Hirtelen kiderül, hogy a tejszőke ukrán kislány gondnélküli iskolai beilleszkedéséről szóló film jó szándékú megtévesztés, az ukrán és a lengyel nyelv egyáltalán nincs olyan közel egymáshoz. A napi konfliktusok száma nő, a lengyel állammal szemben is, amely nem engedélyezi, vagy legalábbis az elmúlt évben még nem engedélyezte az abortuszt az ukrán nőknek sem, holott ők nyilvánvalóan nem lengyel állampolgárok.
Drámai módon visszaesett azoknak az ukránoknak a száma, akik barátságosnak, vagy pláne határozottan barátságosnak tartják a lengyeleket: a Rating Group közvéleménykutató szerint míg tavaly 94 százalék volt az előbbi véleményen, az idén már csak 79 százalék, a határozottan barátságos minősítést meg csupán 33 százalék támogatja. Ami lesújtó.
Viszont egyáltalán nem annyira új jelenség, és talán elkerülhetetlen is. A megdöbbenést most az okozza, hogy a menekülő ukránok legnagyobb befogadója Lengyelország volt 1 millió fölötti létszámmal, és ezzel 83 százalék egyetértett. Csak hát a lakhatás, az ellátás, az iskolázás, meg a többi létfeltétel biztosítása sokba kerül, és amikor szóba jött a segély emelése, azt már csak 36 százalék fizette volna, és egyáltalán, ma már az ukránok ellátásának a támogatása 44 százalék körül jár.
Tegyük hozzá: a kezdet kezdetén sem volt sokkal több ötven százaléknál, csak az ukrán dráma fölötti meghatódás, az oroszok izzó megvetése, és az őszinte segíteni akarás ezt elfedte.
Aztán jött, ami várható volt. Nem pusztán Lengyelországban, máshol is. Először Nagy-Britanniából érkeztek hírek arról, hogy a menekülteket ingyen befogadó családok hónapok múltán már szabadulnának a vendégektől, Németországban az okozott felzúdulást, hogy az ukránoknak csak 19 százaléka vállal munkát, jó nekik a segélyes élet is, és gyorsan elterjedt annak a családnak a története, amely villámgyorsan kapott lakást és bölcsődei férőhelyet, miközben a németeknek ez utóbbiból szűken jut. A család egyébként 2023 elején visszament Ukrajnába, a német hatóságok ennek ellenére továbbra is fizették neki a több, mint 3800 eurós havi járandóságot. Stb.
Nyilvánvaló, hogy a visszaélések, ügyeskedések, béna hatósági lépések száma soha nem volt kisebb, és hogy a most virálissá váló sztorik alvó történetként mindig is ott voltak a lelkesedés parazsa alatt, és hogy felélesztésük az ingerültség jele.
Másképpen: a fáradtságé. Hirtelen kiderül, hogy a tejszőke ukrán kislány gondnélküli iskolai beilleszkedéséről szóló film jó szándékú megtévesztés, az ukrán és a lengyel nyelv egyáltalán nincs olyan közel egymáshoz, ez utóbbi inkább a szlovákkal, a cseh, kasub nyelvvel rokon. A napi konfliktusok száma nő, a lengyel állammal szemben is, amely nem engedélyezi, vagy legalábbis az elmúlt évben még nem engedélyezte az abortuszt az ukrán nőknek sem, holott ők nyilvánvalóan nem lengyel állampolgárok. A gabonaszállítás mizériája ismert, Varsó nyilván a lengyel gazdák mellett áll ki, és érzéketlenséggel vádolja az ukránokat, akik a saját érdekükben elvárják a lengyel agrárium kivéreztetését, miközben az ukránok érzéketlenséggel vádolják a lengyeleket, akik gyengítik az ellenállást Moszkvával szemben. Az ingerültség kölcsönös, és nem fog megszűnni.
Itt tartunk. Legyen világos: azért az ukránok 79 százaléka még mindig jó viszonyt tapasztal a lengyelekkel, és a lengyelek relatív többsége még támogató az ukránokkal szemben. De ki kell mondani, hogy a helyzet romlik. Ez előre látható volt, az elitnek volt valami ideje erre felkészülni. Az Unióban most kb 4,2 millió regisztrált ukrán menekült van, a valóságos szám nyilván ennél több, akár jóval több is lehet. A türelem, az okos állami lépések (az ukrán munkavállalás kikerülhetetlensége) a segélyszervezetek konfliktuskezelésre való felkészítése, ukrán civil szervezetek alakulása és szerepvállalása sokat segíthet.
Mielőtt még baj lesz.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2023. február 21-i adásában hangzott el.
