Kicsit zavarban vagyok, ugyanis olvastam egy számomra meglehetősen különös írást a Telexen, amit kultúremberhez méltó módon nem támadnék, hanem sokkal inkább elemeznék.
Nos, a szerző azt próbálja elénk tárni, hogy mi lett volna, ha a nácik győznek, hogyan képzelték az antiszemiták a zsidók nélküli világot.
Az eredmény felemás: képzelték, de utána is kellettek volna zsidók… különben kiket lehetett volna utálni?
Mentse álláspontomat, hogy én Nagyváradon születtem és ott is nőttem fel, életem első húsz évét ott töltöttem, egy meglehetősen multikulturális közegben, ahol éjfél körül a jobb kocsmákban legalább öt, de az igazán kellemes helyeken nyolc nyelven is káromkodtak, szóval a nemzetiségi vagy felekezeti homogenitás nem igazán volt jellemző. Tehát olyan nagyon nem létezett antiszemitizmus sem: maximum nyomelemekben fordult elő, de lényegesnek nem mondanám.
Persze nem volt az Meseország, nagy nyomorban, szegénységben éltünk, csakhogy akármennyire is a feketepiacról étkezett az ember – mert hát a boltban nem lehetett kapni szinte semmit, a hentesboltokban rendszeresen megcsináltuk azt a viccet, hogy megkérdeztük, miszerint szabad-e a ruhatár, hiszen csak a kampó volt adott –, arra azért előbb-utóbb rájött, hogy nem a másik nemzetiségű vagy felekezetű polgártársa tehet a szegénységről, és ha összefogunk, többre megyünk, mint a kölcsönös utálkozással.
Nem, nem hallgatták el a holokausztot sem, csak nagyon sokan szégyellték magukat miatta – pedig hát még a nagyszüleik közül sem sokan tehettek róla. Igen, volt Váradon gettó, voltak rémtettek és volt tömegek deportálása is, miután megkínozták és kirabolták őket: de senki sem mondta azt, hogy erről kizárólag egyik vagy másik nép, mondjuk a németek vagy a magyarok tehettek volna. Mondjuk a királyi Románia és az Antonescu-rezsim története nem volt mentes a vasgárdista-antiszemita atrocitásoktól, elég csak a iasi-i vagy odesszai pogromot felidézni, netán a bukaresti megmozdulásokat – de, hogy úgy mondjam, „Kelet felé” voltak ezek a hatóságok antiszemiták.
Az a lényeg, hogy ha nekem valaki húsz éves koromban arról beszélt volna, hogy létezhet egy világ zsidók nélkül, akkor bolondnak nézem.
Hiszen azt sem tudtam volna elképzelni, hogy létezzen egy világ bármely más felekezet vagy nemzetiség nélkül. Mondjuk, most sem vagyok erre képes. Az nekem a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a román szomszéd sráccal románul beszélek, mert Florin nem értett magyarul, a szlovák barátnőmmel meg – tőle tanulva – amolyan biharias szlovákul. Erre fel döbbenettel kell tapasztalnom, hogy léteztek emberek, akik azt gondolták, hogy ki lehet pusztítani a világból a mózeshitűeket.
Ennél már csak az megdöbbentőbb, hogy még most is léteznek ilyenek.
A Telex írását nem támadnám, de mégis, habár alapos munka, érzek benne egy olyan megközelítést, hogy aki így gondolkodott és tett is ennek jegyében, talán csak rosszkor volt rossz helyen, előfordul, ahogy az RTL Klub Fókusz című műsorában mondanák: „Pedig nagyon kedves ember volt, mindig köszönt”, vagy „Fiatal volt és kellett a pénz”.
Hát nem. Ilyesmi alól nincs felmentés.
Bizony, volt Váradon sok gonosz dolog is. De volt sok szép is. Például az 1920-as években a román királyság kötelezővé tette a román nyelvű oktatást a népiskolákban, csakhogy a felekezeti iskolákban nem. Tehát bizony a váradi jesivában magyar volt az oktatás nyelve – és hát nem ragaszkodtak mereven ahhoz, hogy a tanulók zsidók legyenek. Aztán volt, aki fegyverrel tért vissza az alma materbe, de azért a legtöbben mégsem.
A vészkorszak bizony lezajlott, és a nagyon népes váradi zsidó közösség többségét megölték.
Viszont én Nagyváradon olyan embert nem láttam húsz év alatt, aki ezt helyeselte volna. Nem kevés szégyennel és sajnálattal beszéltek erről, már, akik beszéltek – de nem is tagadták le. A mai körülmények között nehezen tudnék olyan helyzetet elképzelni, amiben – kevés kivétellel – bárki odavalósi akár csak amúgy összekacsintósan is antiszemita volna. Nem egy mennyország, megvannak Váradnak is a maga bajai, ahogy az előnyei is, de épp ez az egy nem jellemző. Ezért is csodálom, mégpedig mélyen, hogy a Telex írása megpróbálja megérteni az antiszemitákat.
Ezen ugyanis nincs mit megérteni.
Ez őrültség, mégpedig a legrosszabb formában. Az elemzés vége oda jut el, hogy amikor már nem voltak egyáltalán zsidók egyes helyeken, akkor kreáltak zsidókat vagy „zsidóbérenceket”, hiszen a rendszert a gyűlölet tartotta össze, de hát összedőlt volna az magától is. Nem rovom fel a szerzőnek, hogy ilyen módon közelíti meg a problémát, de azt nem értem, hogy pont a holokauszt emléknapján erre mi szükség volt?
Meg kellett magyarázni, hogy az Argentinában élő nagypapák igazából jót akartak, de rosszul?
Nem, nem erről van szó, valami mélyebb problémát látunk. Egy fajta általános felmentést. Azt, hogy „mivel olyan idők jártak”, ez a viselkedés természetes volt és megérthető is.
Dehogy volt az. Sőt.
Mikor a legnagyobb volt a szegénység, és én ipari villanyszerelő voltam, egyszer küldtek hozzánk a gyárba egy új embert, aki épp börtönből szabadult, ahová nemi erőszak miatt került. Mondjuk a mi munkacsoportunk sem volt a Lordok Háza, oda általában büntetésből küldték az embert, én jelesül azért kerültem oda, mert nem voltam hajlandó levágatni a hajamat. A másik kolléga meg Jehova Tanúja volt, ottani szóhasználattal „hívő”, a harmadik kilépett a Pártból, szóval egészen jó kis Csontbrigád voltunk, de összeszoktunk, vigyáztunk egymásra, Hanem ez az új kolléga nem akart senkivel sem összeszokni. Egy étkezési időben – okos ember a gyári menzán nem evett semmit, olyan rossz ételt adtak, inkább a cinfürdőbe tettünk egy eszkábált edényféleséget, azon pirítottuk a szalonnát – például nekem támadott azzal, hogy „te biztos zsidó vagy!”
Annyit sem tudtam kinyögni, hogy „igen, és?” mire felállt a hívő kolléga: „Igen, én is, baj?” Aztán a másik, harmadik… már kezdett nagyon elmérgesedni a hangulat, mikor megszólalt a brigádvezető:
„Akkor, zsidók, szalonnázzunk tovább, ez az antiszemita meg holnaptól nem dolgozik velünk”.
Ezzel azt akarom körülírni, hogy még a legkritikusabb helyzetben sem elfogadható vagy megérthető a gyűlölködés, az antiszemitizmus meg főleg nem. Mert bizony a mi brigádunk nagyon nem volt jó helyzetben, még a helyi körülmények között is rossz volt nekünk, de megtanultuk a leckét: vigyáztunk egymásra, és ez a logikus megoldás a nehéz időkben.
Van Váradon egy kis tér a Soknevű Utcában (csak én legalább három nevét ismerem, volt az már Teleki utca is, Leontin Salajan utca is, most épp Primariei utca, de ahogy én Váradot ismerem, még lesznek megoldások…), azon van egy villamosmegálló. Ha az ember leszáll a villamosról, a kéttornyú református templommal áll szemben, ha megfordul, ott van előtte az Aachvas Rein ortodox zsinagóga. Akinek ennyi jó kevés, a zsinagóga mögött felfedezhet egy kis ortodox román templomot is, és ez a három szentély megfér egymással olyan harminc méteren belül. Egyik sem dőlt még össze a másik miatt.
Ez kis példa a történelmi tényeken nem változtat, de megmutatja, hogy nem törvényszerű az ellentét, sőt: inkább az az abnormális. Épp ezért nehezen átlátható számomra, miért kéne bárkinek is megérteni az antiszemitákat.
A Telex írása kísérletként figyelemre méltó, nem mondom, de… valahogy nem látom a velejét. Mit értsünk meg azon, ami megérthetetlen?
Mindegy.
Újabb megválaszolhatatlan kérdéssel találkoztunk.
Nem először, nem is utoljára.
Forrás: Forgókínpad