Lázárnak sikerült a saját igazságát is tönkretennie azzal, hogy egy percig sem próbált szakminiszterként viselkedni, akit legalább minimális mértékben érdekel a saját ágazata, és aki a leépítést is képes értelmesen és gyengédebb eszközökkel végrehajtani, szóval politikusként is okosan, hiszen ha szövetségeseket keresett volna, politikai támogatókat talál. De Lázárnak ehhez sem volt elég esze.
Ha távolról nézhetnénk, ha a helyzet nem lenne annyira drámai, simán csak komikus lenne, de az nagyon: a hatalom tereiben egy űzött miniszter rohangál fel-alá, nyomában egy sértett, és harapós ex-államtitkárral, hasonlatot keresve: egy pitbull terrierrel, amelynek nem természete, hogy bokát téveszt.
Vitézy Dávid valóban pontosan harap, ha szabad így fogalmaznunk, amikor a vasút összeomlását percről-percre követő kommentjeiben a váltótörések, a hazai IC-gyártás agyatlan leállítása, a féltékenységből áthúzott reformtervek, a kirugdosott vezetők, az országbérlettel kiszórt maradék kis MÁV-pénzek ügyében azt hányja volt főnöke szemére, hogy nemcsak inkompetens, de ostoba is.
Hogy ez mit jelenthet, próbáljuk egy könyvelő precíz ridegségével rovatolni. Lázár miniszternek van igazsága bizonyos dolgokban, és van, ami némi szemfényvesztéssel igazságnak tűnt, de mára csak a tartozik-rovat szomorú szereplője, szóval eredeti jelentésében nem létezik, sőt.
A követel-rovat nagy igazsága az, hogy a mostani bedőlést természetesen nem pusztán a mániákus pozíciógyűjtögetéséről ismert politikus elmúlt két éve okozta, hanem az összes rendszerváltó kormány dicstelen működése. A Nemzeti Ménesbirtok ura ráadásul a leépítési miniszter posztját fogadta el, egy olyan csomagot, amely a beruházások leállítását, fejlesztések felrúgását, pénzkivonást jelentett, a MÁV-nál is persze. Sima végrehajtást.
A száműzetésből kínnal és sok talpnyalással visszatérő ex-kancellária miniszter, akinek nem volt nehéz rájönnie, hogy politikai ereje csak egy kivégzésszerű pozícióra futotta, amely kizárólag népszerűtlenséggel jár, tehát politikai ambícióinak bukásával, teljes összhangban Orbán tervével, megpróbált előre menekülni. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt hisszük, az országbérlet ötlete a vidék csodálatát lett volna hivatott kivívni, csak hát, mint Vitézy sietett rámutatni, az értelmetlen pénzszóráson kívül épp a vidékiekkel tolt ki. A rossz időben, rossz helyen elkövetett populizmus tehát hajlamos ennen kebelébe tőrt döfni, de van itt még más tanulság is.
Lázárnak ugyanis sikerült a saját igazságát is tönkretennie azzal, hogy egy percig sem próbált szakminiszterként viselkedni, akit legalább minimális mértékben érdekel a saját ágazata, és aki a leépítést is képes értelmesen, és gyengédebb eszközökkel végrehajtani, szóval politikusként is okosan, hiszen ha szövetségeseket keresett volna, politikai támogatókat talál. De Lázárnak ehhez sem volt elég esze. Úgy húzott ki projekteket, úgy vágott el szálakat, úgy törölt még finanszírozható programokat is, mint aki azt sem tudja, hol van.
Így aztán ő lett a pillangó szárnya, amelynek rebbenésére végleg bedőlt az, ami már régen dőlésben volt, de még aládúcolható lett volna.
Így lett vége a Lázár nevű ambiciózus projektnek, amely eredendően Orbán helyét célozta. Már a pusztaottlakai, amúgy büntetőeljárás alá vont Simonka György is csak martaléknak tekinti, akinek a „gaztetteiről” könyvet akar írni. Másnak már nincsenek vele tervei.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. augusztus 28-i adásában hangzott el.
