Első pillantásra tényleg nem történt semmi különös: felvonult, akinek fel kellett vonulnia, a szónok meg felmondta a leckét. Nincs választási év, a belpolitikai arénában nincs kihívó, így a miniszterelnök és a Fidesz kommunikációs háttérhatalma úgy érezhette, bőven elég hozni a kötelezőt az aktuális orbáni évértékelőn.
Orbán Viktor nem akart senkit meggyőzni, a sajátjaihoz beszélt, nekik próbált átélhető világmagyarázatot adni, illetve ellenségeket, bűnbakokat kijelölni. Összemosás, megbélyegzés, aztán jöhet a hecckampány – ebben sincs semmi új. Ahogy a vidék felzárkóztatásáról felskiccelt, elnagyolt terv is ismerősen csengett.
Azért a valóság kétszer is bekopogott a Várkert Bazárba. A miniszterelnök kénytelen volt kiemelten foglalkozni a magyar embereket gyötrő inflációval; igaz, annak okairól nem bontotta ki az igazság minden részletét. Másrészt mellőzte a nagy célok között említeni hazánk akkumulátor-gyártó nagyhatalommá formálását.
Számomra a beszéd fő üzenete: a miniszterelnök nem hajlandó (nem képes?) új kottából játszani, nem gondolkodik irányváltásban, korrekcióban. Inkább a végletekig kész élezni a konfliktust Washingtonnal és Brüsszellel, pontosabban az EU többi tagállamával, az uniós fősodorral. EU-s források nélkül is megvalósíthatónak véli nagyívű terveit, bánják csak a pedagógusok, ha zárva marad a brüsszeli pénzcsap. A háború, az orosz agresszió kérdésében büszkén vállalja az unión (és adott esetben a NATO-n) belüli különutasságot.
Bár szavai szerint az országnak a nyugati szövetségi rendszerben a helye, elismerte, hogy ott lényegében elszigetelődött. Mindent arra tesz fel, hogy 2024-ben az európai parlamenti választással megváltozik az EU-s politikai klíma (2019-ben is ezt várta, de nem jött a felmentő sereg), Amerika pedig a republikánusok irányítása alá kerül. Tett utalást arra, hogy addig is máshonnan szerez forrásokat, ám szónoklatában ennek határait is kijelölte. Megjegyezte ugyanis, hogy az ukrán háború bebizonyította, Moszkva katonailag nem ellenfele a Nyugatnak. Gazdaságilag sem, tehetjük hozzá. Innentől adja magát a kérdés: miért vállaljuk a nyugati elszigetelődést annak az országnak a kedvéért, amely éppen most veszti el nagyhatalmi státuszának maradékát?
Az évértékelés újfent megmutatta, hogy a kalandor miniszterelnök veszélyes játszmát folytat. Olyat, amiben az ország jövője a tét. Úgynevezett szabadságharcának költségeit mi álljuk: extra inflációban, elmaradt uniós kifizetésekben.
Egyelőre.
