Egy söröskorsós Fidesz-hívő sem hinné el, hogy Orbán az első hívó szóra ne teremne a helyszínen. Hiszen megdolgozott érte, fáradt a barátságért eleget, nem sajnálta rá a pénzünket sem.
Volt egy kis káosz, de úgy-ahogy már uralva van a helyzet, és hogy a Fidesz-hívők számára is megnyugtató felütéssel kezdjük: az a tény, hogy Orbán nem lesz ott az amerikai elnök beiktatóján, sokat levon ugyan az „ Én és Donald” címen futtatott vígopera hatásából, de azért nem mindent. Nem vonjuk kétségbe, hogy a kapcsolat Washingtonnal így is csodásan kifényesedik majd, még ha nem is lesz maga az aranykor, és még ha nem is tűnik úgy, hogy az elefánt helyet akarna szorítani hősünknek a hídon, bár az erre vágyó egérkét amúgy őszintén kedveli.
Ami a káoszt illeti, a magyar életet először csupán finoman lengte át a sejtés, hogy Trump O.V. nélkül kényszerül esküt tenni, amit aztán az Index egy alcímben úgy konkretizált, hogy a miniszterelnök ezt a dolgot most kihagyja, van más dolga is, ezer. Nem tagadjuk, szánalmas mondatocska volt, a mondott Fidesz-hívő ezt elolvasván le is koppantotta a söröskriglijét, és belebámult a habba, de aztán persze leitta.
A propaganda következő lépése sem sikerült jobban, az a közlés tudniillik, hogy az esküre külföldi vendéget nem szokás meghívni, ez amerikai belügy, családi ünnep. Erre föl ugyanis a médiában rögvest megjelent a jelenlétükkel tüntető idegenajkúak névsora, Milei argentin elnöktől Georgia Melonin át a brazil Bolsonaróig, nem is beszélve az európai szélsőjobb legszebb virágairól, Nigel Farage-ról, Eric Zemmourról, Geert Wildersről, és a belga Tom Van Griekenről, akik közül, szemben Orbánnal, egyikük sem tölt be kormányzati pozíciót, és mégis. Nincs igazság, nem vitás.
Jött a kármentés: a meghívottak meghívása nem is igazi, hivatalos meghívás, hanem csak amolyan balkézről való, személyes, esetleges, nem ír le valódi viszonyokat, pláne nem O.V. barátságát Trumppal, ami eleve kizárja, hogy Orbánnak ott kellett volna tolongania a tömegben: ők ketten bármikor, intimebb körülmények között is találkozhatnak, és van is miért. Ahogy a magyar politikus fogalmazott: „ Számos tervünk van, amiket Donald Trump elnök úrral a következő években végre tudunk hajtani.”
A régi Vámosi-Záray táncdal ezt így mondja: „Ketten az úton, öröm és bánat együtt talál…Esőben, sárban, napfényben, nyárban együtt vagyunk.”
Már kezdtünk megnyugodni, amikor az örök izgága Politico nevű digitális lap bezavart azzal a csütörtöki hírrel, hogy a meghívottak listáján igenis szerepel Orbán, aki azonban nem tudta megoldani a részvételt. Mi viszont inkább a kormány kommunikációjának hiszünk. Ezt úgy értjük, hogy az apparátus ugyan állandóan, és megbízhatóan hazudik, természetesen a rezsim érdekeinek megfelelően, tehát szíve szerint most is azt állítaná, hogy O.V. volt az, aki nem akart elmenni az esküre, de mivel az eddigi oldalazásaival már megbukott, és végül elismerte, hogy nem volt meghívás, ezen az úton már nincs újabb kanyar. Marad az igazmondás keserű kenyere.
Már csak azért is, mert azt a fent említett söröskorsós Fidesz-hívő sem hinné el, hogy Orbán az első hívó szóra ne teremne a helyszínen. Hiszen megdolgozott érte, fáradt a barátságért eleget, nem sajnálta rá a pénzünket sem.
Lesz még ennek gyümölcse, kicsit sárga, édessavanyú, de az övé.
