Zelenszkij besározta magát a népéért. Talán hiába. De tiszta maradt.
Nagyon különös érzés kimondani, hogy Zelenszkij hőstettet hajtott végre azzal, hogy végül is megalázkodott Trump előtt.
Sokak szerint persze csak annyi történt, hogy a bohóc megtalálta a helyét annak az embernek a lábánál, akinek az ábrázatát a hívei épp most tennék a százdollárosra.
Mások azt mondják, puszta kényszerről van szó, az európai vezetők utasították az ukrán elnököt, hogy béküljön meg Trumppal, kerül, amibe kerül, mert a jórészt üres európai készletekből fegyver alig jöhet, s bár a légvédelmi kommunikációt az USA egyelőre nem állította le, a briteknek megtiltotta, hogy amerikai adatokat adjanak át Kijivnek. Szóval lehet még bármi, és az EU tehetetlen.
Megint más számítások azonban arra mutatnak rá, hogy Ukrajnának most van elegendő lőszere, és az eddig kapott fegyverrendszerek kitartanak fél évig, egy évig is talán. A tegnapi kiterjedt orosz dróntámadást az ukránok egy drón kivételével kivédték, és ez nem lett volna lehetséges az amerikai katonai műholdak nélkül. Ez igaz is – volt. Trump ma a hírszerzési együttműködést is felfüggesztette.
Vagyis nem állította le véglegesen, mint ahogy a fegyverszállítást sem. Ennek van oka. Ha meggondoljuk, bármennyire is igaza lehet Sz. Bíró Zoltán történésznek abban, hogy az oroszokkal folytatott eddig tárgyalások előtt és során az amerikaiak ostoba módon sorra dobálták el az aduikat, magyarán, úgy tettek engedményeket, hogy Moszkva még nem adott semmit, Ukrajnával szemben okosabbak. Vagy gonoszabbak.
Minden támogatást nem számolhatnak fel azonnal, mert akkor a saját pozíciójukat, nyomásgyakorlási képességüket számolnák fel. Ha Ukrajna már végképp semmit nem remélhetne Amerikától, nem is lenne miért félnie tőle, és hallgatni rá. Hogy a saját magát ötméteres aranyszobornak képzelő pszichopata mit hadovál róla, az mindegy lenne, de a „közvetítői szerep” ilyetén megszűntével Trumpra az oroszoknak is kevesebb szükségük lenne. Az elnök a semmibe kormányozná magát, ahol se üzlet, se szabadrablás, se Nobel-békedíj.
Kell tehát, hogy egy ideig a madzagon legyen a méznek legalább némi maradéka. Persze parasztvakítás az egész. Zelenszkij tudja, hogy Trumpnak Ukrajna nem fontos, Moszkva viszont, több okból is, az. Vagyis tudja, hogy az utóbbi felfüggesztés azt jelenti, hogy Ukrajna vakon harcol majd, tudja, hogy az bármikor átfordulhat teljes leállításba, de egyszerűen nem mondhat le a reményről, hogy Trumppal mégis lehet tárgyalni. Vagyis nem lehet, de muszáj. Legalább addig szükség lenne Amerikára, amíg Európa jobbik része összeszedi magát, és bár az Államokat nem tudja pótolni, de Oroszországnak sem engedi, hogy lesöpörje a táblát, magyarán életben tarthatja az „Ukrajnáról Ukrajna és Európa nélkül semmit” tételét.
Zelenszkij tehát megalázkodott. Megalázkodott országa minden szenvedése, mártírként történt megszentelődése, a halottak tiltása, a saját hite, kitartása és jogos önérzete ellenére. Megírta alázatos levelét Trumpnak, aki ezt diadalittasan felolvasta a Kongresszus előtt. Hogy a levél befolyásolja-e bármiben is, legalábbis kétséges.
De a kérdés áll: ha az áldozat igazsága nem számít már ebben az világban, hát lássuk, hogy a meghunyászkodás, vagy annak a látszata segít-e? Életben tartja-e a legutolsó reményt, hoz-e egy kis könyörületet?
Zelenszkij besározta magát a népéért. Talán hiába. De tiszta maradt.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. március 5-ei adásában hangzott el.
