Mindenesetre Krasznodar éppúgy lehetne Ukrajna része, mint Belgorod, a Putyin-ellenes orosz partizánok jelenlegi hadi célpontja, hiszen Belgorod valaha, az úgynevezett „Vad Föld” részeként, döntően ukrán lakosságával még egy kis szuverenitást is képes volt kicsikarni magának a moszkovita állam, a török birodalom és a krími kaganátus között.
Krasznodar körzet határos Ukrajnával, bár itt csak középpontjáról, Krasznodar városáról lesz szó, meg egy másik határ menti orosz településről, Belgorodról, amit az ukránpárti orosz partizánok támadnak, a harmadik szereplő pedig Harkiv, már ukrán területen.
Róluk Dr. Matthew Light, a Torontói Egyetem docense írt cikket, a Meduza nevű független orosz hírportál leközölte, mi pedig összefoglaljuk és véleményezzük.
Kezdjük ott, hogy Mr. Light korábbi látogatása idején Krasznodar kormányzója egy Nyikolaj Kondratyenko nevű ember volt, aki arról híres, hogy mérhetetlenül utálta a jöttmenteket, többek között etnikai oroszokat is, de főleg a nem-szlávokat, az örményeket például, vagy Grúzia Mesketi körzetéből érkező kis török csoportokat. Krasznodarnak ugyanis új-kozák, vagy mai nyelven fogalmazva ukrán az identitása, egészen attól a pillanattal kezdve, amikor is a 19. század végén az utolsó őshonos cserkesz népcsoportot is ki nem űzték innen az Orosz Birodalom hadseregében szolgáló ukrán kozákok. A cserkeszek főleg Törökországba menekültek, a maradékaik ma is ott élnek. Akik mégis megmaradtak Krasznodarban, azok bírják a mondott Nyikolaj Kondratyenko mély ellenszenvét.
Tegyük hozzá, írja a kanadai szerző, a szuperkozákoknak semmiféle kapcsolata nincs a mai Ukrajnával, a nyelvük orosz, az ukrán gyakorlatilag tiltva van, a hazájuk Oroszország Anyácska, akinek az előbbiek értelmében el kellene ismernie, hogy lányai, fiai oroszsága legalább annyira művi, nagyhatalmi konstrukció, mint amilyen művi konstrukcióval Ukrajnát szokás vádolni.
És tényleg: ha megnézzük, a 19. század végén, a nagy terület-, és népfoglalások után az Orosz Birodalomban száz nemzetiség élt, és közöttük csak 43 százalék volt orosz anyanyelvű. Az orosz nemzet csecsenekből, grúzokból, ingusokból, avarokból, lezgekből, örményekből, lettekből és észtekből, karéliai finnekből, és az ég tudja, még hány, eredeti közösségükből kiszakadt, vagy kiszakított csoportokból bővült, és épült ki, ahol is, mint a statisztika mutatja, az orosz eredetűek kisebbségben voltak. Hogy ebben a kisebbségben is mennyi volt a beolvadt finnugor, varég, – akiktől a nemzet neve is származik – tatár, kun és török, azt ne is firtassuk.
Mindenesetre Krasznodar éppúgy lehetne Ukrajna része, mint Belgorod, a Putyin-ellenes orosz partizánok jelenlegi hadi célpontja, hiszen Belgorod valaha, az úgynevezett „Vad Föld” részeként, döntően ukrán lakosságával még egy kis szuverenitást is képes volt kicsikarni magának a moszkovita állam, a török birodalom és a krími kaganátus között.
Ezzel együtt, Ukrajna sohasem állította, hogy Krasznodar és Belgorod ukrajnai terület lenne, és nyomást sem gyakorolt Moszkvára, hogy adjon nekik külön kulturális státust. Ezt persze Oroszország, a nyelvi, nemzeti és politikai hegemónia megszállottjaként soha nem is tenné meg, és – a docens szerint – éppen ebben áll a gyengesége. Ez paradox módon az ukrán Krasznodar és az ukrán Belgorod kettősségében is megjelenik, az utóbbi ugyanis befogadó, vonzza a tanult embereket, a Távol- Keletről például. A város építkezik, a bányaipar és a mezőgazdaság virágzik, ami a mogorva Krasznodarról, ahol is orosz nagyhatalmi mintára ukránok nyomnak el maguk mellett mindenki mást, ha okos, és ügyes, ha nem, ez nem mondható el. Belgoroddal szemben az ukrán határ túloldalán, Harkivban a többnyelvűség és a különbözőség együttélése még jellemzőbb módon jelenik meg, még akkor is, ha az orosz nyelv hivatalosan nem használható. Attól még a legtöbben azt beszélik.
Vagyis Krasznodar egynyelvű, egyszokású, Harkiv pedig ukrán-orosz mix minden tekintetben, vagyis nem küzd fölösleges belső ellentétekkel. Az orosz nyelv háttérbe szorítását a helybeli oroszok betudják a háború ideiglenes áldozatának. Hogy igazuk lesz-e, nem tudjuk. Azt sem, hogy az ukrán sokszínűség elegendő alap lesz-e a monokulturális orosz tradíció elleni győzelemhez.
A professzor ezt úgy mondja, Ukrajna szerencséje, hogy elég erőt fejthetett ki a különbségeken alapuló civil társadalom létrehozására, viszont szerencsétlensége, sőt tragédiája, hogy Oroszország erre képtelen volt. Hiszen a korlátoltság is erő, nem is kicsi.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2023. június 14-i adásában hangzott el.