
Trump elnök skóciai golf vakációját megszakítva tárgyalt Ursula von der Leyen Bizottsági elnökkel Edingburgh-ban, és megállapodtak az új vámtételekről. A hírügynökségi jelentések szerint az európai termékek általános vámtétele 15 százalékos lesz, és ez kiterjed az acéliparra és a gépjárműiparra (ez nagy fellélegzés nekünk is), valamint a félvezetőkre és a gyógyszerekre is.
Néhány termék esetében megmarad a nulla kulcs, mint például a repülőgépek és -alkatrészek, bizonyos félvezetőgyártási eszközök, vegyipari termékek, generikus gyógyszerek, némely mezőgazdasági termékek és kritikus nyersanyagok esetében.
Emellett az EU vállalja, hogy a következő három évben 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiahordozókat és 600 milliárd dollár értékben befektetéseket eszközöl Amerikában.
Nem vitás, hogy ezek a feltételek sokkal kedvezőtlenebbek az EU számára, mint a korábbi vámtételek, de sokkal kedvezőbbek annál, amivel Trump elnök fenyegette Európát agusztus 1-től.
Az EU nevében von der Leyen jól tárgyalt és kihozta ebből a helyzetből a maximumot. Szijjártó Péter pedig hoppon maradt, aki eddig ócsárolta az EU-t, képtelennek nevezte egy jó megállapodás elérésre, és erre most alaposan rácáfolt ez a megállapodás.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. július 28-án.