A Fidesz jelöltállító kongresszusára nem alkalmazható az elemzői közhely: csupán a saját tábor mozgósításáról, feltüzeléséről szólt. Arról is szólt, persze, de Orbán Viktor a beszédében – egyébként nem először – olyanokat is megpróbált megszólítani, akik körében nem áll jól a pártja szénája. Budapestiek, közöttük külön a zsidóság és a fiatalok kaptak célzott üzenetet a miniszterelnöki székbe görcsösen kapaszkodó szónoktól.
Hahó, magyar fiatalok! – kezdte például az egyik mondatát, amelyben a Tisza Pártra és a DK-ra való szavazástól óvta a címzetteket. Egyfelől természetes, hogy egy politikai vezető a választások előtt bővíteni igyekszik a szavazóbázisát, másfelől a gesztusba akár a kétségbeesés jelét is beleláthatjuk. A Fidesszel az is jól jár, aki nem rá szavaz, sulykolták a kongresszuson, és persze nagyjából világvégét jósoltak arra az esetre, ha tavasszal mégis a Tisza nyer. Orbán és párttársai a nyugalmat, a folytatás biztonságát akarták megjeleníteni, a retorikai és még inkább a tartalmi túlzások orgiája azonban nem épp ezt sugallta.
Brüsszel mint az európai keresztény civilizáció ellensége, rémlátomás a háborúba hurcolt magyar fiatalokról, „Peter Magyar”, „a minden a tét” – nem tudom, a következő három hónapban Orbán, Kövér, Menczer, Gulyás meg a propagandistáik hova tudják még fokozni a fokozhatatlant. Kérdés, érdemes-e ilyen módon udvarolni azoknak, akik jelenleg nem tartoznak a Fidesz szavazói közé. S akik támogatása nélkül a jelek szerint a pártvezetés nem biztos a győzelemben.
A kormányfő egyszerre ijeszt rá a kiszemelt választói csoportokra, és udvarol nekik; azt sugalmazva, a szemében lehetnek még jó magyarok, ha megfelelően szavaznak. Különös ajánlat, nem egy győzelmében magabiztos politikusé. Talán az érintettek is érzékelik, hogy aki így fordul hozzájuk – hahó, hahó! –, annak számára a tét valóban a minden. A minden pedig: a betegesen féltett hatalom.