Amikor ezek a versek megjelentek, a költő harminckét éves volt (mint József Attila a Születésnapomra megírásakor – halálának évében), tízkötetes szerző, s írásaiból, kötetei, műfordításai honoráriumából tartotta fenn magát. Két évig lakott még Bukarestben, akkor néha találkozgattunk, utána betegnyugdíjasként Kolozsváron. 1976 november másodikán lett öngyilkos. „Elhallgatok. Ti játsszatok. Én majd őrzöm a látszatot.”
VALAMIKOR
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Valamikor az isteni
hajdankorban, az itteni
dombok karéján;
elrévedtem az átható
levegőben a látható
magasban cikk-cakk fecskén, héján,
felhőn és nyíl sason
és lent a nyárfasor
öblén a hallgatag
parton a halk patak
ölén az évek és
érzés, emlékezés
csúcsán az önfeledt
múlt és jövő felett,
a lélek éje és
elfáradt érverés,
felhők mögé sodort,
kóborló, röpke hold
és tünde délibáb
között – és így tovább.
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
- Befejezés:
Hova tűnt el a hajdani dallam?
Tovaszállt egy hajnali dalban.
- Befejezés:
Elhallgatok. Ti játsszatok.
Én majd őrzöm a látszatot.
PLANÉTA
Ön szerencsés lélek,
mert megszületett,
mert férfi,
mert nő,
mert szőke,
mert szöghajú,
mert hollófekete,
őrizkedjék a vércukortól,
és tartsa be a törvényes sebességet
idegeinek elnyüvésében,
és élni fog kora legvégső határáig,
sőt azelőtt is.
Három lejt kapok.
Megjelent A Hét I. évfolyam 2. számában, 1970. október 30-án