Pesty László valahol ott tart, ahol a kommunista értelmiség a Rákosi korszak derekán, amikor azt hajtogatta magának, hogy az „eszme jó, csak a gyakorlat botlott meg”. A megbotlás meg természetesen annak a tanulatlan, de feltörekedni vágyó, ízlés nélküli, hívő, de ostoba, suk-sükölő, nem ritkán kisnyilasból átvedlett tömegnek köszönhető, amely egy csodálatos vízióból felmosórongyot csinált.
A reformfideszes viszonylag új jelenség, nem is nagyon elterjedt, és persze az a közeg, ahol nyomokban előfordul, nem azonos a hitvallókkal, vagy a reményvesztettekkel, akik mit tehetnének mást, mint hogy a hatalomba kapaszkodnak, és nem azonos a középosztály jelentős részével, amely ugyan elbizonytalanodott, de úgy érzi, a rendszer még hoz a konyhájára, egyébként meg már régen lemondott a politizálásról.
Természetesen Pesty László filmrendezőről beszélünk, aki előbb Tusványoson nyilatkozta az úgynevezett Lölö-jelenségről, hogy „a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, hazudunk”, és ezzel egy történelmi eszme kompromittálódik, most meg a Magyar Hang nevű független lapnak szolgált a rezsimkritika bővített változatával. Ebből két dolog szűrhető le.
Egyrészt azok, akik a fennforgó „jelenségben” vétkesek, tehetségtelen, büdös lábú, alanyt állítmánnyal egyeztetni nem tudó, végtelenül ostoba, ízléstelen, és tehetségtelen emberek, akik zsarolás és más BTK-s bűncselekmények révén ráteszik a kezüket sikeres vállalkozásokra. Másrészt, mivel maga a párt jó úton jár, és a fideszesek kilencven százaléka becsületes, jó keresztény, (valamint semmiképp sem ízléstelen, ostoba, és büdös lábú) a problémát könnyedén meg lehetne oldani a lölőség szimpla kimetszésével.
Gondolom, valahogy úgy, ahogy egy baziliomát kivágnak a páciens bőréből. Húsz-harminc perc az egész.
Pesty László valahol ott tart, ahol a kommunista értelmiség a Rákosi korszak derekán, amikor azt hajtogatta magának, hogy az „eszme jó, csak a gyakorlat botlott meg”. A megbotlás meg természetesen annak a tanulatlan, de feltörekedni vágyó, ízlés nélküli, hívő, de ostoba, suk-sükölő, nem ritkán kisnyilasból átvedlett tömegnek köszönhető, amely egy csodálatos vízióból felmosórongyot csinált. Hogy enélkül a tömeg nélkül Rákosiék nem jutottak volna hatalomra, eszébe sem jutott.
Pesty is azzal áltatja magát, hogy Mészáros, mármint az a Mészáros, akit mi látunk, egy valóságos lény, önálló, független entitás, aki bűntársaival együtt tenyészik a rendszer testén, és nem annak része, sőt következménye, vagyis lényege. Pesty lelkiismereti válsága, amit azzal próbál feloldani, hogy nem hallgat tovább a „BTK-s bűncselekményekről”, valószínűleg ennek ellenére mélyülni fog, mert a reformeszmék – főleg ha kimondásuk után csak elszállnak a széllel – törvényszerűen radikalizálódnak. A rendező is eljut odáig, hogy fel kell adja a „jó király” hazugságát, és sajnos, minden illúzióját a „történelmi eszmével” kapcsolatban. Ezt aztán vagy bevallja nyilvánosan, vagy úgy dönt, hogy a rezsim túlélheti őt, vagyis a fene nagy őszinteségnek sok teteje nincs, és hallgat, meg szolgál tovább.
Már ha hagyják. Ez most nem egy forradalom után ország, ahol a pár napra hatalmát vesztett elit belátta, hogy jobban jár, ha kicsit hízeleg a társadalomnak, mint ha még keményebben elnyomja. Ez a rezsim még nem tanulta meg, milyen érzés a félelem.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2023 augusztus 19-i adásában hangzott el.