– Kik, illetve milyen hatások gyakoroltak döntő befolyást pályafutására?
– Ha visszagondolok, már az indulásomat több irányból jövő, komplex hatások befolyásolták. Gyermekkoromban szüleim tanítgatása irányította érdeklődésemet a természet és különösen a növények szeretetére, megismerésére. Személyi igazolványom szerint Veresegyházán, de – tulajdonképpen – a közelében fekvő Székástóháton születtem. A szegénység, a megélhetés kényszere apámnak korán kezébe adta a munkakereső vándorbotot. Ialomița megyében, különböző bojárbirtokokon szőlőkezelőként dolgozott, majd az Urziceni közelében fekvő Manasia községbe került. Diákéveimet így „ingázva” töltöttem Kolozsvár és Urziceni között. Tanári szakdolgozatom témája is Urziceni és környéke flórája és vegetációja volt. Ezt a dolgozatot Alexandru Borza professzor vezetése alatt készítettem el. Most be kell vallanom, hogy kezdetben a geológia és a paleontológia vonzott elsősorban, de nem voltak meg az anyagi lehetőségeim.
Botanizálni viszont a föld bármely sarkában, minden különösebb anyagi „felkészülés” nélkül is lehet. Végül is ebbe szerettem bele. Az egyetemet Kolozsvárt végeztem Csűrös Emilia nővérem erkölcsi és anyagi támogatásával. Tanáraim, szakvezetőim közül elsőként Alexandru Borza professzort, Románia Szocialista Köztársaság érdemes tudósát kell megemlítenem, majd Nyárádi Erasmus Gyula akadémikust, Soó Rezső professzort. Tőlük kaptam az első elméleti útbaigazításokat, ők fordították érdeklődésem a modern növényzetkutatás felé, ők szerettették meg velem a növényzetkutatás elméleti vonatkozásait.
Soó Rezső professzornál doktoráltam, disszertációm témája a Szamos völgy növénytársulásainak kutatása volt. Akkor még nem is álmodtam, hogy évtizedek múlva Borza professzor utóda leszek. Péterfi István akadémikus segítségét is meg kell említenem, jóllehet kutatási területeink nem azonosak. Ezek a hatások egész pályafutásom során végigkísértek, mindaddig, míg az említettekkel együtt dolgozhattam. S talán még egy szót feleségemről, aki tanítványom volt, majd a munkámban, nehézségekben és örömökben hűséges, megértő élet- és munkatársam.
– Egy időszerű szakmai problémáról: a növénytársulások matematikai módszerekkel történő ökológiai kiértékelése mennyiben jelentett újat az ön munkásságában?
– A matematikai módszerek alkalmazása egészen új utakat nyitott meg a növénytársulások ökológiai jellemzése terén. Köztudott, hogy a növények társulásokban, fitocönózisokban élnek együtt.
Azonban a növényfajoknak a környezettel szemben támasztott igénye nagyon változatos. Vegyük például a vízigényt. Egyes együttélő fajok sok vizet igényelnek (nedvességkedvelő növények – higrofiták), mások közepes vízmennyiséggel is megelégszenek (közepes vízellátást igénylő növények – mezofiták), végül szárazságtűrő növények (xerofiták) is vannak, ezek egészen csekély nedvességgel is beérik. Nos, ha ezeket a minőségi vonásokat számokkal fejezzük ki, pontosan meghatározhatjuk az adott fajok, a köztes típusok vízigényét, sőt a cönózis átlagos vízigényét is. Az úgynevezett vízellátási szám tehát a társulás jellegét pontosan tükrözi, következésképp azt is kifejezi, hogy valamely területet mire lehet felhasználni. A Stúdióban rövidesen megjelenő tanulmányunk – Az indikátorelmélet (a jelzőnövények elmélete) a mezőgazdasági termelés szolgálatában – ezeknek a módszereknek a gyakorlati lehetőségét, hasznát mutatja ki.
– Miben látja a geobotanika elméleti értékét, gyakorlati hasznát, s ebben a vonatkozásban több mint háromévtizedes munkásságából mit emelne ki?
– A kérdés bizonyos vonatkozásait fentebb már érintettem. Számottevő eredményeket csak az elmélet és a gyakorlat összekapcsolásával érhetünk el. A gyakorlati problémákat csak a természetben uralkodó törvényszerűségek ismerete alapján oldhatjuk meg. A geobotanika a mezőgazdaság megszervezéséhez s általában a területszervezési problémák megoldásához nyújt konkrét és szilárd elméleti, ökológiai alapot. Nyilván nem lehet uniformizálni. A nyugati országokban a hő, nálunk a nedvesség, Észak-Afrikában pedig a talajszerkezet vonatkozásaiban merülnek föl kényes, megoldásra váró kérdések. Egy, Kolozsváron nemrég tartott demográfiai ülésszakon éppen a geobotanika társadalmi jelentőségét emeltem ki. Ami pedig kutatómunkásságomat illeti, hát bizony három évtized alatt sok mindent talál az ember.
Herman Ottó szavai jutnak eszembe… A tudományos kutatásnak úgy van értelme, ha az a közösség hasznát, érdekeit szolgálja! Valahogy ez az elgondolás vezetett engem is az elmúlt évtizedek során, de természetesen nagyon szeretem a szakmámat és örömöm telik a növényzet kialakulását, összetételét, termelését meghatározó törvényszerűségek megismerésében és ismertetésében. Foglalkoztam a Mezőség növényzetével, sokat dolgoztam a Nyugati-Hegység gyepein, rétjein, az erdélyi folyók árterületein, s amíg fiatalabb voltam, a Kelemen-havasok, a Fogarasi-havasok s a Retyezát csúcsainak növényzetét tanulmányoztam. A Retyezátról több tudományos dolgozaton kívül 1971-ben, a Mezőségről 1973-ban jelent meg népszerűsítő monografikus munkám. Jó tíz esztendeje főleg geobotanikai-ökológiai problémákkal foglalkozom.
– Az Erdélyi-medence növényvilágáról, folyóink ártéri növényzetéről szóló munkái után milyen összegező tervekkel foglalkozik?
– Sok tervem van, de teljesítésükhöz egészség, erő is kell. A Nyugati-Hegység növényzetéről népszerű monografikus ismertetést készülök írni, de a növénytársulások ökológiai jelzőértékének további kutatását is szeretném folytatni. Hogyan alakult ki a mai növényvilág? címmel fejlődéstörténeti tudományos ismeretterjesztő munka elkészítésén dolgozom. Szilárd meggyőződésem, hogy az igényes tudományos ismeretterjesztésre nagy szükség van, s ezt csak „felsőfokon” szabad művelni.
Na, de ne feledkezzem meg a Zaránd-hegység növényzetét kutató kollektíváról, ebben a munkában is részem van. És az oktatás… Központi helyet foglalt el egész tevékenységemben.
– Nevelői munkássága elsősorban az utóbbi harminc évre esik. Ez alatt az idő alatt hány szakembert nevelt?
– Remélem, nem statisztikai pontosságú feleletet vár. Nagyon sokat. Tanárokat, kutatókat, akik az ország egész területén iskolákban, egyetemeken, kutatóintézetekben dolgoznak. Volt tanítványaim között tizenöt botanikus doktor van, akik közül – feleségemen kívül – Gergely Jánost, Coldea Gheorghet, Szabó T. E. Attilát, Tamas Mirceát és Pázmány Dénest említhetem meg. Tizenkét doktorandus tudományos irányítását végzem, akik most készítik disszertációjukat. A felszabadulás harmincadik évfordulójának esztendejében, amikor hatvanesztendős lettem, jóleső érzés visszatekinteni az évtizedes tudományos és oktatói munka eredményeire, nehézségeire. Föltétlenül bízom a geobotanikai-ökológiai kutatások jövőjében, hiszen ez a tudomány is a közvetlen környezet megismerését, s ezzel a társadalom jólétét szolgálja.
Megjelent A Hét V. évfolyama 19. számában, 1974. május 10-én.
