, a kritikus kultúrát és tudományt ellehetetlenítette, az ellenzéket megosztotta és elhallgattatta, a demokratikus állam fékeit felszámolta, diktatorikus vezetőkkel lépett szövetségre, miközben következetesen démonizálja a korábban áhított nyugati világot?
Hogy elvetette a kétely magvát a korábban alapvető erkölcsi kérdésekben: évek óta relativizálja a támadó felelősségét, és az áldozatot hibáztatja a háborúban, legutóbb pedig nem állt ki határozottan a népirtás és a háborús bűnösök ellen?
Hogy a folyamatos gyűlöletkeltéssel olyannyira megosztották és elmérgesítették a magyar társadalmat, hogy kölcsönös lincselésnek, kirekesztésnek teszik ki az őket ellenzőket, illetve saját követőiket is?
Bevallom, viszolygok most is. Hogy mi lesz a következő lépésük. Holokauszttagadás?
Nem is tudom. Lehet, hogy mégsem velem/velünk van a baj, kedves Csoma Botond, kedves RMDSZ? Mert indokolatlannak és igazolhatatlannak azért mégsem nevezném ezeket a félelmeket.
