Tisztelt Barátunk!
Értelmiségiek vidéken című sorozatunkban legjobb állandó munkatársainkat is be szeretnénk mutatni az olvasónak. Hiszen a sajtómunka, valamint az ezzel együttjáró búvárkodás, olykor egyenesen kutatói tevékenység, egyik útja a vidékiségből való kitörésnek. Kérjük tehát, válaszoljon kérdéseinkre, megsejtetve valamit, és minél többet abból a hősiességből, ami ezt a fajta munkát feltétlenül jellemzi, azokból a nehézségekből, amiket le kell győzniük.
A Hét szerkesztősége

Lapok – lapunk – többé-kevésbé állandó munkatársaként ismeri nevét az olvasó, aki bár vidéken él, eredményesen járul hozzá a társadalmi információcseréhez, a közvélemény alakításához. Kérem, mondja el, hogyan sikerül szakterületén elmélyülnie, tájékozódását biztosítania?

A Hét által kezdeményezett értelmiségi sorozat eddig megjelent anyagai máris tanúsítják, hogy a vidéki élet nem feltétlenül jelent vidékiséget, s hogy a le nem maradásért vívott emberi-alkotói küzdelmünk szépsége végeredményben szárnyakat ad ahhoz, hogy távol minden irodalmi-tudományos centrumtól magunk is fölemelkedjünk a korszerű élet szintjére. Nyilván mindez föltételezi a szakterületünkön való állandó elmélyülést, amelynek biztosítása csakis a jól megtervezett életrend keretei között lehetséges. Mert a tájékozódáshoz, az elmélyüléshez szükséges feltételek megteremtése is a mi feladatunk. S hogy ezt a feladatot becsülettel teljesítjük, arról bárkit meggyőzhetnek tudományos közleményeink, sőt, monografikus igényű munkáink, amelyek kis vidéki műhelyekben ugyan, de korántsem csak vidékies szinten születtek meg.
S hogy végre a magam portáján sepregessek: már a kezdet kezdetén számot vetettem kibédi (tehát vidéki) voltom előnyeivel és hátrányaival, s arra a következtetésre jutottam, hogy a tudományos kutatómunkáról egy percig sem mondhatok le, sőt, épp kibédi voltom adhat újat a népköltészet búvárlásában. Ezt különben szépen fogalmazta meg Cseke Péter barátom: „kibédi balladát csak Kibéden gyűjthet az ember”.
(RÁDULY JÁNOS)

A kutatás, a keresés, a szakmában való elmélyülés már az egyetemen magával ragadott. Amikor vidékre kerültem tanítani, kissé elkeseredtem, arra gondoltam, most aztán vége a tudományos továbbképzésnek, jön a szép lassú beporosodás. Az első évben ez a veszély valóban környékezett is, de igyekeztem nem engedni a kényelemnek.
Milyen tudományos munkába kezdhet egy vidéki földrajztanár? Természetesen a legkönnyebben megoldható feladatba: környezetének megismerésébe. Ezt tettem én is. Érdeklődtem, kérdezősködtem Nagykároly és környékének földrajza, történelme, növény- és állatvilága iránt. Faggatni kezdtem idősebb kollégáimat, mit tudnak ezekről a kérdésekről. Kiderült, hogy csupán a múlt században foglalkoztak ilyen jellegű kutatásokkal ezen a vidéken. Azóta legfeljebb egy-két kisebb jelentőségű felmérés történt. Lényegében ez a felismerés sarkallt arra, hogy mielőbb hozzáfogjak a tudományos kutatásokhoz. Igyekeztem megkeresni azokat a szálakat, amelyek segítségével ezt a munkát sikerrel megoldhatom.
Nagykároly és környékének megismerése után a kutatást fokozatosan kiterjesztettem az Érmellék mocsaraira és Nyírség homokvilágára is. Ez már akkora terület volt, hogy kutatása évtizedeket vett igénybe és tart még ma is. Majd következett a vidék geológiai múltjának feltárása, s ezzel párhuzamosan az ártézi vizek és a termálvizek rétegtani helyzetének meghatározása. Ez már gazdasági szempontból sem elhanyagolható tevékenység. A munka nemcsak több tanulmányban ért be, hanem egy kis könyv is kikerekedett belőle, így az említett tájegységek ma már geomorfológiai szempontból az ország legjobban tanulmányozott területei közé tartoznak.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy én nem vagyok tudományos kutató, pedagógus vagyok, s mindezt, a vidék tanulmányozását szabadidőmben végzem. A tanítást, az oktatást nem hanyagolhatom el. Igyekeztem és igyekszem lépést tartani a legújabb pedagógiai módszerekkel is. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy országos viszonylatban a földrajztanítás modern eszközeinek úttörő munkájában iskolám az elsők között van. Tőlünk indult ki a földrajzi gyakorlótér használata és kollégáim bevonásával hazai viszonylatban én dolgoztam ki elsőnek a programozást a földrajztanításban.
Húsz éve végzek meteorológiai megfigyeléseket. A megfigyelések eredményeit nemcsak összesítettem és kiértékeltem, hanem orvosmeteorológiai vonatkozásaikat is igyekeztem hasznosítani. A helyi szülészettel karöltve, figyelemmel kísérjük a frontátvonulások és a szülések lefolyása közötti kapcsolatot. A meteorológiai megfigyelések gyakorlati jelentőségét több cikkben és egy kis könyvecskében összegeztem. A Daciánál várja a kiadást.
Az orvos-földrajzba is belekontárkodtam. A rákos elhalálozások és a földrajzi hatások közötti kapcsolat érdekel elsősorban. Szeretném elkészíteni, ha megfelelő segítséget kapok az illetékesektől, a rákos elhalálozások hazai térképét. Ez lenne hazánkban az első ilyen jellegű felmérés.
Az elmélyültebb tanulmányok megszerkesztése mellett nagyon érdekel a tudományos ismeretterjesztés. Egy idő óta ez lett az iskolán kívüli munkám egyik fő területe. Ilyen vonatkozású írásokkal jelentkeztem a Korunk, A Hét, a Művelődés, a Szatmári Hírlap és más hazai lapjaink hasábjain. Az eddig közölt tanulmányaim és tudományos ismeretterjesztő írásaim száma megközelíti a 200-at.
Régóta foglalkoztat vidékünk egyik kiváló haladó szellemű természettudósának, Bíró Lajosnak az élete és munkássága. Évek óta keresem és kutatom a leveleit, munkáit. A 250 oldalnyi kézirat szintén a Daciánál várja a kiadást. Véleményem szerint jó lenne, ha ifjúságunk mielőbb megismerné ennek a szegény sorsú természettudósnak az életét. Bíró Lajos szegény asztalos gyermekeként nőtt fel, tizenheten voltak testvérek. Hogy mégis olyant alkotott, amilyent világviszonylatban is kevesen, a szívósságának köszönhető. Hét évig élt a pápuák között. Nem ártana, ha ifjúságunk mielőbb megismerné példamutató munkásságát.
BENEDEK ZOLTÁN

Nem abból a fajtából vétettem, aki kiválaszt magának egy szakterületet és azzal évtizedekig foglalkozik. Nem vagyok filológus alkat. A többirányú tájékozódás az információrobbanás korában még a tudományos központokban is problematikus. A vidéki kisvárosban még nehezebb. De nem megoldhatatlan; ezzel nem a vidéki létet akarom dicsfénnyel övezni, mindig idegenkedtem a falu vagy a kisváros felé mozgósítók szövegétől, mert a buzgó mozgósítók rendszerint az információforrások mellett maradnak.
A jó tájékozódáshoz fegyelem és rendszeresített időbeosztás szükségeltetik. Ehhez járul az anyagi áldozat. Ha szükségem van egy könyvre vagy valamelyik folyóiratban megjelent tanulmányra, nem szabad mérlegre vetnem, hogy megszerzése fáradságba vagy pénzbe kerül-e vagy nem. A legfontosabb munkákat és kézikönyveket meg kell vásárolni. Jövedelmem jelentős részét (néha felét vagy ennél többet) szellemi termékek vásárlására fordítom. Ezen kívül sokat kell utazni hazai és külföldi információtároló központokba, hogy a tájékozódás minél megalapozottabb legyen.
Egyszerű és természetes dolgokról beszélek, mert ilyen egyszerű és természetes a vidéken élő értelmiségi tájékozódásának szervezési gondja. Nem szeretném, ha valaki ezekből a mondatokból a keserűséget vagy elvágyódást hámozná ki. Az adott létformát, amibe szándékozva vagy akaratunktól függetlenül belekerülünk, olyannak kell elfogadni, amilyen az valójában. Csak egy lehetőségünk van, az értelmes cselekvés, amellyel valamit kicsiholhatunk viszonyaiból.
A környezet, persze, nem mindig tanúsít egyértelmű megértést. A bizalmatlanságot és fondorlatosságokat teljesen leküzdeni talán nem is lehet. Ha felmérést készítenénk, hogy a jól tájékozódott, tehetséges vidéki értelmiségiek véleményét a döntések hozatalában hányszor veszik figyelembe, az eredmény semmiképpen nem lenne a „babérokon” való megpihenésre buzdító. A bizalmatlanság megmutatkozik a nagyvárosban (ún. központokban) élő értelmiségiek véleményalkotásában is. Az egyetemi tanár vagy a tudományos kutató a vidéken élő értelmiségiek teljesítményeit csak kivételes esetben értékeli. De hiszem, el fogunk jutni arra a magaslatra, ahol minden esetben a munka minősége lesz az értékmérő.
FÁBIÁN ERNŐ

Gyakran halljuk, hogy a pedagógus csak tantárgya előadásának tökéletesítésével foglalkozzon, új eljárások, módszerek kidolgozásával stb. Valójában ez az elsőrendű feladat. Viszont én sohasem éreztem annak hátrányát, ha szabad időmben szaktárgyam művelésével, vagy merészebb megfogalmazással tudományos munkával is foglalkoztam. Sőt, úgy érzem, hogy a továbbképzésnek e két formáját egymástól elválasztani nem lehet, a kettő között dialektikus kapcsolat van.
Ami az időt illeti, én azt hiszem, ha az ember ésszerűen osztja be, akkor jut arra is, hogy a szakmájában elmélyedjen. Éppen az a tény, hogy vidéken dolgozom, segített hozzá ahhoz, hogy elmélyültebb tudományos tevékenységet végezhessek. Mint földrajztanárnak laboratóriumom a természet, s ez mindig kéznél van. A kutatómunkába, amennyiben ez lehetséges, a tanulókat is bevonom, akik megfigyeléseket, feljegyzéseket végeznek. Nem az a célom, hogy valamennyiükből geográfust vagy geológust neveljek, csak azt szeretném elérni, hogy a természetben nyitott szemmel járjanak, azt is megfigyeljék, ami mellett eddig csak elmentek. Tudjanak gondolkodni, ismerjék fel az ember szerepét a földrajzi környezetben. Ebben a közös munkában velük, úgy érzem, hogy a pedagóguspálya örök megújhodás.
Írással is foglalkozom. Korábban főleg földrajzmódszertani cikkeket, tanulmányokat írtam. Később aztán megpróbálkoztam tudománynépszerűsítő cikkek írásával is. Kedvenc területem a meteorológia, főleg annak alkalmazott ága, az agrometeorológia. Erről szakkönyvet is írtam. Az ilyen témájú írásaimmal a dolgozó földművesembert, a termelőszövetkezetet próbáltam segíteni mindennapi munkájában. Több mint tíz évet felölelő időjárási megfigyeléseimet a környező termelőszövetkezetek használják fel.
Eddig mintegy száz cikkem és tanulmányom jelent meg, jórészt tudománynépszerűsítő céllal.
Tudományos munkásságom fő eredménye azonban a község, a munkahely földrajzi, történelmi, néprajzi és gazdasági monográfiájának megírásában konkretizálódik. Igaz, ma sokaknak kedvenc foglalkozása a monográfiaírás, és számos helységnek már el is készült a leírása. Azonban a monográfiák közt is van különbség. Nem mindegy, hogy egy hónap vagy tizenöt-húsz év munkája sűrűsödik bennük, és esetleg a gazdasági szakemberek is felhasználhatják-e, mondjuk a községrendezésben, a mezőgazdaságban, közlekedésben. Ehhez a munkához mint egy 120 féle forrásmunkát használtam fel, természetesen minden lehetőséget felkutattam. Igen hasznos információkat kaptam a falu idősebb korosztályától. A községi néptanács sem zárkózott el az adatszolgáltatások elől. Munkámat hathatósan támogatta, érdemben segítette.
Külön tanulmányokban dolgoztam fel a Berettyó eddigi árvizeit, a talajvizeket, első ízben foglaltam össze a Berettyó völgy nagyfalusi szakaszának éghajlatát, Szilágynagyfalu népesség- és településföldrajzát, néprajzát, először ismertettem a környéken található suvadásokat stb.
Végeredményben mindazt, amit csináltam, a falu népéért, a gyerekekért, a közért tettem. Ezeknek révén sikerült a vidéki életmódba is beilleszkednem, s ez a beilleszkedés lényeges hatással volt életem alakulására. Azt számítottam, hogy minden munka, legyen az akármilyen elenyésző is, változtat valamit a falu eddigi arculatán, az emberek gondolkozásmódján.
MAJOR MIKLÓS

Vidéki kisvárosba a nagy érdeklődés ellenére az alapvető szakmunkák csak ritkán jutnak el, és így azokat néha messziről kell beszereznünk, ami igen gyakran nem is sikerül, ilyenkor az elszalasztott lehetőségeket csak könyvtári munkával pótolhatjuk. Aki lépést akar tartani, annak mindenáron pótolni kell. Nem is annyira az alaptudományokkal, az azok klasszikus eredményeihez való hozzájárulással van baj. Mindezeket bármelyik egyetemi kurzusban megkaphatjuk. Inkább a kiegészítő és elmélyítő új kutatások eredményeire van szükségünk, mert ezek jelentik az érdekest, a továbblépést, jelzik az utat, amerre a tudományos világ tart, és a holnapi kutatások alapját is képezik. Ezeket a különböző tudománynépszerűsitő szakfolyóiratokból igyekszem megszerezni, de időnként egy-egy napra beütöm magam a kolozsvári Egyetemi Könyvtárba, és ott a szabadpolc tudományos folyóiratait is átböngészem. A már megszerzett információimat ezekből egészítem ki.
Az alkalmi tájékozódás természetesen nem helyettesítheti a szakkönyvek állandó tanulmányozását. Ezt nagyrészt az órákra való felkészüléssel oldom meg, amikor is a leckével kapcsolatos egész szakanyagot átfésülöm. Minden leckére igyekszem valami újat, érdekeset összeszedni a korszerű kutatásokból, így magamat is állandó továbbképzésre serkentem. Tanulóimnak időnkint beszámolok azokról a kutatásokról, amelyek nem férnek be a leckékbe, könyveket javasolok, egyik-másik cikket a kezükbe is adom. Azt hiszem, hogy az idei megyei biológiai olimpiászon szerzett két díj az alapkérdések ismerete mellett ennek is köszönhető.
VASAS SAMU

1964 őszén kerültem Korondra, ahová tanári kinevezésemet kaptam. Kolozsvár-Napocán végeztem a magyar szakot. A falut és általában a falusi életmódot nem ismertem.
Erős tantestületbe kerültem, ahol kezdetben jó értelemben vett versenyszellem uralkodott. Elméleti líceumban tanítottunk, és a szerény körülmények között is próbáltunk a városi líceumok szintjére emelkedni.
Az első nehézségem abból adódott, hogy katedrám nagyrészt a szaktárgyamtól idegen órákból „állt össze”. Arra törekedtem, hogy az irodalom- és nyelvtanórákon pótoljam más óráim mulasztásait. Rengeteg könyvet, folyóiratot olvastam, és próbáltam kiszűrni belőlük az órákon felhasználható érdekességeket, újdonságokat. Elsősorban a hazai kiadványokat igyekeztem alaposan megismerni. A színjátszó kör, irodalmi színpad irányítói hozták meg az első elismeréseket. Rendszeres olvasója vagyok a hazai lapoknak, folyóiratoknak. Az a tény, hogy falun lakom, a könyvek beszerzésében nem jelent különösebb nehézséget. Amihez nagyon akartam, hozzájutottam.
Sokat szerepeltem a pedagógiai körökön referátumokkal, ismertetőkkel. Nem szereplési vágyból. A hajcsár szerepét töltötték ezek be, arra kényszerítve, hogy minél többet olvassak, igényesebb legyek önmagamhoz. Hasznomra voltak, olyan dolgokhoz fértem így hozzá, amelyekről nem is tudtam. Aztán féltem a lemaradástól is. Minden fokozati vizsgára jelentkeztem; az első fokozatra két év múlva iratkozhatom.
SALAMON ÁRPÁD

Ha az emberben él a megismerés vágya, megtalálja, illetve megtalálhatja a módját annak, hogy érdeklődési körében többé-kevésbé jól tájékozódjék. Századunk a tájékoztatás ezer meg ezer módját ismeri és gyakorolja, ezek révén az információk eljuthatnak a legeldugottabb faluba is. Vagy legalábbis részben eljutnak. A mi feladatunk csak az, hogy rájuk nyissuk a szemünket, az eszünket, feléjük irányítsuk az antennáinkat, azaz: vegyük észre mindazt, ami kell, ami szükséges a számunkra. Természetesen ez még nem minden. Vannak dolgok, amiknek utána kell mennünk. Utána mennünk könyvtárakba, kiállítástermekbe, műtermekbe. Ki az utcára, ki a nagyvilágba, be a nagy múzeumokba, dokumentációs tárakba, és keresni folyvást. Ezt próbálom, illetve próbáltam tenni én is. Sok-sok pénzt, időt és energiát áldozva jártam az országot, a nagyvilágnak a számomra elérhető részét, hogy lássak, tudjak, nyerjem el azt a tájékozódóképességet, ami a dolgok megítélésében föltétlenül segítségemre lehet.
GAZDA JÓZSEF

Hogyan jelentkezett és jelentkezik életében a vidéki létbe való beilleszkedés és a lakhelytől függetlenül mindenkiben meglevő igény dialektikus folyamata. Arról beszéljen tehát, sikerült-e mindig léte formáját a tartalmas élet eszményének alárendelnie?


Keresnem kell a feleletet. Ki tudja mindig létének formáját a tartalmas élet eszményének alárendelni? A kérdésben a mindig szó zavar. Egyértelműen nem merem kijelenteni, hogy mindig sikerült volna. Hány elmulasztott óra, nap, hónap, talán még évek is mentek veszendőbe, mert tévutakra sodródtunk. Azért, mert nem találtuk meg az alkatunknak és képességeinknek megfelelő szerepet.
De a lényeg nem ez. A tartalmas élet felismerése a fontos. Ezt korán megtaláltam. Jó mesterem volt; Németh László. Tőle tanultam, hogy „nincs az az állás, helyzet, csapás, amelyből egy kutatáshoz szokott elme kutatóintézetet nem tud csinálni”. Azóta is ezzel próbálkozom. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy szerény könyvtárszobámat kutatóintézetté változtattam. Legfeljebb megkíséreltem, hogy valamivel hasznára legyek tanítványaimnak, környezetemnek.
FÁBIÁN ERNŐ

Az előbbi kérdésre adott feleletemből következik, hogy érzésem szerint sikerült életem formáját a tartalmas élet eszményének alárendelnem. Mert ha ez nem sikerült volna, akkor nem született volna meg – például – a Kibédi népballadák gyűjteménye. A csalódások, a csak amatőrködő meg a csak műkedvelő titulusok oly gyakori adományozása, a könnyű és könnyelmű lekezelések mit sem számítottak.
RÁDULY JÁNOS

A tartalmas élet titka szerintem az, hogy az ember úgy végezze munkáját, hogy azzal lelke legmélyén saját maga is elégedett legyen, A jól végzett munka erősen kihat kedélyére és meghatározza szabad idejének okos felhasználását is. A célirányos tevékenység üteme mindig gyorsabb, tempósabb, mint a véletlenszerűé.
Jómagam azon igyekeztem, hogy élettempómat ilyen célirányos tevékenységek ritmizálják. Megszoktam például a napi olvasást, amellyel folytonos tudásszomjamat csillapítom. Ha belefáradok a szakanyag tanulmányozásába, nagy kedvvel és dédelgetett vággyal merülök bele a népélet és néphagyományok tanulmányozásába, a legtöbbször csak saját magam örömére és épülésére. Ennek ellenére néha előbúvik a közvetlen meg nem fogalmazott cél is. A nép gazdag folklórkincsét, élő és kihaló vagy már kihalt dalait visszajuttatni a néphez! Ez a törekvés indított arra, hogy a népi színjátszást válasszuk folklórkörünk fő tevékenységi területének. Működésének eredményeit megítélhették a televízió nézői is, akik már kétszer is látták iskolánk többszörösen díjazott diákszínjátszóit; először a Csáki bíró lányával, majd a Görög Ilona című balladafeldolgozással. Ez utóbbival országos első díjat is nyertünk. Most újra elindult a csoport egy új kalotaszegi balladafeldolgozással, a Szép Kalárával, amelybe nagyrészt saját gyűjtésű folklóranyagomat építettem bele, s amelyet (a balladát) Olasz Katalin és Almási István gyűjtötte Gyerőmonostoron.
E kettős vonzás tölti ki életemet s nyújt elégtételt, örömet, ad értelmet annak, amit végzek.
VASAS SAMU

A vidékiség tehát, látjuk, relatív fogalom – mind térben, mind pedig tartalomban. Amikor a Bauhaus-mozgalom kibontakozott, a konstruktív törekvésű művészet számára a központ Dessau volt, s viszonylagosan Párizs is vidéknek számított. És – ilyen szempontból nézve – úgy központ Bukarest, hogy egyben vidék, is. És vidék Kolozsvár-Napoca, Marosvásárhely, Korond, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, s még Kovásznának is van vidéke, Zágon és Zabola (mindkét helyen él egy-egy igen komoly fiatal művész), vagy a hegyek között levő nagyobbára csak alkalmi tehergépkocsikkal megközelíthető Komandó, és még Komandó is központ a sok havasi vágtér, munkástelep viszonylatában. Ennyit a földrajziakról. Tartalmiakban talán úgy fogalmazhatnám meg, hogy ott van a központ, ahol a szellem van. Így válhatott a múlt század elején a magyar irodalmi élet szívévé, pulzusává az a kis falucska, melyet Kazinczy nevezett el Széplaknak – amikor ő odaköltözött. És így lehetett szellemi centrum Rákóczinak és Mikesnek köszönhetően Rodostó. Amikor friss diplomával a zsebemben siránkozva indultam falusi állásomat elfoglalni: hogy mi lesz velem, be fogok-e tokosodni, hogy szörnyű, hogy rettenetes, egy ismerősöm – ő maga munkás, a testvére filmrendező –- megszidott, hogy mit nyavalygok!? Olvass, képezd magad, mondta. – De hát… – Semmi de hát! – Nem tudok kiállításokra járni! – Időnként elmész, s legalább jobban elmélyedhetsz a látottakban. – Nem lesz a közelemben színház! – Csinálj te! – És valóban úgy lett minden, ahogy ő jósolta, illetve verte belém a lelket. Tanítottam, ahogy tudtam, rendeztem színházat, ugyancsak ahogy tudtam, irodalmi műsorokat állítottam össze, olvastam, s úgy elfoglaltam mindig magamat, hogy nemcsak a komolytalanságokra, de még a komoly dolgokra sem jutott annyi időm, amennyi kellett volna. Érzésem, hitem szerint akkor tartalmas az ember élete, ha sohasem kell azon törnie a fejét, hogy mit csináljon holnap, vagy hogy mivel üsse agyon a következő napot. S nem látok túlságosan nagy különbséget aközött sem, hogy magunkat műveljük-e, vagy úgy műveljük magunkat, hogy egyben másokat is művelni tudunk, mert a lényeg egy: mind többet és többet akarjunk tudni! És az már nemcsak rajtunk múlik, hogy tudásunkat át tudjuk-e adni másoknak is. Furcsa módon tapasztaltam, hogy annyi úgynevezett okos ember van, akik egy életen keresztül hordják a tekintetükben, magatartásukban azt a gőgöt, ami egykori jótanuló diákkorukban ragadt rájuk, és szánnivalóan tartalmatlanná válik igénytelenségük miatt az életük! A másik? Talán olykor kisebb szellemi képességgel értékes emberré válik, mert rászokott a munkára, mert hajtja a megismerés vágya, megtanul tájékozódni, be tudja helyezni önmagát a környezetébe, megismeri önmagát, s képes felmérni, hogy mit tud és mit nem! El is lehet tékozolni a bennünk szunnyadó értékeket. Tartalmatlanná tehetjük önmagunkat. Sajnos, így van ez! Magamról még annyit, hogy sokszor vagyok fáradt, sok-sok időmet tékozlom el, nem tudtam magamat ránevelni arra a szigorú önfegyelemre állandó munkaritmusra, amely ahhoz kellene, hogy valóban hiánytalanul alá tudjam rendelni létem formáját a tartalmas élet eszményének.
GAZDA JÓZSEF

Szerintem a vidéki életformába való beilleszkedésnek elengedhetetlen feltétele, hogy az egyén megfelelő közösségbe jusson. Olyan munkaközösségbe, amelyet közös célok, egymásba vetett bizalom, az egyéni és szakmai elszigeteltséget leküzdő magasabb, tágasabb nézőpont, bizonyos fokú alkalmazkodás jellemez. Meg kell találni – ezen keresztül – a szálat, mely az értelmiségieket a falu népével összefűzi. Nem kell keresni a népszerűséget, hanem úgy dolgozni, hogy a falu megérezze: az értelmiségiek őérettük dolgoznak, tevékenykednek. Mindazt, amit csinálnak, a faluközösség felemelkedéséért teszik. S ha ezt sikerül tudatosítani, a feltétel biztosított a kölcsönös bizalom megteremtéséhez, a falu jóban-rossz-ban együtt érez veled, a viszony nyílttá és őszintévé válik.
Sajnos a vidéken dolgozó pedagógust helyenként még nem részesítik abban a megbecsülésben, mint például az orvost vagy a mérnököt. Pedig a társadalmi-kulturális tevékenységekből döntően kiveszi részét. Helyenként még mindig olyan feladatokkal terhelik, melyeket esetleg épp az orvosnak kellene elvégezni. Ezzel magyarázható az a tény is, hogy sokszor nem tud időt szakítani arra, hogy mélyebben foglalkozzék szakmai problémákkal, és a jövő nemzedék irányításával. Éppen sajátságos helyzeténél fogva kellene munkáját jobban támogatni és méltányolni.
MAJOR MIKLÓS

Kérem, beszéljen az önmaga iránti elvárásairól, terveiről.

Magammal szembeni elvárásaim? Több önfegyelem, több szigor, meglátó- és látóképességem további fokozása. Szeretném mielőbb formába önteni három művészetfelfedező utunk (mindig együtt mentünk a feleségemmel) kimondhatatlanul gazdag élményeit, kifejezni azt a döbbenetet, amit a szellem óriásaival, Michelangelóval, Rembrandttal, Leonardo da Vincivel vagy a mai nagyokkal való találkozásaim váltottak ki belőlem. Pillanatnyilag ezzel vagyok elfoglalva. Újra lehetőséget szeretnék teremteni magamnak arra, hogy többet járhassak az országban, mert ha nem, az élő művészet folyamatától való elszakadás veszélye fenyeget, és folytatni szeretném kismonográfiáim sorozatát, melyekből eddig három készült el.
GAZDA JÓZSEF

Visszatekintve az elmúlt tizenkilenc évre, megelégedéssel állapíthatom meg, hogy otthon érzem magam, Szilágynagyfalut második szülőfalumnak tekintem, annál is inkább, mivel életemnek több mint felét itt töltöttem el, s valahogy úgy érzem, hogy személyem elválaszthatatlan a falutól, valahogy kiegészítik egymást.
Továbbra is itt szeretnék dolgozni, ugyanazzal a munkabírással és -szeretettel, mint eddig. Mindenekelőtt úgy oktatni és nevelni a gyerekeket, hogy azok munkaszerető, megbecsült állampolgárai legyenek szocializmust építő társadalmunknak. Eddigi eredményeink azt mutatják, hogy a szilágynagyfalusi pedagógusok jó úton járnak.
Szeretnék még sokat írni, sok, jó tudománynépszerűsítő cikket, tanulmányt, sokat utazni, látni, tapasztalatot gyűjteni az életre való neveléshez.
MAJOR MIKLÓS

Szeretnék oktató-nevelőmunkámnak minél magasabb szinten eleget tenni, és szenvedélyemnek, a diákszínjátszásnak élni.
A nyáron valószínűleg sikerül befejeznem Korond hely-, dűlő- és ragadványneveinek gyűjtését. Másik közeli tervem az V–VII. osztályok számára egy színdarabos műsorfüzet összeállítása. Az illetékesek megígérték a támogatást.
Végezetül, Korond számomra emberi és szakmai szempontból jó iskola volt, nagyobb akaraterőre, alaposságra és körültekintésre serkentő.
SALAMON ÁRPÁD

Nem ismerem a megelégedettség érzését. Elvárásaim önmagammal szemben nagyobbak, mint teljesítményem. Azt szokták mondani, hogy ez így van rendjén. Lehet. De én nem a konvencionális szólásmondásért érzem így. Az elvégzett munka után a jobb kidolgozás és a veretesebb megformálás újabb lehetőségei is felsejlenek. Ezért gyakran megtörténik, hogy az elkészült munkát újraírom. A tanítási óráim is különböznek egymástól. Mindig változtatok. Nyugtalan, elégedetlenkedő természetű értelmiségi vagyok. Ezért környezetemmel is meg kell vívnom kisebb-nagyobb csatáimat. De másképp nem tudok élni. Az önmagammal és a társadalommal folytatott vitáim életem elemévé szerveződtek. Több tanulmányt kellene felmutatnom ahhoz, hogy az elégedettség érzését egyszer megízleljem.
A tervekről a nyilvánosság előtt nem szerencsés beszélni vagy írni. Ki tudná megmondani, hogy elkészül-e valaha az a mű, amelynek terve az elmében megfogant? De ha A Hét megtisztelt kérdéseivel, kénytelen vagyok valamit elárulni abból, ami foglalkoztat.
A múlt évben Apáczai Csere Jánosról írtam könyvet. Ha minden jól megy, ebben az évben a Dacia kiadásában meg is jelenik. Az összegyűjtött ismeretanyagban több tanulmány lehetőségét érzem, amit kisebb írásokban szeretnék közzétenni.
Hosszú szellemi kalandozások után jutottam el az etnikai kapcsolatok szociológiájának tanulmányozásához. A következő években ezzel szeretnék foglalkozni. Nemcsak azért, mert ebből írom doktori disszertációmat, hanem kötelességből. Eléggé ismerem az etnikai kapcsolatok irodalmát és ezért nem fog elhamarkodott kijelentésnek tűnni, ha úgy fogalmazok, hogy az etnikai kapcsolatok társadalomtudományi elméletét itt és most kell elkészíteni. A Duna-táj erre a legalkalmasabb terület. Remélem, hogy a közeljövőben A Hét hasábjain alkalmam lesz előtanulmányaim alapján írt dolgozataimat közölni, így az olvasók is véleményt alkothatnak munkálkodásomról.
Önmagamat tagadnám meg, ha csak az etnikai kapcsolatok jelenségvilágára összpontosítanám a figyelmemet. Most készülök egy hosszabb tanulmányt írni Németh László életfilozófiájáról. Foglalkoztat a közép-európai polgári radikalizmus társadalomelmélete is. Máris többet mondottam a kelleténél. Jobb, ha írások tanúskodnak az elvégzett munkáról.
Nem utolsósorban szeretnék jó tanár lenni. Szeretem a mesterségemet, ezért semmilyen formában sem akarom megtagadni vagy elhallgatni. Sohasem rokonszenveztem az ún. szabadúszókkal, akik sértett ábrázattal és felsőbbségtudattal sétálnak a világban. Az olyanokkal sem, akik arra törekednek, hogy kivételezett helyzetbe kerüljenek. A fiatalok között jól érzem magam.
FÁBIÁN ERNŐ

Tervekről szólva, csak a legközelebbieket említem: szerződésem van a Creangă Könyvkiadóval mintegy negyven kibédi népmese megjelentetésére, most pedig újabb hatvan mese anyagának véglegesítésén dolgozom. Tehát dolgozom.
RÁDULY JÁNOS

Eljegyeztem magam a közművelődéssel s ezen belül is elsősorban a tudományos ismeretterjesztéssel, amely úgy érzem, a társadalmi haladás velejárója, nélkülözhetetlen tényezője. Ebből a haladásból mi sem maradhatunk ki. Ennek előfeltétele, hogy a tudományos kutatások hozzáférhető formában jussanak el olvasóinkhoz. A Hét hasábjain (s olykor más lapokban) megjelenő cikkek adnak kilátást a világba az érdeklődőknek. Szándékom, hogy a megkezdett népszerűsítő munkát a lap hasábjain tovább folytassam.
A bionika-könyvecském után újabb népszerűsítő-összefoglaló munkán dolgozom. Ezúttal Életünk és a víz címmel írok az Albatros Kiadónak egy terjedelmesebb tanulmányt.
Ezek mellett, s ezek szünetében a népi életformák s azok állandó alakulása izgatja fantáziámat, ennek kutatása köti le fennmaradó szabad időmet. Egyik-másik ilyen tárgyú tanulmányom a Korunkban vagy a Művelődésben már megjelent vagy megjelenőben van.
Írok, mert belső ösztönzést érzek rá, amelynek kényszerítő hatása alatt vállalom az „alkotást”, bár az, mint bizonyára másoknál is, nagy energiaráfordítással, sok éjszakai vívódással, mondhatnám, hogy valóságos szellemi aszkézissel jár.
Mi tagadás, munkámban zavar a kisváros közönye, ridegsége. Egy-egy sikerültebb tanulmányom megjelenése után innen-onnan, de csaknem mindig hoz a posta gratuláló-biztató levelet, de a rideg kisvárosi közönyben csak ritkán melegszik fel egy-egy kollégához elismerő szóig. De ha látom, hogy cikkemet olvasták, akkor a ki nem mondott szó is mond valamit.
VASAS SAMU

A tudományos ismeretterjesztő írások és a földtudományok módszertanával foglalkozó tanulmányok mellett szeretnék nagyobb igényű munkákat is közölni. Jelenleg két könyv előkészítésére összpontosítom időmet és erőmet. Ezek a terveim. S itt jelentkezik a vidéki értelmiségi második nehézsége. Távol a kiadótól túl sok telefon, érdeklődés szükséges a leadott kézirat ébren tartásához. Előfordul, hogy „helyből sürgősebb” munkák jönnek be, s a mi kéziratunk háttérbe szorul. Élőszóban gyorsabban és jobban lehet a nézeteket is egyeztetni.
Én úgy érzem, hogy létünk formája és életünk tartalma kizárólag rajtunk múlik. Ehhez természetesen a körülmények is besegítenek. A környezet; a munkatársak megértése, figyelme, segítsége, vagy az ellenpólus: a közömbösség, néha egyesek rosszindulata döntő tényező a mi munkánkban. Életem tartalmát valahol ebben a munkakörben keresem, a tanitásban, a tudományos ismeretterjesztésben.
Nekem is az a véleményem, s ez itt is bebizonyosodott, hogy sok esetben a vidéki értelmiségiek, lám, nem is olyan vidékiek.
BENEDEK ZOLTÁN


Megjelent A Hét VI. évfolyama 32. számában, 1975. augusztus 8-án.