A nemzeti kapitalizmus kiépítése kiválóan szolgálta a körön belüliek lopásait, az állam magánérdekű felhasználását, és a hazafias milliárdosok védelmét a piac ártalmas hatásaival szemben. Azt tanulták meg, amit a sztálini korszak vállalati igazgatói is.
smét megszólalt Vitézy Tamás – amúgy nyomkövetőt viselő – üzletember, aki korábban drámai bejelentést tett arról, hogyan tette őt tönkre az igazságszolgáltatást és a rendőrséget magánhadseregként használó gazdasági maffia. Akkor hozzátette, hogy ez persze nem írja le magát a rendszert, sőt épp az ellen hat. A hvg.hu-nak adott új megnyilatkozásában ez a sziklaszilárd hit egy kicsit olvadékonyabb, Vitézy úgy módosít, hogy amennyiben a rendszer mégiscsak egy szűk kör céljait szolgálná, úgy ez már nem a NER. Hogy akkor voltaképpen micsoda, nem derül ki, de a térség hagyományait lehangolóan jól ismerő polgár számára egy kiábrándult sztálinista kanyargós útját idézi fel, mondjuk a Rajk-pertől a reformkommunizmusig, majd azon is túl szárnyalva a kapitalista csillagok felé.
Ha megpróbáljuk rekonstruálni, megalapításakor mit is jelentett a NER Vitézy, és azon társai számára, akik ma az ellenfelei, sőt szerinte kirablói, egy olyan kört kell elképzelnünk, amelynek határán kívül a nemzeti összefogás ellenfelei motoznak a sötétben, liberálisok, ellenzékiek, és egyebek, belül meg az összefogást, sőt a nemzeti létet önmagában megtestesítő hatalom fényétől megvilágítva a nemzeti burzsoázia jeles képviselői építik a jövőt.
Vitézy és akkor még baráti köre a „nemzet egyenlő Orbán” vezéreszmét a „haza egyenlő a mi zsebünk” tétellel gazdagította volna, ha ez a tétel nem dettó Orbántól származott volna, de hát ez most lényegtelen.
A lényeg, hogy a nemzeti kapitalizmus kiépítése – amit a körön kívüliek sima korrupciónak fogtak fel – kiválóan szolgálta a körön belüliek lopásait, az állam magánérdekű felhasználását, és a hazafias milliárdosok védelmét a piac ártalmas hatásaival szemben. Azt tanulták meg, amit a sztálini korszak vállalati igazgatói is, hogy ha a verklit valamennyire képesek működtetni, bukni csak politikai okokból bukhatnak.
Spéder Zoltán erről sokat mesélhetne.
Vitézy Tamás meséje viszont arról szól, hogy a NER narancsszínű törpéből elég gyorsan fehér törpévé kezd átalakulni, a tömege csökken, vagy, ha az előbbi metaforához ragaszkodunk, a kör szűkül, és a befelé örvénylő spirál egyre több szereplőt lök ki, ahogy fogy a megszerezhető vagyon mértéke. A panaszos üzletember is így lett hirtelen kifosztott, zsákmányolóból zsákmány, ami azonban íme lehetővé teszi számára, hogy új nézőpontból, friss szemmel tekintsen a rendszerére, mint a csalódott sztálinista, aki hite igazolásául Marxig és Engelsig futott vissza, amikor még minden elvszerű, igaz, és tiszta volt.
Vitézy, hiába reméli, a NER origójában nem lelhet fel még egy árva Vlagyimir Lenint sem. Az üres, és hazug szavak romjai között csak önmagát találja, felmentést nem. Legfeljebb azon mélázhat kicsit, hogy az egyik végrehajtót, aki eljárt ellene, a Völner-ügyben most tartóztatták le.
A pénze elúszott, a lábán nyomkövető, a jövő sose létezett, elvtársai a szemétre dobták. Sic transit.
Szénási Sándor jegyzete a 2021. december 15-i Esti gyorsban hangzott el.
