Orbán Viktor mint főgépész ugye, azt vetít magának összevissza, amit akar.
A magyarok már régóta minimum két filmet néznek, mind a kettő valóságshowként fut, az egyik izzadságos, fekete-fehér keménységű, deprimáló, és már az elején „vége” felirattal jelzi, hogy a boldog befejezésért tessék a Walt Disney-hez fordulni. A másik tiri-tarka képregény a magyarok boldogságos pokoljárásáról, ahol addig jó nekünk a kénkőszagban, amíg a Viktor van. Ennyi jut nekünk.
Mármost a legutóbbi vetítésen éppen ő szerepelt, a reggeli közrádiós tutiban, ahol visszatért strasbourgi élményeire, és ezeket rock-and-roll-nak nevezte. Konkrétan azt a műfajt, amikor tizen jönnek egy ellen. O.V. már régóta ugyanazt állítja, mint az összes korlátolt főpap, szélsőjobber, és militarista hőzöngő, akik a hatvanas éveket hatvan éve minden mai baj okának tartják. Ennek az avittas szektának a tagja ő, aki koránál fogva ugyan lehetett volna punk is, de csak popos lett, majd kései híve a Vatikán bigott múmiáinak, itthoni példát keresve meg Biszku elvtársnak.
Érdekes társaság.
Amúgy az Európai Parlament vitájában többen is diktátornak, korruptnak, oroszok által zsaroltnak, 56 árulójának, a békemisszió kamuhősének nevezték, sőt a Reformerek frakciójából is csak félig szerették, félig meg nem, mert Ukrajna ügyében vállalhatatlan. Orbán persze számított erre, és a balhé leírására eredetileg a csihi-puhi kifejezéssel próbálkozott, de ennek dedós voltával maga is tisztába jöhetett, így behozta a terror-rockot.
Ő főgépész ugye, azt vetít magának összevissza, amit akar.
Konkrétabban a vitáról, amelynek soros uniós elnökként ő lett volna az irányt szabó megmondóembere, ám ahol az ő elnökségét senki nem vette komolyan, a jelentését pedig maga az Európai Bizottság elnöke becsmérelte, szintén vetített egy filmet. Az alkotás tartalmát összefoglalva: a Néppárt és az Európai Bizottság vezetői nyíltan meg akarták buktatni a kormányát, a teremben vérgőzős állapotok uralkodtak, ócska propaganda hörgése töltötte be a termet, akik őt korupcióval vádolták, azokat Soros fizeti. Igen, a 94 éves. Stb.
Ez eddig az unalomig ismerős, a megszokott taktika része: soha ne válaszolj a vádakra konkrétan, és soha ne mentegetőzz, viszont állítsd azt, hogy ellenfeleid nemcsak szellemileg nem léteznek, de fizikailag sem: csupa MI-teremtmény, az LMBTQ és a woke-kultúra ocsmány nászának gyümölcsei.
Régi viccek, de mi a poén, főgépész úr?
És visszatér, szívet melengetően 2010, amikor az újdonsült magyar kormány Brüsszelben el akarta fogadtatni a magasabb hiányszámokat, erre azonban Barroso akkori bizottsági elnök röviden nemet mondott, és O.V. üres kézzel jöhetett haza. Később az uniós csatáira így emlékezett:
„A támadásokat visszavertük, leesett pár saller, kiosztottunk néhány taslit, adtunk néhány kokit.”
Ezt adta elő most is, némileg rövidítve. A koki tán kimaradt. A kormánymédia közölte, hogy O.V. győzött.
Hát ez lett a poén, emberek. A kínosság, és a szégyen megint.
Szénási Sándor jegyzete az október 12-i Hetes stúdióban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
