Isten nyugtassa szegény hajléktalan Zolikát, akit néha itt is emlegettem. Amennyire tudni lehet, tegnap este elaludt a felüljáró alatt, ahol lakott, reggel már nem ébredt fel. Tegnapelőtt adtam neki utoljára egy ötszázast… jó srác volt, lehetett kedvelni, és nagyon ügyes ember, ha megkértem, bármit kiderített – nem feledhetem, hogy mikor a kilencvenes évek végén én a legfeketébb nyomorba kerültem, ő pedig jólmenő autófeltörő volt, ő hívott meg időnként erre-arra.
Aztán fordult a Nagy Kerék, és én adogattam neki, mert azt, aki a szegénységben segít, sosem felejtjük el.
Baromira nem érdekelt, mire költi, az ő helyzetében ebbe beleszólni ostobaság lett volna.
Nyugodj békében, Zolika!
Sokat segítettünk egymáson a szükség óráiban.
Forrás: Újnépszabadság