Az még nincs neki. Mármint vége. A vége elején vagyunk. De már van valamink, ami több mint egy évtizedig nem volt. Van remény. Van út, amin el lehet indulni.
És ismét látjuk azt, hogy a rendszerváltásoknak van humora. Kicsit szánalmas, nagyon ócska, és hazug, de létezik, és éppen most állítják színpadra a kurzus görényei, ó pardon, médiamunkásai az állami rádióban és televízióban annak kapcsán, hogy a leendő miniszterelnök interjút adott nekik. Bárha interjúnak nem nevezném azt, amikor két szerep kerülgeti egymást. Az egyik Magyar Péteré volt, aki azért ment el a Rogán-féle hazugsággyárba, hogy világossá tegye az új kormány legsürgősebb teendőit, valamint hogy közölje: ez a bazár bezár. Lehet más állást keresni. A másik szerep a mókás igazából: a gazda nélkül maradt szolga fejetlen kapkodása a központi utasítások, és egy már mindörökre megíratlan kötelező szöveg hiányában. A Rogán-művek néma, a NER elit bénultan próbálja kitalálni a jövőjét, a rendszer cselédjeinek a sorsa a legkevésbé sem izgatja, ők meg végképp elszoktak attól, hogy saját mondataik legyenek.
A Karmelita naponta leküldte az aktuális tartalmakat, a lakájok jól-rosszul felmondták, utána kassza.
De most rögtönözni kellett. Az első reakció persze a kussolás, amint azt a TV2 Tények című műsora oly szépen előadta: öt nyögvenyelős perc a választásról, aztán baleset, sorozatgyilkosság, ha több idejük lett volna, még a pitypangok is kinyílnak náluk. Hazudni ugye már nem lehet, de ha az ember csöndben marad, talán túlél. A Magyar Péterrel készült műsorban azonban már jöttek a viccek: az egyik műsorvezető azt játszotta el, hogy ő az elmúlt években ott sem volt, de ha mégis, akkor minden, ami tévedés, vagy maszlag volt, azt a riportalanyok mondták, nem ő. Nem ők. A riportalanyok pedig, mivel ellenzéki szereplő ritkán tévedt be a stúdióba, csakis kormánypártiak lehettek. A szolga, bár ennek nem volt tudatában, ilyen tréfásan mártotta be a gazdáját.
A riporternek öltözött hölgy egyúttal egy másfajta bohózatot választva elkezdett önérzeteskedni. Visszautasította, hogy ne lenne független, sérelmezte, hogy Magyar sértegeti a céget, ahol ő éppen vendég, és úgy vélte, hogy a Tisza elnökének nem vele van vitája. Ő csak kérdez. A rádióműsorból is kiderült egyébként, hogy azoktól a témáktól, propagandaszövegekből, amelyekre a rezsim dresszírozta a médiamelósait, az emésztőrendszereik még nem tudtak teljesen megszabadulni, csak előkerült az ukránozás megint, de hát jó munkához idő kell. Elhangzott az is, hogy Magyart bármikor szívesen látták volna a műsorokban, csak hát nem jött be. A plafon furcsán megnyikkant.
Hát így. A tiszta lelkiismeret és sértett önérzet hangjai mellett előkerült még az a műsorvezetői intelem is, hogy bizony egy kormánynak demokratikusan, a törvények szerint kell játszania, a köztévé, és közrádió hírműsorainak felfüggesztéséhez is a jogállam eszközeit kell használnia. Egy ember bölcs tanácsát hallhattuk, aki épp most jött a függetlenségből.
Aztán a poénok elfogytak, a viccek elhervadtak, a komédia lekonyult.
A kopott, szakadtas függöny meg, mi mást is tehetett volna, lezuhant.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2026. április 15-ei adásában hangzott el.
