Zelenszkij ukrán elnök egy szabad szájú, vagy inkább mondjuk meg becsületesen: durva hangú interjújában arra szólította fel a Nyugatot, hogy zavarja haza a putyini invázió óta oda menekült oroszokat, főleg azokat, akik luxuséletet élnek.
A Nyugaton persze sok gazdag orosz él, de nem az elmúlt négy évben települtek ki, és vásárolták fel mondjuk a fél Riviérát, hanem a jelcini korszaktól kezdve. A Putyint támogatók közül a háború kezdetén soknak a vagyonát zárolták. Az inváziót ellenző és elmenekült milliárdosok viszont nincsenek sokan. A többség középosztálybeli, vagy a kulturális, és technokrata elit tagja.
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg. „Minden, ami orosz, toxikus lett a világ szemében, beleértve a kultúrát, és a nyelvet is”, mondta Mihail Siskin neves orosz író, hozzátéve, hogy „az elkövetkező évtizedekben az oroszoknak olyan bűnbánó perióduson kell átesniük, mint a németeknek a második világháború után”. Borisz Akunyin író szerint az orosz név sokáig a pusztítással lesz egyenlő. „Oroszországot egy pszichológiailag zavart diktátor uralja, és ami a legrosszabb, az ország engedelmesen követi a paranoiáját.”
Ezeket kéne hazaküldeni Putyin markába?
A hazájukat tiltakozásképpen elhagyó körülbelül egymillió ember között találjuk Dmitrij Gluhovszkij írót, Ljudmilla Ulickaját, Alla Pugacsova énekesnőt, Anatolij Csubajsz-t, a kilencvenes éves liberális politikusát, vagy Kirill Szerebrennyikov rendezőt stb. Persze, ez a top. Az értelmiségi csúcsragadozók világa. A menekültek jórésze azonban nem az elit tagja és nem feltétlenül morális okok miatt ment el, hanem mert nem akart katona lenni, vagy mert megértette, hogy a nyugatos életformának, amelyet az európai Oroszország nagyvárosaiban megélhetett, annak vége. De nem is elsősorban Nyugat-Európába mentek, hanem vagy százezren Grúziába, tízezrek Örményországba, de ott van a sorban Kazahsztán, Törökország, Izrael, és az Emírségek is. Vagy éppen Szerbia, ahol a tartósan ott élők száma 100 ezer lehet.
Éppen itt, tehát Szerbiában készült velük egy 2025-ös felmérés, amely szerint Putyin-t csak 16 százalék támogatja, és 52 százalék véli úgy, Oroszország rossz irányban halad. Vagyis ők nem éppen a diktátor iránt engedelmes oroszság mintapéldányai.
Egyébként az orosz kivándorlásoknak legalább öt hulláma volt 1917 után, ideszámolva a putyini korszakot is. Ez alsó hangon körülbelül ötmillió embert jelent. A társadalom krémjét is, de főleg a középosztályt. Vagyis ez az ötmillió az ország működése, boldogulása, fejlődése szempontjából önmaga többszörösét jelenti, vagy jelentette volna, ha otthon maradhat. Sztálin vagy Putyin jól járt a távozásukkal, mert eltűnt a kritikusaik java része, a tehetségeit vesztő ország meg rosszul, ahogy az lenni szokott.
Tegyük hozzá: Magyarország a rövid ideig sikeres, bár kaotikus rendszerváltás óta több mint 600 ezer embert vesztett, arányában többet is, mint az oroszok. Itt is a kritikusok közül tűntek el sokan, azok, akiknek nem becsülték meg a teljesítményét, akik leépülni látták a hazájukat, vagy éppen diktatúrába süllyedőnek. Az elmúlt tizenöt évben ő távozásukkal Orbán jól járt, az ország meg rosszul, ahogy az lenni szokott.
Egyszóval tisztelt elnök úr, a dühnek vannak olyan agarai, amiket érdemes hátrébb fogni, és meggondolni, hogy a szavaival százezreket ítélne börtönre, önök ellen harcoló frontkatonaságra vagy halálra. Ők akkor is emberek, ha oroszok, ha a nevük toxikus is. Ráadásul a kitiltásukkal Ukrajna most nem nyerne semmit. A hazamenetelükkel az ön országa akkor jár majd jól, ha jó részük magától távozik, mert ez azt jelenti, hogy a háborúnak vége, Ukrajna megmenekült, Oroszországban pedig szabadabban lehet lélegezni. Nagy szó lesz ez, ha lesz.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2026. február 18-ai adásában hangzott el.
