Amira Willighagen tizenhatéves. Sőt, közelebb áll a tizenhéthez. Hogy repül az idő! Kilencéves volt, amikor megdöbbentette a világot.
A holland tehetségkutató versenyen a zsűri lélegzetvisszafojtva hallgatta a Mio bambino caro-t egy pöttöm leányka előadásában, akit utána Maria Callashoz hasonlított, és akinek a hangjáról a legőszintébb elálmélkodás az volt: „so pure!”. Bizonyára nem tévedek, ha azt gondolom, hogy ezt a dalt azóta milliárdszor meghallgatták a Földön:
Nézzük meg annak a versenynek a döntőjét, három részes eredményhirdetését is, úgysem láttunk sok hasonlót:
Fontos az is, hogy milyen szépen beszél, milyen tiszta minden, amit sugároz, az éneke, a természetessége, a mosolya, az okossága. (Az ember a „hollandját” hallgatva elfelejti, amit erről a nyelvről mondanak: úgy keletkezett, hogy részeg angol matrózok elkezdtek németül beszélni…) Nekem az tette be az ajtót, hogy Amira kilencévesen azt mondta: ha nem lesz énekesnő, az atlétika olimpiai csapatnak akar tagja lenni…
Szóval túl szép volt ahhoz, hogy sokáig tartson – attól féltem (s bizonyára sokan gondolták úgy), hogy idővel a hangja veszít fényességéből, és nehogy szerepet vállaljon nagyobb művekben, meg hasonlók. Nyilván befutott, meghívásokat is kapott, mint minden csodagyerek, de már nem volt újdonság – amikor egyszer csak egy duó tagjaként láttuk, a kellemes hangú, szintén poliglott, sőt még poliglottabb nápolyi osztrák: Patrizio Buanne oldalán. Amira ekkor tizenkét éves. Szinte gyermek még… És ismét a varázslat:
Patrizioval tartósnak látszik a barátság, tavalyelőtt is előadták az Örök barátokat, az Amigo para siempre-t.
Énekelt Amira a másik csodagyerekkel, a brit Jonathan Antoine-nal is, ízelítőül:
Amira franciául is beszél és előad, ideje – talán – hogy megszólaltassa a Plaisir damour-t is, Jean-Paul-Égide Martini (1741–1816) híres darabját, amely, lám, milyen régen örökzöld:
Idén testvérbátyja, Fincent – szintén zenész, hegedűs – betöltötte a tizennyolcat. Kedves összeállítással ünnepelték, igazából még mindig önfeledt gyermekek. Akik talán nem is tartják fontosnak, hogy mennyit keresnek (ők és rajtuk sokan…)
