Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Magyar Péter debreceni nagygyűlésén hangzott el a 24.hu felvételén az a mondat, hogy „végre kimondja valaki, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs.”
Ezt Magyar régóta ismételgeti, stratégiájának, és nyilván a meggyőződésének is része ez az állítás, láthatóan sokakban visszhangot is ver, ám ettől még, ennek ellenére ki kell mondani, hogy a politikai terep megtisztításának szánt kijelentés nem igaz. Van benne igazság, de nem az, amit elsőre jelent. Ez szándéktól függetlenül is hamis, amivel elismerem, hogy a szándék mögötti érzés azonban lehet pontos.
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
O.V. az öszödi beszédet használja Gy.F. ősbűne felmutatására, és ezt a közvélemény jórésze el is fogadja. A valóság azonban az, hogy ha Gyurcsány képes lett volna összefogni rabló kiskirályságokra széteső pártját, ha lett volna tehetsége fantazmagóriák helyett működő víziókat kitalálni, ha alkalmas lett volna vezetni és építeni az országot, az öszödi beszéd csak minimálisan számított volna. Azért számított mégis, mert csalódtak benne, mert az alternatíva, amit a baloldalon ígért, sima szájhősködés maradt, üres duma, szó hátán szó, kongó mondatok. Persze, ne feledjük, jött egy gazdasági válság is 2008-ban, de politikai szempontból Gy. akkor már halott volt.
Orbán így tudta a gyurcsányi tehetetlenséget az öszödi hazugságbeszédbe átcsomagolni, és ezzel foglyul ejteni a korábbi kormányfőt, olyan ijesztgetős, és egyben komikus Muppet-figurává tenni, akit bármikor elő lehetett rángatni, amikor a jelen bűneit a múlt bűneivel akarta lefedni. Ez még ma is működik valamennyire.
A valóságos Gyurcsány mellett tehát lett egy propaganda – Gyurcsány is egy olyan felállásban, ahol O.V. és Gy.F. egymást tételezték, ahol az utóbbi valódi áttörésre képtelen pártjának létét és saját politikai létezését az előbbi politikai létezése igazolta, és viszont.
Ennyiben, és csak ennyiben persze egy brancs ők, de amikor ezt valaki kiterjesztőleg érti, el kellene gondolkodnia azon, hogy a valóságos, vagy az Orbán-kreálta propaganda-Gyurcsányról beszél-e. Tartok tőle, hogy csak az utóbbiról, különben olyan apróságokat is számba kellene vennie, hogy Gyurcsány soha nem ürített ki, vagy számolt fel demokratikus intézményeket, nem játszott az etnikai nacionalizmus rémével, nem gyilkolta le a sajtószabadságot, és a saját túlélése érdekében sem tette ki országát orosz és kínai diktatúrák kényének.
Bűne, mint mondtuk, persze van, és nemcsak az alkalmatlansága okán. Az Orbán–rendszer megszületésében igazolhatatlan Gyurcsány gondatlanságból elkövetett károkozása és veszélyeztetése. Úgy ment el, úgy mondott le, úgy hagyta felibe–harmadába a kormányzást, hogy az ország totálisan védtelen, és kiszolgáltatott állapotban kellett, hogy várja a jövőt. Ami el is jött.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. május 8-i adásában hangzott el.
