Az Arany-Bartók párhuzam régóta foglalkoztat. Nem is olyan erőltetett, mint első pillantásra tűnnék. Vegyük előbb a külső körülményeket. Arany hatvanöt és fél évet élt, Bartók eggyel kevesebbet. Mindketten törékeny, gyönge alkatúak, betegesek egész életükben. Mégis – szöges ellentétben a különben is félremagyarázott mens sana-elvvel – remekműveket alkotnak, leküzdvén a gyarló test ellenállását.
Fontosabb azonban a belső hasonlatosság. Érzésem szerint Arany éppúgy építi meg mestermunkáit a népnyelvi nyersanyagból, mint Bartók a népzeneiből. Nyersanyag, mondom, amely magasabb szinten, magasabb fokon szerveződik egységgé, újjá. Szerveződik – vagy még inkább: szervesül. Természetesen az egyetemes irodalom, illetőleg zeneművészet rangján. (Elvileg. Hogy Bartók – nyugodtan mondhatjuk – világszerte ismert, Arany meg nem, mit sem számít, ettől még lehet világirodalmi rangú költő; aminthogy az is. Csakhogy Arany hátránnyal indult Bartókkal szemben – s ezt aligha fogja behozni valamikor is –, hogy ti. az ő alapvető eszköze, a szó, már eleve jelentéses, önmagában véve is. A zenei hang önmagában nem hordoz jelentést, ez csupán a hangok viszonyából fakad. Természetesen nem nyelvtani értelemben!)
Lendvai Ernő érdekfeszítő könyvét olvasgattam (Bartók költői világa. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971); több helyen is fejtegeti, hogy kimutatható – és hogyan mutatható ki – Bartók műveiben (így pl. a Táncszvitben, a Zenében) az aranymetszés „alkalmazása”. (Vö. 158. skk., 167. skk.) Nos, lássuk csak, mi az aranymetszés. Értelmező Szótárunk szerint; „vmely távolságnak, méretnek oly módon való kettéosztása, hogy a rövidebb rész olyan arányban legyen a hosszabbikhoz, mint a hosszabbik rész a teljes távolsághoz [a : b = b : (a+b)]”. Ez az arány – Lendvai – kizárólag a szerves lét sajátja (ide értendők az ember alkotta művek is). Bartóknak e drámai feszültségű darabjaiban a fordulópont, matematikailag kimutathatóan, mindig ott következik be, ahol az aranymetszés szabálya szerint is helye van. Vagyis a mű is szerves egész, úgy is mondhatnám: élőlény, amely aláveti magát a szerves világ törvényeinek. Természetesen ez az alkotóban, alkotás közben, nem tudatosul (emiatt tettem idézőjelbe fönnebb az ,,alkalmazásá”-t), de érvényesül a műben, amely szerves létét éppen emberi eredetének köszönheti, másrészt azonban önálló életre kél, függetlenül alkotójától, s kerek egészként él tovább. (Emlékezzünk csak: Puskin is fölpanaszolta, hogy Tatjána hűtlen lett hozzá és férjhez ment.)
Nos, ekkor támadt az az ötletem, hogy megpróbálom alkalmazni az aranymetszés-szabályt a Toldira. Íme, az eredmény: a Toldi 1672 sorból áll (az Előhang 16 sorát, mivel nem tartozik a cselekményhez, nem számoltam ide). Ezt beszorozva az aranymetszés kulcsszámával (0,618), az 1033. sorhoz utasíttatunk, vagy is hát ekörül kell kereskednünk, hiszen a drámai csúcs nem sűríthető pontosan egy sorba (no meg az eredmény sem egész szám). A kérdéses sor a tizedik ének első strófájában található:
A játszi reménység amidőn imette
A boldogtalannál hitelét vesztette,
Álmot küld szemére, kecsegtető álmot.
Avval édesíti a nyomorúságot.
Toldi is álmában csehen győzedelmet
És nyert a királytól vétkéért kegyelmet;
DRÁGA GYÖNGYÖS FEGYVER CSILLOGOTT KEZÉBEN,
Drága örömkönnyű anyja két szemében.
Különösen megkapó – legalábbis szerintem –, hogy a fordulat a hős álmában következik be. Ezen el lehet gondolkodni.
A Toldi estéjében (1688 sor; a dalbetéteket nem számoltam, m.f.) ez a hely az 1043. sorra esik, vagyis a negyedik ének nyolcadik strófájára, amelyben Toldi Bencének panaszkodik s a királyt szidja:
Mit vétettem azzal, hogy kikeltem bátran
És korcs udvaráért a királyt dorgáltam –
Melyben már alig van egy jó magyar bajnok,
Csak holmi lányképű, ugrándozó majmok?
Fájt, hogy a magyarból olasz bábot csinál,
És szemébe mondtam: ez nem szabad, király!
Ha megromlik a nép régi jó erkölcse:
Mit ér a világnak villogó kenőcse?
A Toldi szerelmében nem mutatható ki. Gondolom, amiatt, mert nem egy lélegzetre készült, hanem igen nagy megszakításokkal 1863-1879 között; a kitérő is sok benne (pl. a hatodik ének első hat strófája). Kíváncsiságból kikerestem A nagyidai cigányok ide vonatkozó részét is: a harmadik ének 62-63. szakaszára esik (a cigányok csatájának leírása. Csóri szerelme Dundi iránt).
Nem hinném, hogy mindez ne volna több puszta véletlennél vagy a filosz játékánál. Sőt, még azt is merném kockáztatni, hogy a törvény érvényesülése kizárólag remekművekben mutatható ki, ha nem is mindegyikben.
Megjelent A Hét III. évfolyama 28. számában, 1972. július 14-én.