2024. július 5-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Nem sokáig szegte kedvét Orbán Viktornak az a józan ésszel előre látott tény, miszerint az európai parlamenti választáson elmaradt a centrumtól jobbra álló erők hatalomátvétele. „Brüsszelt” június 9-én nem sikerült bevenni, de a rutin, a radikális jobboldal centrumországokban is végbement erősödése, illetve a magyar uniós elnökség olyan fegyvert adtak a miniszterelnök kezébe, amellyel újult erővel vívhatja tovább harcát az EU átalakításáért.
Tarthatatlan volt a Fidesz helyzete az EP-ben: frakció nélkül képviselői a senki földjén tébláboltak. Nem kétséges, ma a választáson összeurópai szinten kisebbségben maradt „szuverenista”, „patrióta” pártok részvételével egy számottevő létszámú frakciót születik, még akkor is, ha mégsem csatlakoznának Marine Le Pen és Matteo Salvini képviselői. Orbán Viktor abban nem reménykedhet, hogy az EP-ben a masszív néppárti, szocialista, liberális koalíció ellenében létrejön egy blokkoló kisebbség, ám a gyorsan felduzzadt pártcsalád a Fidesz hazai híveit is lelkesíti. Illetve esélyt kínál arra, hogy középtávon szerezzen néhány szövetségest az állam- és kormányfők tanácsában, ami végső soron az EU legfontosabb döntéshozó fóruma.
Orbán Viktor a kijevit követő moszkvai útjával világossá tette, hogy avantgárd módon kezeli az uniós elnökséget, nem protokolláris feladatként. A Volodimir Zelenszkijnél tett látogatásáról egy pillanatig azt is lehetett gondolni, hogy célja az ukrán-magyar kapcsolatok rendezése, eltávolodás a Moszkvát illető különutas irányvonaltól. Naivitás: a miniszterelnök már-már kérkedik a vérontást elindító vezetőhöz fűződő szívélyes viszonyával. S az EU formális hierarchiáját megkerülve, a Fehér Háznak fityiszt mutatva, illetve Donald Trump és az európai szélsőjobb felé kacsintva folytatja különös békemisszióját, állítólag ma újabb állomással.
Az Orbán által is szervezett EP-frakció tervezett zászlóbontása annyiban mindenképpen hasznos, hogy fel lehet majd mérni, meddig terjed az unióban a putyinista befolyás. A hagyományos politikai elit eközben nehezen találja a hatásos válaszokat a kor kihívásaira, elég egy pillantást vetni Francia- vagy Németországra. Június 9. nem hozott áttörést, de az ellenség már a kapukon belül van. Európa lelkéért folyik a harc.
