Két elbaltázott utcai megmozdulás után a bukott rendszer bukott elitje megpróbálja újraépíteni azt a párhuzamos valóságot, amelyben az ő hitük és a mi korábbi meggyőződésünk szerint az ország többségét tartották. Utólag azonban úgy tűnik, ez a burok már a Tisza előtt megrepedt, előbb a bizalom, később a félelem légköre illant el, de mielőtt Magyar feltűnt volna, a változásra való várakozás nem kapott nevet és vezetőt.
A Fidesz nevű szakadt burokban, légszomjban ott maradt egy kisebbség, amelynek a világát a csütörtöki, Sándor-palota előtti tüntetés hivatott összeragasztózni. A régi, avíttas szövegek maradtak, kiegészülve egy-két új dologgal, például a megvert Fidesz áldozati szerepével, ami hajaz persze a régi „a nemzet nem lehet ellenzékben” szólamra, csak hát ezt nehéz újra kimondani. Mert ha tényleg ők a nemzet, viszont szemmel láthatóan mégis csak törpe státusban ágaskodnak, akkor ez a diszkrepancia még a legszerényebben bútorozott elmének is fel fog tűnni. A rosszul öregedő jelszóra tehát új huzat kerül: az orbánista tábor a hazát virrasztó őrszem lesz, aki a turáni átok súlya alatt görnyed, de nem adja fel harcát az önkény ellen. Igaz, a pszichológusok szerint ez a fajta küldetéstudat egy darabig ugyan eltakarhatja a felelősséget, de a biztosan bekövetkező kudarcok csak a tehetetlenség érzését erősítik fel. Ám ez legyen az ő gondjuk.
A befoltozandó fideszes valóság másik új szereplője természetesen a menesztendő köztársasági elnök lesz, bár nem problémamentesen, ő ugyanis annyira jellegtelen, hogy nemcsak utcai harcosnak, de tüntetéseken egy kevéske életre cibált szónoknak sem jó. Ezért, hogy némi képzavarral éljünk, Sulyok élére oda kellett állítani Ádert, aki szintén nem egy örökmozgó, de beszélni tud. Ennek a kettősnek a révén gondoskodna O.V. arról, hogy az új elnököt a hívek ne tekintsék sajátjuknak, a régieket viszont igen. Ez nincs messze attól a meggyőződéstől, hogy Magyar illegális kormányfő, az igazi, bár mostanában rejtekező guru továbbra is Orbán, aki a legközelebbi reinkarnáció után visszatér majd épen, egészségesen, és fiatalon.
A legfontosabb tétel azonban a demokráciáért való szakadatlan, mondhatni furtonfurt aggódás egy olyan világban, ahol a pártmédia patrióta média, a lopás nemzetépítés, a civilekre küldött rendőrök meg a szuverenitás védelmezői, hogy az alázatossá rittyent derékkal folytatott orosz kapcsolatról ne is beszéljünk. És tényleg nem beszélnek róla: a fideszbuborékban mindig az a lényeg, amiről nem esik szó.
Közben O.V. ott kushad hátul.
Szövi a hálót, foltozgat, még van annyi befolyása, hogy embereket mozgathat meg. A kérdés csak az, hogy ez mire elég. Amikor a listán befutó fideszeseket elkezdte cserélgetni, és olyan embereket küldött be a parlamenti húsdarálóba, akikről tudta, hogy támadhatók, és amíg őket támadják, addig nem őróla vitatkoznak, illetve amikor a korábbi ígérete ellenére nem ült be az országgyűlésbe, az orbánista frakció megrendült.
Ugyan O.V. szereti mondogatni, hogy őt a belső köre a választáson elárulta, de a helyzet az, hogy ő árulta el őket, ő csinált belőlük védőpajzsot maga előtt, és ez a hitelét jelentősen aláásta. Nincs lázadás persze, de a nimbusza a zéró felé tart.
A Fidesz nevű burokban meg lehet matatni, lehet aládúcolgatni a párhuzamos valóságot, lehet poros, ócska dumákat, a Tiszával egyenlő hatalmat, saját államfőt, kormányfőséget hazudni a maradék híveknek, de ez a buborék már nagyon kicsi, és teljesen nem is lehet leválasztani a való világról.
O.V. ül a falujában, bűvöli, és néha felkel éjjel, hogy megnézze: megvan-e még, vagy csak a hűlt helye van meg.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2026. július 11-i, szombati adásában hangzott el
