Nem a Húsvéti örömüzenetről volt szó.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egon szerkesztővel sajnos nem tudtunk a húsvéti evangéliumról (örömüzenetről) beszélgetni, mert az aktuális történések ezt most nem tették lehetővé.

Ehelyett beszéltünk az amerikai adminisztráció egyértelmű elvárásairól a magyar kormánnyal szemben, illetve arról, hogy ezek meglehetősen nehéz helyzetbe hozzák a magyar kormányt, mivel a kínai kapcsolatok leépítését, a Roszatom szerződés felváltását Westinghouse szerződésre, a Gazprom helyett amerikai LNG vásárlásokat, az orosz kőolajszállítások leállítását stb várják el a magyar kormánytól. Ennek remélt kompenzációjáról, a kormány által emlegetett majdani kétoldalú megállapodásról eddig nem sokat tudunk, csak azt, hogy felettébb bizonytalan.
Bár Rogánt levették a Magnyickij-listáról, ez máris belpolitikai vitát robbantott ki Amerikában, a kettős adóztatás elkerüléséről és a beruházások védelméről szóló megállapodásról az amerikaiak hallani sem akarnak. Mivel a magyar kormány az EU-val a kapcsolatait tudatosan lerombolta, most a sok szék között könnyen a pad alá kerülhet. Ezt tetézte azzal, hogy kifejezetten ellenségesen fogadta a héten az Európai Parlament delegációját Budapesten.
Az önsorsrontás magasiskolája, amit az elmúlt egy hétben is bemutattak. Sajnos ennek mi is áldozatai vagyunk.