2025. május 18-án délelőtt iktatták be tisztségébe XIV. Leót. A Szent Péter téren tartott bensőséges ünnepi szentmisén elmondott pápai homília magyar fordítását a Szemlélek közölte.
Kedves bíboros-, püspök- és paptársak, tisztelt hatóságok és a diplomáciai testület tagjai, valamint ti, akik a konfraternitások jubileuma alkalmából Rómába zarándokoltatok, kedves testvéreim!
Hálával teli szívvel köszöntelek mindannyiótokat a rám bízott szolgálat kezdetén. Szent Ágoston írta: „Magadnak teremtettél minket, Uram, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.” (Vallomások I:1,1).
E napokban mély érzelmeket éltünk át. Ferenc pápa halála szomorúsággal töltötte el szívünket. Ezekben a nehéz órákban úgy éreztük magunkat, mint az evangéliumi sokaság, akik „olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok”. (Mt 9,36). Ám húsvétvasárnapon megkaptuk tőle az utolsó áldást, és a feltámadás fényében az ezt követő napokat annak bizonyosságában éltük meg, hogy az Úr sosem hagyja el népét, hanem összegyűjti őket, amikor szétszóródnak, és „úgy őrzi őket, mint pásztor a nyáját” (Jer 31,10).
E hit szellemében gyűlt össze a bíborosi testület a konklávéra. Különböző háttérrel és tapasztalatokkal jöttünk, és Isten kezébe helyeztük vágyunkat, hogy megválasszuk Péter új utódát, Róma püspökét; olyan pásztort, aki képes megőrizni a keresztény hit gazdag örökségét, ugyanakkor a jövő felé is tekint, hogy választ adjon korunk kérdéseire, aggodalmaira és kihívásaira.
Imáitok kíséretében érezhettük a Szentlélek működését, aki harmóniába hozott minket, mint a hangszereket, hogy szívünk egyetlen dallammá fonódjon össze. Én lettem kiválasztva – mindenféle érdem nélkül –, és most félelemmel és remegéssel jövök hozzátok mint testvér, aki hitetek és örömötök szolgája kíván lenni, és veletek együtt járni Isten szeretetének útján, mert ő azt akarja, hogy egy családot alkossunk egységben.
Szeretet és egység – Jézus ezt a kettőt bízta Péterre. Ezt látjuk a mai evangéliumban is, amely elvezet minket a Galileai-tóhoz. Jézus itt kezdte meg az Atyától kapott küldetését: „emberhalásszá” válni, hogy az emberiséget kiemelje a gonoszság és a halál vizeiből. A parton járva hívta el Pétert és az első tanítványokat, hogy vele együtt ők is „emberhalászokká” váljanak.
Most, a feltámadás után, rajtuk a sor, hogy folytassák ezt a küldetést: újra és újra kivetni a hálót, elvinni az evangélium reményét a világ „vizeihez”, átszelni az élet tengerét, hogy mindenki megtapasztalhassa Isten ölelését.
Hogyan végezheti Péter ezt a feladatot? Az evangélium szerint csak úgy, hogy ő maga is megtapasztalta Isten végtelen és feltétel nélküli szeretetét – még bukása és tagadása órájában is. Ezért használja Jézus Péterhez fordulva az „agapáó” görög igét, amely az isteni szeretetre, az önzetlen, számítás nélküli odaadásra utal. Péter válaszában viszont a „filéó” igét használja, amely a baráti szeretetet jelöli.
Így amikor Jézus azt kérdezi Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” (Jn 21,16), az Atya szeretetére utal. Mintha azt mondaná: „Csak akkor tudod legeltetni bárányaimat, ha megismerted és megtapasztaltad ezt a szeretetet, amely sosem múlik el. Csak az Atya szeretetében leszel képes ugyanazzal a „többlettel” szeretni testvéreidet – életet adva értük.”
Péter tehát azt a feladatot kapja, hogy „jobban szeressen”, és életét adja a nyájért.
A péteri szolgálat éppen ebben az önfeláldozó szeretetben különbözik, mert Róma egyháza a tevékeny szeretetben jár elöl, és valódi tekintélye Krisztus szeretete. Soha nem az erőszakkal történő térítés, a vallási propaganda vagy a hatalomgyakorlás kérdése ez. Hanem mindig, kizárólag a Jézus módjára megvalósuló szereteté.
Maga Péter apostol mondja: Jézus „az a kő, amelyet ti, az építők megvetettetek, és amely sarokkővé lett” (ApCsel 4,11). Ha pedig a kőszikla Krisztus, Péternek úgy kell legeltetnie a nyájat, hogy soha ne engedjen a kísértésnek, hogy zsarnokként uralkodjon a rábízottakon (vö. 1Pét 5,3). Épp ellenkezőleg: hivatása, hogy testvérei hitét szolgálja, és velük együtt járjon, mert mindannyian „élő kövek” vagyunk (1Pét 2,5), akik keresztségünk által arra kaptunk meghívást, hogy Isten házát építsük testvéri közösségben, a Lélek harmóniájában, a sokféleség együttélésében. Szent Ágoston szavaival: „Az Egyház azokból áll, akik összhangban élnek testvéreikkel, és szeretik felebarátjukat.” (Példabeszédek 359,9).
Testvéreim, szeretném, ha első és legnagyobb vágyunk az egységes Egyház lenne – az egység és a közösség jele, amely kovászként működik egy megbékélt világban. Jelen korunkban még mindig túl sok a széthúzás, túl sok a seb, amelyet gyűlölet, erőszak, előítélet, a másságtól való félelem és a Föld erőforrásait kizsákmányoló, a legszegényebbeket kiszorító gazdasági szemlélet okoz.
Mi ezzel szemben a világban az egység, a közösség és a testvériség kicsiny kovászává akarunk válni. Szeretnénk alázattal és örömmel azt mondani a világnak: Tekintsetek Krisztusra! Jöjjetek közelebb hozzá! Fogadjátok be az ő igéjét, amely megvilágosít és vigasztal! Hallgassátok szeretetének ajánlatát, és váljatok egy családdá: Krisztusban egyek vagyunk. Ez az út, amelyen együtt kell haladnunk – egymással, más keresztény egyházakkal, más vallási hagyományok követőivel, Istent keresőkkel és minden jóakaratú emberrel –, hogy békét építő új világot hozzunk létre!
Ez a missziós lelkület kell hogy áthasson bennünket: ne zárkózzunk be a magunk kis köreibe, ne a világ fölötti felsőbbrendűség érzése határozzon meg bennünket, hanem Isten szeretetét kínáljuk fel mindenkinek! Az egység elérésének útja ez – amely nem számolja fel a különbségeket, hanem értékeli minden ember személyes történetét, minden nép társadalmi és vallási kultúráját.
Testvéreim, ez a szeretet órája! Az evangélium szíve Isten szeretete, amely testvérekké tesz bennünket. Elődeimmel, köztük XIII. Leó pápával együtt ma is feltehetjük a kérdést: „Ha ez az elv uralkodnék a világban, vajon nem szűnne-e meg minden viszály, és nem térne-e vissza a béke?” (Rerum Novarum, 21)
A Szentlélek világosságával és erejével építsünk olyan egyházat, amely Isten szeretetére épül, az egység jele, missziós egyház, amely kitárja karját a világ felé, hirdeti az igét, hagyja, hogy a történelem „nyugtalanná” tegye, és az emberiség harmóniájának kovásza legyen. Egy népként, testvérekként járjunk együtt Isten felé, és szeressük egymást!
