A Hét 11. számában Tóth Ferenc filmriporter – Nagy Pál nyomdokain – enyhén kikel K. Jakab Antal „hangja“ ellen az Utunk Levélváltásában. „Kár, hogy nem létezik semmiféle statisztika, amiből világosan kitűnne, hány olvasó fordít hátat a lapnak, mert név szerint kifigurázták, nyilvánosan megszégyenítették, érzékenységében megbántották“ – írja többek között.
Bocsánat. A Levélváltás senkit sem figuráz ki név szerint, csupán a név kezdőbetűit írja ki. Persze, ez a „hang… a címzetteknek ritkán okoz (szerintünk: szerez, de ez mellékes) gyönyörűséget”. Azt hiszem, ez nem is célja a Levélváltásnak. Aki gyönyörűségre áhítozik, menjen el éjjel a Continental-bárba.
S ha a jegyzet írója „sok kitartással mindig“ elolvassa az üzeneteket, ez nem közönséges önsanyargató hajlamra vall. Merthogy „még eddig egyetlen teremtett üzenetben sem telt” gyönyörűsége.
Marad hát az ősi recipe: K. Jakab megírhatja, hogy „tessék olvasni a klasszikusokat“. Ez ugyan nem tudom, kinek szerez gyönyörűséget, s azt sem, hogy ettől mennyire emelkedik az olvasók száma, de hát…
Most még csak arra volnék kíváncsi, mennyi gyönyörűséget szereztek levélírónknak a K. Jakab idézte szövegek. Mert ha igen, az más…
Megjelent A Hét IV. évfolyama 12. számában, 1973. március 23-án.