Most, amikor a húszas évek jelszava, a „Távolabb Moszkvától” ismét érvényes, paradox módon az ukránok épp hogy közelebb vannak hozzá, egyszerűen azért, mert az ukrán média, a közösségi felületek elárasztják, sőt telítik őket orosz témájú anyagokkal.
Egy kijevi sajtókonferencián az egyik újságíró orosz nyelvű kérdést tesz fel az elnöknek. Zelenszkij félrefordul, az asztalról felvesz egy tolmácskészüléket és a fülébe dugja. Int a kérdezőnek, hogy kezdje újra.
Azt ugyebár mindenki tudja, hogy Zelenszkij eredetileg orosz anyanyelvű, és az ukránra akkor kezdett áttanulni, amikor jelöltette magát államfőnek. Azt tehát, amit tett, lehet nevetséges túlteljesítésnek, médiamutatványnak, sőt ripacskodásnak is tekinteni, de az ukránok nem így nézik a dolgot, és Zelenszkij azt üzeni nekik, amit hallani akarnak.
A külföld, és a Nyugatra menekült orosz másként gondolkodók úgy vélték, az „orosz” szó toxikus lett, vagyis Putyin háborúja mindent megfertőzött és megrontott a nyelvtől kezdve a baletton át Tolsztojig és Csehovig, de a tizenöt hónapja gyilkolt és nemzetté kínzott ukránság számára ez túlságosan elegáns és puha jelző: amit ők éreznek, az gyilkos düh azzal a kultúrával szemben, amely – úgy látják – megengedi, elnézi, sőt igazolja a megsemmisítésüket. Ehhez tegyük hozzá azt a céltudatosságot, amivel Putyin felrobbantja az ukrán múzeumokat, felégeti nemzeti festőik életművét, és szétlöveti a templomokat is, ha azok nem a moszkvai pátriárka alá tartoznak.
Ezt az emésztő, s mint látni fogjuk, önemésztő gyűlöletet, és következményeit elemzi az amerikai újságírók által létrehozott Compact nevű liberális blog-és podcast oldalon Anton Taraszjuk ukrán festő, aki felidézi a kulturális bosszú válaszcsapásait: Nagy Katalin szobrának elszállítását Ogyesszából, a számtalan Puskin emlékmű ledöntését, az orosz nyelvű könyvek betiltását, azt, hogy a fiatalok az Apple Music store-ból nagyságrendekkel kevesebb orosz zenét hallgatnak. 2022 februárjáig a 10-es toplistából tíz volt orosz, most meg egy sem.
De nemcsak erről van szó, írja Taraszjuk, a lényeg, hogy amikor az orosz kultúra megtagadása, és a harc ellene központi kérdés lett, az ukránok ezzel függőségbe is hozták magukat. Most minden ahhoz mérődik, hogy mi orosz, és mi nem, és ami az, hol és hogyan üti fel a fejét, milyen a természete, hogyan gondolkodik az elit Ukrajnáról, és mi történik a Kreml-hű médiában. Most, amikor a húszas évek jelszava, a „Távolabb Moszkvától” ismét érvényes, paradox módon az ukránok épp hogy közelebb vannak hozzá, egyszerűen azért, mert az ukrán média, a közösségi felületek elárasztják, sőt telítik őket orosz témájú anyagokkal.
Kulturális háború is folyik, mondja Taraszjuk, ahol csak vereség és győzelem van. De ha az ellenséged másolata leszel, ha a léted alapja az ő tagadása, biztosan veszíteni fogsz. A kitörés ebből a függőségből pedig csak akkor lehetséges, ha a közegről, amiből ki akarsz törni, függetlenül gondolkodsz. Tiltások, repressziók, álszenteskedés és ripacskodás nem segít Ukrajnának leválni Oroszországról. Az orosz őrület, amiben élsz, rabbá tesz.
Hát így beszél egy neves ukrán festő. Mikor engedheti meg magának a népe, hogy hallgasson rá?
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2023. május 24-i adásában hangzott el.
