2024. november 1-jén Újvidéken leszakadt a nemrég felújított vasútállomás előtetője, tizenhatan haltak meg. A baleset kiváltotta gyászmenetekből előbb tiltakozások lettek, majd egy országos méretű társadalmi mozgalom nőtt ki. Azóta minden héten utcára vonulnak a diákok és civilek, hogy felelősségre vonást követeljenek – nemcsak a tragédia közvetlen okai, hanem a rendszer működési módja miatt is. Ez már nemcsak a vasútállomásról szól: az emberek átláthatóságot, jogbiztonságot, méltóságot és jövőt követelnek.
A tiltakozások központi szereplőivé az egyetemisták váltak. Ők blokád alá vették az egyetemeiket, szervezték a megemlékezéseket, hídfoglalásokat, gyalogmeneteket. A diákok példáját sokan követték: helyi közösségek, taxisok, gazdák, tanárok és sportolók fogtak össze – még Novak Ðjoković is nyilvánosan kiállt mellettük. A tiltakozások egyszerre komoly szervezettséggel és civil kreativitással zajlanak. Egyre több település kapcsolódik be, az ország szinte minden részéből érkeznek a támogatók.
A tüntetésekre a hatalom klasszikus válasza a bagatellizálás, az ellenségkép-építés: Aleksandar Vučić államfő szerint külföldről pénzelt kormányellenes összeesküvés zajlik, és „Szerbia sorsáról nem az utcán, hanem a választásokon döntenek”. Csakhogy ezek a választások, ha lesznek egyáltalán, egy mélyen torz választási rendszerben zajlanának le, ahol az ellenzéknek sem tér, sem eszköz nem jut. A kormányfő lemondott, de új kormány még nem alakult – miközben a társadalom egy része történelmi változást sürget.
De mindebben hol vannak a magyarok? A többnemzetiségű Szerbiában a vajdasági magyarok jelenléte alig érzékelhető ebben a társadalmi folyamatban. Kevés a magyar felszólaló, az egyetemi blokádokból és tüntetésekből hiányoznak a magyar intézmények. A Vajdasági Magyar Szövetség – a Szerb Haladó Párt hűséges szövetségese – mély hallgatásba burkolózik, miközben fiatal magyarok tömegei tanulnak szerb egyetemeken, mégsem hallatják a hangjukat.
Miért van ez így? Mi tartja vissza a magyar közösséget attól, hogy részese legyen egy országos mozgalomnak, amely talán először nem pártokról, hanem emberekről, követelésekről és méltóságról szól? És ha most nem kapcsolódnak be, mi lesz, amikor majd a döntések ideje jön el? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Pressburger Csabával, vajdasági újságíróval, az Észverés nevű YouTube-csatorna szerkesztő-műsorvezetőjével.
Mi történik most Szerbiában, mit akarnak az egyetemisták?
A szerbiai tüntetéshullám gyújtópontját ismerjük: november 1-jén Újvidéken leomlott a vasútállomás kültéri előtetője, és 16 ember meghalt – köztük egy hatéves gyerek is. Több tucatnyian megsérültek, számos áldozatnak maradandó károsodást okozott a baleset. Az első reakciók még együttérzők voltak, de ahogy teltek az órák és napok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a történtek nem egyszerű baleset eredményei. A hatóságok gyorsan megpróbálták eltolni maguktól a felelősséget, azt állították, hogy az állomás jó állapotban volt. Ez olaj volt a tűzre: az emberek válaszokat akartak, nem szlogeneket. A feszültség lassan átalakult társadalmi tiltakozássá, ami akkor kapott valódi erőt, amikor az egyetemisták is bekapcsolódtak.
Milyen szerveződési logika mentén indultak el a tüntetések? A spontán indulatkitörés dominált, vagy inkább egy tudatosan felépített nyilvános tiltakozásokról van szó?
Minden nagyobb városban péntekenként dél körül tizenöt percig néma csendben állnak az emberek az utcákon. Megáll a forgalom, kijönnek az emberek a munkahelyükről és az épületek előtt tisztelegnek az áldozatok emléke előtt. Egy ilyen pénteken verőlegények támadtak rá a belgrádi drámaművészeti kar hallgatóira, akik néma csendben álltak és emlékeztek ezekre az emberekre. Miután a támadás megtörtént, az egyetemi közösség megfogalmazott négy követelést. Elsőként követelték, hogy hozzák nyilvánosságra a vasútállomás felújításához kötődő dokumentumokat, hogy kiderüljön ki a felelős a történtekért.
Második követelésként megfogalmazták azt, hogy vonják felelősségre mindazokat, akik rátámadtak az egyetemistákra. A harmadik követelésben kérték, hogy mindazokat engedjék szabadon, akiket a tüntetéseken való részvétel miatt előállítottak. A negyedik követelés pedig a felsőoktatásra fordított költségvetést 20%-kal való növelése volt. A négy követelésből eddig az utóbbi teljesült, módosították a felsőoktatási törvényt, amely tartalmazza a nagyobb költségvetést. A többi követelést nem teljesítették legalábbis az egyetemisták megítélése szerint. Ekképpen indult a tüntetéshullám, amely most már nevezhető lázadásnak is.
Nagyon régi a folyamat, hiszen november elseje nem most volt. Kezd kifulladni a kezdeti lelkesedés? Van még az egyetemistákban, a tanárokban erő?
Úgy látom, hogy továbbra sem látszik kifulladni a tüntetéssorozat, hiszen minden napra jutnak akciók. Alulról jövő kezdeményezés történik. Hiszen az egyetemisták felszólították a polgárokat helyi szintű lakossági fórumok vagy közgyűlések szervezésére, hogy ezek által kialakuljon egy erős civil társadalom.
Amikor az egyetemisták megfogalmazták a követeléseiket lezárták az egyetemi karokat. Blokád alá helyezték azokat mind a négy nagy egyetemi városban; Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon. A legtöbb egyetemi kar zárlat alatt van a mai napig. Ezzel párhuzamosan pedig különböző helyeken szerveztek/ koordináltak tüntetéseket. Voltak megatüntetések Újvidéken, ahol több mint 24 órára hidakat zártak le. Voltak tüntetések Kragujevacban, Nišben, és végül Belgrádban, ahol március 15-én tartottak egy óriási tüntetést, amelyen több százezer ember jelent meg.
Ezekben a demonstrációkban, tüntetésekben minden nemzetiség jelen van? Lehet mérni, hogy megszólítanak-e mindenkit az egyetemisták?
Úgy lehet mérni, ha megvizsgáljuk milyen demonstrációra került sor a kisebbségek által lakott településeken. Ezek közül kiemelkedő a novi pazari tüntetés. Novi Pazar ez egy dél-szerbiai nagyobb város, ahol muzulmán többségű lakosság él, és az egyetemisták nagyon figyeltek arra, hogy minden körülmény biztosítva legyen számukra a vallásuk gyakorlásával kapcsolatban. Például, az imahely és megfelelő ételek vagy a böjt tiszteletben tartása.
A magyarokat érintve, amikor Szabadkán, Zentán, vagy többségében magyarok által lakott településeken szerveződnek tüntetések, akkor figyelnek arra, hogy mindenki kapjon szót és általában vannak magyar felszólalók is.
Közép-Európában talán nincs annyira kultúrája a tüntetéseknek, mennyire kreatívak a résztvevők?
Az egyik legérdekesebb performansz Kovačicán történt, amely egy szlovákok lakta vajdasági település. Az államfő ellátogatott a faluba, majd olyan helyi vezetőkkel találkozott, akik párttagok is. (Szerbiában az összes önkormányzatban a Szerb Haladó Párt tagjai töltenek be pozíciókat.) Miután az elnök távozott a polgárok megjelentek és néhány fehér szkafanderbe öltözött személy végigment azon az útvonalon, amelyen az államfő járt, majd mindent fertőtlenítettek.
Néhány szakértő, aki megszólalt ebben a témában azt nyilatkozta, hogy akkor lesz eredménye ezeknek a tüntetéseknek, hogyha az egyetemisták minél több réteget megszólítanak. Ha jól tudom, akkor a munkásokat kellene még bevonzani, a társadalom többi része már magáénak érzi a megmozdulást?
A művészvilág, kulturális intézmények, az egyetemi világ magától értetődően kapcsolódott be. Ami sokak számára meglepő volt, hogy a középiskolai és az általános iskolai tanárok is csatlakoztak és sztrájkba léptek, amely sokak szerint törvényellenes. Hiszen a törvény harmincperces órák megtartását írja elő sztrájk esetén is, viszont most több iskolában egyáltalán nincsen tanítás már hónapok óta.
Továbbá fontos megemlíteni, hogy a nagy tüntetések idején több száz egyetemista gyalog ment el a nagy településekre. Áthaladtak kis falvakon és olyan településeken, ahová csak a kormánypropaganda jut el. Így nem értesülhettek arról, hogy milyen valódi követelései vannak az egyetemistáknak, viszont ekkor személyesen találkozhattak velük. Ilyen s ehhez hasonló hajszálereken tudott eljutni a mozgalom egészen a legelszigeteltebb zsákfaluig is. Azt gondolom, hogy az az egyik legfontosabb társadalmi változás, hogy ezek az emberek is bevonódtak a folyamatba, megtapasztalták azt.
A munkásréteg kiszolgáltatottabb helyzetben van, mert a magánkézben lévő vállalatokban nem sok joggal rendelkeznek. Bármiféle tiltakozás az elbocsátással volna egyenlő.
Van annak esélye, hogy előrehozott választás legyen. Ezek a személyes találkozások segítenének azon, hogy többen vegyenek részt a választáson és ne a Szerb Haladó Pártra szavazzanak?
A választási körülmények lehetetlenek, gondolva itt a választói névjegyzéktől kezdve egészen a leuralt médiáig. Gyakorlatilag nem tud más eredmény születni, csak a Szerb Haladó Párt győzelme.
Óriási visszaélések történtek az elmúlt években. Több ellenzéki párt reménykedett, hogy labdába tud rúgni, így nem bojkottálta a választásokat, de voltak akik nem így gondolták és inkább kihátráltak a folyamatból. Jelen pillanatban nincs olyan ellenzéki párt, amely azt mondaná, hogy a jelenlegi körülményekben és a jelenlegi szabályrendszer szerint részt venne a választásokon. Ugyanakkor kérdés, hogy viselkednének a pártok, ha kiírnák a választásokat. Jelenleg az ellenzék azt is követeli, hogy egy olyan átmeneti kormány jöjjön létre, amelynek a tisztességes választáshoz szükséges körülmények kialakítása lenne a feladata.
Erre mennyi az esély, hogy létrejöjjön egy ilyen átmeneti kormány és egy demokratikus környezetet hozzon létre?
Úgy képzeli el az ellenzék, hogy mind az ellenzéki oldal mind a hatalmi pártok és még az egyetemisták is reprezentálva legyenek az átmeneti kormányban.
Jelen pillanatban egy kényszerhelyzetben vagyunk mert, lemondott a kormányfő. A Szerb Haladó Párt irodájából rohant ki két verőlegény és verte meg az egyetemistákat, akik plakátokat ragasztgattak Újvidéken. Ez egy olyan incidens volt, amelyet nem tudtak letagadni, így ez lett a formális oka annak, hogy a kormányfő benyújtotta a lemondását. Ezáltal az egész kormány megbukott, tehát jelen pillanatban technikai mandátummal rendelkezik a kormány és mostanában kezdődött meg a kormányalakítási folyamat.
Milyen lehetőségek vannak most a kormányalakításra?
Elképzelhető, hogy egy átmenetinek tűnő kormány fog felállni, egy párton kívüli kormányfővel. Valamint több olyan szereplő is megjelenhet, akikről eddig nem sokat hallottunk és nincs terhelt múltjuk.
A választással kapcsolatban a hatalomnak meg kellene tudnia, hogy az ellenzék egyöntetűen bojkottálná-e azt. A hatalom legitimitása szempontjából nem lenne előnyös olyan választást tartani, amelyen 30-40 százalékos a részvétel vagy amelyen nem vesz részt egyetlen ellenzéki párt sem. Jelen pillanatban még nem lehet tudni, hogy fog alakulni. Az államfő többször mondta, hogy olyan típusú átmeneti kormány nem lesz, amilyet az ellenzék szeretne. De sok mindent mondott már, aztán másként lett, úgyhogy ebben se lehet teljesen bízni.
Ha választásra kerülne sor, meg lehet jósolni, hogy a magyar közösség kire szavazna? Egy új pártot vagy a Vajdasági Magyar Szövetséget támogatnák?
A Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt 10-12 évben egyedül uralta a magyar politikai palettát a Vajdaságban. Ezt megelőzően, létezett egy Demokrata Párt, amely magát egy polgári demokratikus pártként határozta meg és sok magyar szavazott rájuk. Aztán 2012 környékén a Szerb Haladó Párt fölváltotta a hatalomban a Demokrata Pártot, amely ekkor lejtmenetbe kezdett és a magyarok alternatíva nélkül maradtak. Azok, akik nem akartak egy nemzetiségi előjelű pártra szavazni, aközött választhattak, hogy különböző kisebb ellenzéki pártokra szavaznak, de akkor szétforgácsolódik a szavazatuk, esetleg a VMSZ-t támogatják, vagy el sem mennek szavazni. Ebből a VMSZ jött ki a legjobban, növelni tudta a szavazatainak számát a 2010-es években, annak ellenére is, hogy 2010-től 2020-ig 70 ezer fővel csökkent a vajdasági magyarok összlétszáma. Kérdés, hogy a jelenlegi politikai helyzetben, hogyan szavaznának a magyarok. Egyelőre nem látszik olyan erős magyar párt, amelyik önállóan indulna el a VMSZ-szel szemben.
A VMSZ szavazók hogy vélekednek a tüntetésekről, látják a problémákat vagy hűségesek a párt álláspontjához?
Ez egy többrétegű probléma. Egyfelől a VMSZ politikai irányvonala gyakorlatilag megegyezik azzal, amit a Szerb Haladó Párt képvisel, hiszen mindketten kormányon vannak, koalíciós partnerei egymásnak. Azok, akik a VMSZ szimpatizánsok nem támogathatják azt a tiltakozássorozatot, hiszen az a jelenlegi kormány ellen irányul. Meg kell említeni, hogy sokakat jelentős mértékben befolyásol a magyarországi kormányzati médiumok kommunikációja. Az észak-vajdasági magyarok szinte csak a magyarországi médiumokból tájékozódnak, ahonnan azt hallják, hogy a magyar, illetve a szerb kormányzatnak köszönhetően soha jobb kapcsolat nem volt a két ország között. Nyilván ők sem fogják támogatni a tiltakozókat.
Azok a magyar közösségek, akik távol maradnak a VMSZ-től mennyire csatlakoztak be a tiltakozásokba?
A tiltakozáshullám eljutott a magyarlakta községekbe, de kezdetben meglehetősen nagy a passzivitás volt látható a magyarok részéről. Nem vettek részt ezekben a tüntetésekben és a magyar intézmények sem kapcsolódtak be. Testületileg nem láttunk aktivitást, még a magyar egyetemisták részéről sem. De egyéneket lehet találni a tiltakozó egyetemisták között is.
Az intézmények inaktivitásának okait ismertek? Hátrányban érezték magukat az amúgy is kisebbségi helyzetük és kitettségük miatt?
Az intézményeket politikailag befolyásolják. A VMSZ-nek minden magyar érdekeltségű intézmény élén vannak „káderei”, ők a párthoz állnak közel, és ezért nem támogathatnak egy ilyen tiltakozást.
Mi a helyzet a magyar fiatalokkal? Nem érzik magukénak a szerb társaik követeléseit?
A magyar fiatalok jelentős része passzív, főleg az egyetemisták úgy gondolkodják, hogy úgyis elhagyják az országot, amint vége az egyetemi éveknek. Eleve rurális környezetekből érkeznek az egyetemekre, ahol inkább a magyarországi médiából tájékozódnak. Másfelől van egyfajta passzivitás, vagy konformizmus is bennük, ami nagyobb mértékben határozza meg őket, mint a városi társaikat. Mindezek közrejátszanak abban, hogy nem volt közös nagyobb volumenű kiállás a magyarság részéről.
Ideológiailag hogyan lehet definiálni a tüntetéssorozatot?
Ebben a pillanatban a tiltakozási hullámnak nincsen ideológiai vonzata. Nem mondható, hogy ez egy Európa-párti tiltakozás vagy a liberális demokráciát éltető tiltakozáshullám az illiberális autokráciával szemben. Tehát ez egy rendkívül vegyes konglomerátum. Sokféle ideológia megfér egymás mellett, vagy igazából nem bontakozhat ki, ezért nem is csaphat össze. Semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy a tüntetők az európai uniós csatlakozás mellett, vagy a nyugati orientáció mellett állnának ki.
Lehet azt mondani, hogy azért sikeres ez a tüntetéssorozat és azért nem fulladt még ki, mert ideológiától függetlenül mindenki felé szól, a cél a rendszerváltás, de azt nem ideológiai, hanem egy gyakorlati irányból megközelítve?
Igen, éppen annak köszönheti a sikerét a tiltakozáshullám, hogy nem ideológiai és politikai célok mentén fogalmazódott meg. A legáltalánosabb követelések lettek megfogalmazva, négy triviális követelés által. Ennek köszönhetően tart ilyen sokáig, hiszen nem jelentkeztek különböző áramlatok, amelyek egymással szembe mentek volna.
Nem láttunk még olyat, hogy valahol évekig tüntessenek az emberek, lehet már látni a végét?
Sokan azt hiányolják, hogy nem látszik a vége, nem látszik a kibontakozás, mert egyszerűen nincs egy olyan politikai erő, amely ezt az elégedetlenségi hullámot választásokon szavazatokra tudná váltani. Mások viszont úgy gondolják, hogy ez egy érési folyamat. Azt mondják jobb így, hogy nem az történt, ami Magyarországon, hogy egy a hatalomból kivált személyiségben látnak valamiféle messiást és sokan mögé állnak, attól függetlenül, hogy ő milyen értékeket képvisel.
Mi a különbség?
Szerbiában alulról indult ez a folyamat és nincs egy központi figurája a tüntetéseknek. Az egyetemisták figyelnek arra, hogy ne emelkedjen ki senki, aki lejárató kampányok tárgya lehetne a későbbiekben. A polgárokat helyi, lakossági fórumok megalakítására szólítják fel, mindezzel azt próbálják elérni, hogy a tűntetéssorozat széles társadalmi mozgalommá váljon, amely alulról építkezik, tégláról téglára. Lehet, hogy ez az, ami nagyobb eséllyel vezet rendszerváltáshoz és nem csak egy sima hatalomváltáshoz.
Nem lenne szerencsésebb, ha már most lenne egy olyan személy, egy olyan párt, akire azért szavaznak majd, mert tudják, hogy ők vitték a hónapokon át tartó tüntetéssorozatot?
Van egy nagyon szétforgácsolódott és sok részében lejáratódott ellenzék, akik nem képesek felszívni az elégedetlenséget. Úgy gondolom, hogy csakis egy új erő volna képes erre, de ilyen erő jelen pillanatban még nem látszik. Továbbá, arról sem lehet tudni, hogy a jelenlegi ellenzék képes volna-e egységesen kiállni a választások alatt. Szerbiában ennek egyébként nincs akkora tétje mert a választási rendszer aranyos és kizárólag listákra lehet szavazni. Ha eléri a választási küszöböt egy lista akkor arról bejutnak a képviselők a parlamentbe. Ilyen értelemben nincs koalíciós kényszer. De mindenképpen az ellenzék hitelességét jelezné az, ha egységes listát állítanának. Nyitott kérdés hogy a jelenlegi ellenzék képes-e együtt kiállni, vagy jönnie kell egy olyan erőnek, amely teljesen lesepri az ellenzéket és leváltja azt, ahogy Magyarországon is látjuk.
Nemzetközi támogatások tekintetében mi a helyzet? Van morális támogatás, bátorítás?
Meglehetően visszafogott a nemzetközi visszhang. Vučićnak sikerült egy olyan rendszert kialakítania, amelyik igyekszik jó kapcsolatokat ápolni minden fontos játékossal. A retorikától függetlenül – ami jelenleg inkább magyar/szlovák mintára hasonlít – a konkrét tárgyalásokon mindenkivel megvan a maga biznisze. Vučićot a stabilitás letéteményeseként tartják számon, aki képes kordában tartani a boszniai Dodikot illetve, aki egyre inkább kivonul Koszovóból legalábbis gyakorlati szinten – annak ellenére, hogy szóban még mindig harcol érte. Az Európai Uniónak lítiumbánya nyitást ígért, ami a német autóiparnak lesz nagyon fontos. Az Unió számára is hasznos végrehajtónak tekinthető. Kínának is fontos, mert sok kínai hitelből finanszírozott beruházás van az országban. Az oroszokkal is van egy kölcsönösen pozitív kapcsolat, hiszen az oroszoknak köszönhetően nem ismerte el még a Biztonsági Tanács Koszovót. A szerbek testvéri népként tekintenek az oroszokra, mind kulturális, mind vallási tekintetben sok a közös vonás. Ugyanakkor jó kapcsolatai vannak az amerikai kormánynál is, de az előző adminisztrációval sem volt nehéz dolga. Tehát nemzetközi szinten senki nem áll ki a demokráciát követelő egyetemisták és polgárok mellett. Ebben a tekintetben ez egy egészen kétségbeejtő játszma.
Figyeljük mi lesz a kormányalakítással, de bejelentetek egy újabb nagy tüntetést is. Egyre több az incidens a tiltakozásokon, egyre türelmetlenebbek a polgárok. Most már tojásokkal dobálják meg a helyi vezetőket egy-egy településen és a rendőri kiállás is egyre agresszívabb.
