Ismét elkiáltom szavam anyanyel­vem gyomosodó kertjében azzal a keserű tudattal, hogy úgyis hiába. Hangom még a hullani készülő le­veleket sem rezzenti meg, száradó kórók sem inognak meg tőle – legföljebb a csinált szóvirágok emelik föl még jobban rikítóra színezett fejüket, hiszen amúgy sincs gyöke­rük, nedv sem kering bennük,
nem is hervadnak, mert mi sem árt nekik.
Itt van például a „megvalósítás“ szó, amelyet a felszabadulás óta derűre-borúra olvashatunk nyomta­tásban, hallhatunk közvetítésekben, társalgás közben. És végeredmény­ben mi bajom vele?…
Létezik-e? Igen, létezik! Helyesen képzett szó-e? Az! Van-e pontosan körül­írható jelentése? Van! Hát akkor?…
Nos, éppen ez a jelentés okoz mérhetetlen gondot. A „megvalósí­tás“ ugyanis cselekvést, folyamatot jelent. Vágyaink megvalósítását, terveink megvalósítását, céljaink megvalósítását. Azt a ténykedést, amelynek révén elérjük azt, amit akarunk. Amelynek segélyével el­jutunk álmaink végső pontjához. Amelynek befejezése a korábban fel­támadt óhajok megvalósulása.
S mindezek m egvalósítása végén mi áll? Az eredmény. A vívmány. A teljesítmény. Nem pedig a „meg­valósítás“, hiszen ez az időjeles ki­fejezés csak a folyamatot lezáró tényhez vezető útvonal, nem pedig a végeredmény.
Ennek tisztázása helyett azonban sajtónk évtizedek óta jobb ügyhöz méltó buzgalommal ködösít, és a „megvalósítás“ szót a folyamat vagy cselekvés helyett a lezárás és befe­jezés jelölésére használja. Talán így véli lefordíthatónak a „realizare“ szót, holott annak megfelelője a teljesítmény, vívmány, eredmény.
Eredményeink megvalósítása a szocialista építés célja. Vívmányaink megvalósítása valamennyiünk örö­me. Teljesítményeink megvalósítása a haza büszkesége. A „m megvalósítá­sok“ megvalósítása viszont nyelvi torzképződmény, erőszaktétel az ép beszéden, megbocsáthatatlan hibázás.
Mit tetszik mondani? Hogy hiába beszélek?… Persze, hogy hiába, mert a szokás nem a nyelvet féltők fájdalmas gondjaihoz vagy magá­nyos töprengéseihez igazodik, hanem a maga makacs módján re­szeli, dörzsöli, tördeli, alakítja a nyelvet. Ha egyszer az illető nyelvet beszélők kilencven százaléka úgy találja, hogy mostantól kezdve a „mosógép“ szó az „átlényegülő“ fo­galmát fejezi ki, akkor az úgy is lesz.
Lelkiismeretemen azonban könnyíteni szeretnék. Pláne amióta egy pompás költő és mélyenszántó gon­dolkodó, akit büszkén merek barátomnak tekinteni, az Utunk egyik
utóbbi számában négy ízben hasz­nálta a „megvalósítás“ szót a tel­jesítmény, vívmány vagy eredmény helyett. Elmondtam hát a magamét.
Pedig ha már ő is, akkor nyilván minden igyekezet fölösleges.

Megjelent A Hét IV. évfolyama 41. számában, 1973. október 12-én.