Kicsi sellő
Fölcsüccsent gömbölyű kőre
– kecses, patinás kicsi bronz.
Mereng a kikötőre –
álmot, gyerekit idevonz.
Bennebb, fák, buja bokrok –
513-as sír, Assistens Kirkegård.
Hol öröklétbe botlott,
ki több, mint apja volt.
Nekünk is. És kislánya vigyáz,
őrködik apja megannyi fián.
Nem illik ide gyász.
Nyugodj, Hans Christian.
Perc
Csüggök rajta csüggedetlen,
csügg ő rajtam csüggeteg,
mint a ki nem hűlt egekben
függenek kihűlt egek,
vég időkig tűrhetetlen,
amit tűrve ülhetek,
csügg ő rajtam csüggedetlen,
csüggök rajta csüggeteg.
Bájoló
(Nem vagyunk mi kurvák, latrok,
akármennyire ugattok.
Nem vagyunk mi szende szentek,
bármennyire szentek kendtek.
Nem lakik mibennünk sátán,
elvisel a föld a hátán.
Nem lakik mibennünk angyal,
glóriával, lelki langgyal.)
Guruzsma, guruzsma,
verje ragya, rozsda,
járjon csapatlan csapáson,
szivárványt soha se lásson,
szemét soha le ne hunyja,
viszketése meg ne unja,
sose keljen kerek kedve,
sose kérjen epekedve,
sója legyen békasó,
süket a muzsikaszó,
szeleljen a szellő széllé,
teleljen a nyara téllé,
késő ősszé tavasza,
sose érhessen haza,
sose várja otthon asszony,
soha el ne indulhasson,
üvöltése égig hasson,
ne kezdhessen semmit újra,
mindig csak az ósdit bújja,
görbüljön be a kisujja,
émelyegjen napestig,
akinek ez nem tetszik.
Tudod
C. A jelenléttől a hiányig,
a cemendétől a szűzlányig,
az epe undortói a vágyig,
a kocsmaasztaltól az ágyig,
a kába reggeltől az estig,
midőn a közönyt csókra festik
a bennünk-haló istenek,
ha viszontlátást intenek,
akik a viszontlátást intik.
F. tudod, hogy ott vagyunk mi mindig –
da C. al F.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 31. számában, 1973. augusztus 3-án.
