Szájer József szuverén-listájának éléről lemaradt néhány ország. Észak-Korea például egy olyannyira elzárt placc, hogy egy dél-koreai veréb, ha átrepül a határon, döglötten fordul alá, mert Kim Dzsongun birtokán még a levegő is más.
Mióta visszatért a száműzetésből, Szájer Józsefről kiderült, hogy nemcsak akrobatamutatványokra képes, de humora is van. Ez abból is látszik, hogy az általa alapított intézet a Szabad Európa nevet viseli. A rezsimnek egyébként vannak ilyen viccei: Lánczi Tamás egyelőre bikacsök nélküli Szuverenitásvédő Hivatala például, ami persze semmiféle szuverenitást nem véd, inkább elfedi annak hiányát egy Putyin beárnyékolta országban, de említhetnénk az Integritás Hatóság nevű képződményt is, amelynek az elnevezése gondosan elrejti, hogy elvben egy korrupcióvadász szervezet lenne.
Szájer intézete Európáról mindenekelőtt azt állapítja meg, hogy központilag óhajtja bitorolni a tagállamok jogait, illetékességeit, jussait, vagyis az unió igazából kifosztott, rab nemzetek halmaza, tehát nem szabad egyáltalán. Van persze kivétel, és az, mit ád Szájer istene, pont a mi szeretett hazánk, 178 ponttal az élen, a franciák és a németek csak utánunk jönnek. A világlistát viszont Kína vezeti, a másik, hozzá hasonlóan tuti állam, Oroszország a negyedik, előtte az USA és Svájc van.
De hol marad Észak-Korea, kedves József?
A szuverenitás ugyanis alapfokon azt jelentené, hogy egy adott állam kizárólag a saját döntéseit követi, mindenféle külső befolyástól mentesen, úgy a gazdaságban, mint az energiaellátásban, a pénzügyekben, vagy a kultúrában. Mármost ÉK olyannyira elzárt placc, hogy egy dél-koreai veréb, ha átrepül a határon, döglötten fordul alá, mert Kim Dzsongun birtokán még a levegő is más. Említhetnénk még Kubát, vagy Üzbegisztánt is, a lista szinte végtelen, ezeket a struktúrákat autoriter államokként írják le, vagyis a szuverenitás itt olyan erős, hogy a nemzeti, állami, kormányzati szinteket elhagyva néhány, vagy inkább egyetlen ember kezében összepontosul. Márpedig minél koncentráltabb, annál biztosabb lábakon áll, feltéve, hogy egy ellenérdekelt fél nem lövi le a lábak tulajdonosát.
Persze mindennek van hátulütője. A szuverenitás például, bár jó, és szép dolog, sajnos nem ehető, a Kimek oszágában konkrétan a lakosság éhezésével is jár, de a világelső Kínában is van olyan tartomány, ahol a népesség egy része tartósan munkatáborokban és börtönökben keresi élete értelmét, mert hát a főhatalom nem bízik bennük eléggé. A szuverenitás tehát ennivalóval, bizalommal és szabadsággal sem jár feltétlenül együtt, sőt keményebb árat is követelhet: Oroszország katonahalottak százezreivel, diktatúrával, és csökkenő szociális ellátással fizet érte. Na meg a Kínától, az iráni és dél-koreai fegyverszállításoktól való függéssel, vagyis az orosz szuverenitás olyan, mint egy népmese eleje: hol volt, hol meg nem.
Nézhetjük azonban az európai első helyezettet is, amely felségjogai gyakorlása közben uniós tagként annak értékeit és szabályait olyan szuverénül ignorálja, hogy a lakossága a neki járó euromilliárdokhoz nem férhet hozzá, sőt, nem is fog, miközben a gazdasága hat éve nem nő, a beruházásokban lassan Kína, a külpolitikában pedig Putyin foglya.
Vagyis nemcsak azt kell megállapítanunk, hogy a szuverenitás bizony áldozatokkal jár, de azt is, hogy hosszú és türelmes szopás után sem feltétlenül létezik, már ha a Szájer értelmezése szerinti alakban léteznie kellene egyáltalán. A lényeg: önmagában nem ír le semmit, Magyarország semmilyen valóságban nem európai első, és nem veri kenterbe a franciákat és a németeket. Kína pozíciója sem a szuverenitástól olyan, amilyen, de inkább csak amilyen, hiszen exportvezérelt gazdasága az amerikai és európai eladásoktól függ.
A kölcsönös függési rendszerek nem feltétlenül az ördögtől valóak, míg az önrendelkezés túlhajtott, mellesleg soha nem is létezett formájáról való kitartó NER-bégetés Magyarország, meg a többi tuti haverja esetében is csak az autoritáriusság bűzére locsolt parfüm.
Már hát olyan türk gyártmány.
Szénási Sándor jegyzete a május 24-i Hetes stúdióban hangzott el.
