2025. december 19-én hajnalban (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)
Nem is világos, hogy ki támadott meg kit. Az év mondata is lehetne az orosz vagyon védelmezője, az agresszorpárti Orbán Viktor brüsszeli kijelentése. Amely nem hiba, nem elszólalás, hanem egy tudatos, jól felépített (nyelv)politikai koncepció rothadt gyümölcse.
Nem új keletű a kormányoldal „békepárti” retorikájában az orosz háborús felelősség elkenése, az agresszor és az áldozat közötti határvonal eltüntetése. (Bizony, az áldozat akkor is áldozat, ha valamiért nem szimpatikus nekünk!) A miniszterelnök cinikus megjegyzésével csak tovább szőtte a történetét. Jogos (és egészséges lélekre vall) az erkölcsi felháborodás, ki is lehet kacagni a valósággal dacoló mondatot; ám tartok tőle, ezek most nem segítenek. Hosszú évek tudatos munkájával érte el a Fidesz gépezete, hogy a társadalom egy jelentékeny hányada is kövesse az egykor a ruszofóbia tüneteit mutató Orbán Viktort a Putyin-párti fordulatában. Ezért nem spórolható meg az erőfeszítés, hogy érveket szegezzünk akár a legképtelenebb állításokkal szembe is.
Nem elég például arra emlékeztetni, hogy 2022. február 24-én Oroszország támadta meg Ukrajnát, azt is el kell mondani, hogy az agressziót semmi nem indokolta. Ennek a támadásnak semmi köze Oroszország akceptálható biztonsági igényeihez, annál több a torz birodalmi tudathoz. Cselekedetei nagyon is vitathatók, de a Nyugat katonai fenyegetést nem jelentett.
Amikor Európa (benne Magyarország) fegyverkezni kezd, nem azért teszi, mert háborúzni akar, meg akarja támadni Oroszországot, hanem mert Amerika (Trump) egyre világosabban üzeni: nem feltétlenül védené meg ő egyedül a NATO „potyautasait” egy agressziótól. Orbán Viktor történelmi analógiái is bántóan félrevezetők; az ő helyzete – micsoda szerencse! – nem hasonlítható Tisza Istvánéhoz vagy Horthy Miklóséhoz. Senki nem hívja Magyarországot háborúba.
Hitler vagy Napóleon emlegetése azért mellélövés, mert ők voltak a támadók, akiknek hadai elvéreztek a végtelen orosz sztyeppén; most meg az oroszok próbálnak négy éve irtózatos veszteségek árán kihasítani minél nagyobb területet a szomszédjukból.
Amikor Orbán arról beszél, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni, azt sugallja, mintha Zelenszkij nyugati támogatással be akarna masírozni Moszkvába. Putyint „csupán” megállítani szeretné a Nyugat. Illetve azt, hogy az agresszor végül ne jutalmat kapjon; nem értem, mi a baja ezzel a magyar miniszterelnöknek.
Az a szövetségi rendszer, ahová hazánk is tartozik, nem hadviselő fél, nem is akar az lenni, de nem is lehet semleges ebben a konfliktusban. Ahogy Orbán Viktor és a kormánya sem az, csak éppen az agresszor javára, az áldozat kárára elfogult. De bármennyire igyekszik, a múlt heti uniós csúcson valójában nem tudott segíteni Putyinnak.
Az orosz vagyon befagyasztva, az Ukrajna számára létfontosságú támogatás biztosítva. A béke ettől se távolabb, se közelebb nem került. Csak az látszik még világosabban, ki melyik oldalon áll.
